17 fejezet - Farkas kaland

Nem aludtam jól, mikor reggel felkeltem már nem sütött a nap, és a felhők is vészjóslóan sötétedtek. Körbenéztem, és csak Wrath immár kitakarított szobáját szemlélhettem csak. A falak fehérek voltak, a bútorok feketék, az ágy és a szőnyeg azonban aranyszínű volt. Lustán kinyújtózkodtam, és ásítottam egyet, majd kibújtam a finom takaró alól, és kitámolyogtam a mosdóba. Miután elvégeztem a szükségleteimet, kisomfordáltam a fürdőből, melyben már valamivel rendezettebbek voltak a körülmények. Mikor kijöttem a fürdőből, gyorsan a ruháim után kezdtem el kutatni, a farmerom szépen össze volt hajtva és ott pihent az ágy támláján. A pólóm, ott pihent a alatta, egy szexi melltartóval ( a szemét formája, hát nem megtalálta a fehérnemű fiókomat?) valamit egy hozzá illő bugyi is. Ennek a kupacnak a tetején pihent a Nirvana feliratú zoknim.

Felöltöztem, majd a farzsebemben maradt telefonomért nyúltam. Akartam Wrathnak írni egy SMS-t, amint azonban a képernyőre pillantottam, melynek háttérképe Wrath volt, amint durcás képet vág, amiért éppen őt fényképezgetem… Nagy mindegy ez mellékes… Szóval láttam, hogy:

Önnek 5 új üzenete van.

Az első üzenet.


Nenay!

Már nagyon régen beszéltünk… Kérlek, találkozzunk!
Rup

Második üzenet.

Szia!
Elképzelhető, hogy már a képemet sem bírod látni… De nekem hiányzol! Bűntudatom van…
Rupert.

Harmadik üzenet.

Vadmacskám (L).
Ha felébredtél, ami nehezen elképzelhető, mert te éjjeli ragadozó vagy, de mindegy… Ha mégis fent vagy, elmentem Reiddel és Édesapáddal, Arnold sírjához. Sietek hozzád kicsim.
Szeretlek és HIÁNYZOL!!!!

Wrath

Negyedik üzenet.

Ne haragudj, te voltál az egyik legjobb barátom. És az az incidens, nem az én hibám…
Vagyis, én fogtam rád a… De…
Kérlek, beszéljünk!

Rupert.

Ötödik üzenet.
Hétalvó. Délután kettőkor gyertek Wrathtal a házunkba, megbeszéljük az esküvő részleteit. Tudod, ahol elveszem Lujzát… DERENG?
Lou.


- Apám! – ráztam meg a buksimat, majd gyorsan kifésültem a hajamat, és lerobogtam a konyhába. Victor éppen Maryonnal csókolózott elmélyülten. Mikor észrevettek engem, láttam, hogy mind a ketten feketében vannak, és hogy Maryon, mindig vidám arca szomorú. Arnold halála megviselt mindenkit. Szégyelltem magam, hogy titkon én mégis boldog voltam, főleg azért, mert már hivatalosan is Wrath menyasszonya voltam, és mert már… teljesen kiteljesedett az életünk…

- Beszélsz Ruperttel? – kérdezte meg halkan Maryon.

- Itt van? – hűltem el.

- Az erdőben – felelete Victor és kedves köré tekerte a karját.

Kinéztem a konyha ablakon az erdő felé… Megvontam a vállamat.

- Talán –motyogtam.
- Akarod, hogy elkísérjünk? – kérdezte Victor, és finoman megszorította a vállamat.
- Nem, de köszönöm – biccentettem, majd elindultam a terasz ajtaja felé, de hirtelen megtorpantam – Wrath? – kérdeztem.

Maryon elmosolyodott, és oda simult Victorhoz.

- Apukád éppen, most ecseteli le neki, hogy hogyan szereted a rántott sajtot, és hogy melyik a kedvenc filmed, és hogy mik a kis rigolyáid… - Victor halkan nevetett. Szőke haja éles ellentéte volt Maryon szinte már fekete hajának.

Victor szeme fekete volt, ajka körül apró kis ráncok voltak, melyek jelezték, hogy minden fájdalom ellenére boldog, hogy Maryon a karjában van.
Ismerős volt a mosolya… Éppen olyan kis édes volt, mint Wrathé. Szívem, lelkem iszonyúan vágyódott már felé, de előbb… Itt van ez a Rupert ügy.

Elfordultam tőlük, és kisétáltam a verandára. Ahogy kiléptem, furcsa érzés fogott el. Mintha véremben milliónyi gitár szólalt volna meg, és a rózsaszín szemüveg eltörött volna, és újra az kemény csaj voltam, ahogy Rupert felé lépkedtem, mintha a régi Nenay ledobta volna újult szerelmes énem, és ő akarna beszélni Ruperttel. A lépteim kemények lettek, és az érzés fantasztikus volt… Keménynek és erősnek éreztem magam.

Rupert egy fának támaszkodva várt rám, és a telefonját bámulta.

- Szevasz – mondtam szárazon. Nincs gond, én keresem a bajt… Állapítottam meg magamban-
- Szia – mondta, és most, hogy újra egymásra néztünk megtorpantunk.

Ruperten egy hosszú ujjú felső fekete ujjainál fehér felső volt. Nadrágja koptatott farmer volt, melyből láncok lógtak kis, minden mozdulatnál, meg- megcsörrentek. A haja vörös volt, de valamivel rövidebb. Arca kemény volt, a teste pedig már lassan olyan szintre emelkedik, ami vetekszik Wrath-éval. Azt hiszem eltátottam a számat, de igyekeztem moderálni magamat. A szeme azonban megmaradt a régi azzal az apró különbséggel, hogy fájdalom, és kegyetlenség egyszerre csillogott a szemében.

Ő szólalt meg először. Hangja olyan volt, mint egy állat morgása.

- Érzem rajtad a szagát… Megkefélt mi? – az utolsó szót szinte köpte.
- Bazd meg – döbbentem meg, ez aztán a kedves kezdés.
- A magáévá tett? És mi ez a maskara rajtad? Mi ez a pink színű póló? És… ó te jó ég? Egy szívecskés fülbevaló van a füledbe?


Ahogy végig néztem magamon, én is elszégyelltem magamat. Ez valóban nem én ilyen vagyok, de ettől, még nem vagyok más. Wrath-ot nem zavarja, hogy időnként csajos lány vagyok…

- Na és bazd meg? – kérdeztem.
- Szép vagy… de te nem Nenay vagy – állapította meg. És felvonta a szemöldökét.
- Nos te sem vagy már Rupert… Mr. Pszihopata! – morogtam, és villogó tekintettel végig mértem.
- Igen, kicsit megerősödtem – lett zavart… Majd ujjból felvette a kemény arcát – Felelj megdugott vagy nem?

Most erre mit lehet mondani. Magamat is megleptem a válasszal.

- Igen és kibaszottul jó volt! – mondtam, és gúnyosan elmosolyodtam. Szinte tudtam, hogy Victor most fetreng a röhögéstől…
- Vámpír… - sziszegte, de mielőtt kikérhettem volna a megjegyzést magamnak, rájöttem, hogy Wrathra és nem rám utal.
- Na és… Én is az vagyok! Te meg öleb. Mi a különbség? – az SMS-ekben teljesen másnak láttam Rupertet, most már tudom, hogy átvágott.
- Te nem vagy olyan, mint ő… Azt hittem, hogy… ez csak egy rövid lángolás lesz… De te totál megváltoztál! - morogta.
- Igen én is ezen elmélkedtem, mikor egy pisztolyt tartottak a homlokomnak… Mikor is? – kérdeztem dühösen.

Rupert egyből hátratántorodott. Beszélni akartunk egymással, elmondani, hogy mi mindig barátok vagyunk… de mégis… nagyon mellé fogtunk.

- Bazd meg! Hiányoztál! – nyitotta ki a karját.

S bár gyűlöltem azt, amit tettem még is megöleltem, és hagytam, hogy szorosan a karjába zárjon. Furcsa volt mást ölelni, a testemnek nem esett jól, hogy Rupert ölel. Wrath-ot ismerte el egyedül a testem az urának, és csak rá vágyott. Ez is milyen meglepő… Kibontakoztam Rup öleléséből, és finoman meg is löktem, hogy ezzel jelezem, nincs kedvem, most ölelkezni.

- Amúgy sajnálom, ami Arnolddal történt… Kedveltem őt – lett hivatalosabb a hangja.
- Én is – motyogtam, és éreztem, hogy a szívem gyorsabban kezd el verni. A bűntudat elöntött.
- Jó fej kullancs volt – mosolygott édes-keserűn.
- VÁMPÍR VOLT! És jó ember – szisszentem fel, és igyekeztem lenyelni a gombócot a torkomban.
- Ha már vámpír, akkor nem ember – mondta és a hangja olyan volt, mint a tél – A vámpírok szörnyek… te más vagy, nem tartozol közéjük…- mondta és felém, nyújtotta a karját – Nenay, mi meg tudnánk óvni minden bajtól, csak… csak… a francba, csak fogd meg a kezem, és én elviszlek innen. Az égre, hisz majdnem megöltek! – torzult el a fájdalomtól a hangja.

Keserűség járta át a szívemet, és kinyújtott kezétől léptem el.

- Erre a legjobb barátom is képes… Miért bíznák olyanba, aki burkoltan akart megölni. És ha ez is csapda? Úgyse hagynám el őket!

Rupert arca megvonaglott – Nem az! Én vigyázok rád! Hidd el, soha többé nem kell szenvedned!

- Mi a franc ütött beléd bazd meg? Mi ez a nyálas szöveg? Mit képzelsz? Ide jössz, küldesz pár bűnbánó SMS-t és azután majd te, leszel Rómeó? – lettem ingerült, és egy szörnyű gyanú lett bennem úrrá.

- Azt hittem a vámpír elhagy, mert meghalt a testvére, legalább is a szőke azt mondta, hogy már nem vagy a kedvenc a Dark házban… De úgy néz ki… Átvert.

- Coleen? Hogyan… Még is mi? – vágódtam a hátsómra.

- ŐŐŐ… Este eljött hozzám, azt mondta, kitálal rólad mindent… Elmondta, hogy meg akar ölni téged, és hogy ha kedves vagy számomra, akkor elviszlek innen, mert a többiek is így éreznek.

- Ez hazugság! – ordította Maryon, miközben kecsesen átrepült a réten…

- Ez zárt körü buli szívi – sziszegte Rup.

- Fogd be Fehéragyar – sziszegte Maryon – Coleen ezt mondta neked?

- Jah – bólintott… Maryon arca füstös lett a dühtől, ahogy toporzékolt, mint egy hisztis kislány – Ezt mondta? Amikor éppen most lett eljegyezve Nenay – sikította.

Szinte hallottam, ahogy Rupert agyában kattan valami, és hogy a szeme lassan siklik a kezemre, szinte éreztem tekintetének súlyát a bőrömön. Elfordítottam a fejemet, és számoltam vissza magamban… 3, 2, 1,

- AÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ – egy farkas üvöltés hagyta el a torkát, testét egy fehér fény vette elő, ahogy előre bukott, és hatalmas mancsok csattantak a földnek, egy vadállat vicsorgott rám, aki Rupert volt.

Az állat hatalmas volt, hossza lehetett két-három méter és a magassága is bőven meghaladta az egy kilencven centit.

Szeme jeges kéken villogott, bundája akár a hó. Fogai fehérek voltak, szinte szikráztak, és hosszúak voltak valamint élesek. Karmai feketék voltak, és gyorsan karmolták a földet. Ekkor Victor tűnt elő Rupert háta mögött, Rupert megfordult, és hatalmas mancsával arcon vágta Victort. Aki ettől neki repült egy fának, Maryon felugrott, és a farkas hátára vetett magát. Elkapta az állat fülét, aki felvonyított fájdalmában.

Victor feltápászkodott és olyan erővel rohant a farkasnak, hogy annak a teste eldeformálódott, és az állat szájból vér buggyant ki, de elkapta a fogával Victor karját, és nagyot rándított rajta.

- ÁLJ! – kiáltottam és a farkas elé ugrottam. Az morogva elengedte azt, és felém közelített. Maryon próbálta megfékezni, de túlságosan is lekötötte őt, Victor félig leszakított karja.

- Nenay fuss! – kiáltotta távolból Lou. Megfordultam, hogy jelezzem, tűnjön el, de ezt elhibáztam, a farkas vad dühében és fájdalmában megrántott és maga alá görgetett, majd rettegve vettem észre mire készül, hatalmas fogaival elkapta a nyakamat és a földnek szegezett. Pont úgy, ahogy egy hím állat teszi, ha meg szeretné termékenyíteni a nőstényt. Rémület kúszott belém, sikítottam, és könnyek csorogtak végig az arcomon, de a dolog nem történt meg, csak ott tartott.

- Eresszed el őt, vagy elvágom a torkodat – sziszegte valahonnan Lou. De nem történt meg.

A farkas a fülembe zihált, miközben pajzsként tartott engem Maryon, Victor és Lou előtt.

- Cole – visszhangzott a hátunk mögött Wrath hangja. A farkas mintha csak nevetett volna, és nekem feszítette a hasát, megijedtem. Meg akar erőszakolni?

Mennydörgött, és én már a szakadó esőben éreztem, azt a megalázottságot. A farkas lepisilt jelezve ezzel, hogy én az övé vagyok, és gyengéden harapdálta a nyakam a művelet közben. Wrath ekkor már semmivel sem törődött, puszta kézzel esett a farkasnak, míg engem Maryon próbált kirángatni alóla. Mikor ez már sikerült, a világ homályos lett, Csak arra emlékeztem, hogy az emberi Rupert feküdt véresen és félholtan a zuhogó esőben New Sunny erdőjében, és hogy a Viking hangosan nevet.

Wrath elengedte Rupert nyakát, és felém fordult.

- Nenay – nyúlt felém, és elkapott magához szorított, míg a Viking átlépett a félholt Ruperten.
- Jó móka valakit megbűvölni nem? – nevetett fel…
- Kurvára – sziszegte Lou és a Vikingnek rontott. Az könnyedén kivédte Lou támadását, és felém lépett, miközben Lou a földre hagyott a fájdalomtól. Arnold képessége… Emlékeztem rá, hogy mennyire is tud fájni.
- Hagyd őt – kiáltottam, és dühösen megindultam volna felé, ahogy Victor is, akit Maryon fogott le.
- Nos kis hölgy, a fiúd igazán szeret téged… Hiszen nézd, eljegyzési ajándéknak itt van a félholt barátod feje. Csak levágja és kész… Jó móka volt szegény állatot megbűvölni és irányítani. Nah de nem baj, az a fő, hogy te levizelve is kellesz ennek a Spártai harcosnak.
- Tűnj innen, mielőtt megöllek! Szállj le Nenayról. Meg fogsz dögleni viking, a saját kezemmel fogom kitépni élettelen szívedet és az alakváltók elé dobom, hogy felzabálják – morogta Wrath.


Aznap este az Alakváltók házában Reid két órán keresztül küzdött Rupert életéért. A falka egyik tagja sem hibáztatta Wrath-ot, de nem szívesen beszéltek vele. Wrath amint tehette, lezuhanyoztatott engem, és ágyba parancsolt, de nem tudtam úgy aludni, hogy nem tudtam, mi lesz Ruperttel. Egész éjjel forgolódtam. Hajnali egykor Reid szólt, hogy Rupert túléli, de valószínűleg hónapokig tart majd, mire teljesen rendbe jön. Wrath néma csendben maradt, majd elnézést kért minden tagtól. Szomorúságán semmi sem segített. Hajnali ötkor, mikor a vendégszobában, még mindig kőoszlopként feküdt mellettem felültem az ágyban, és megszólaltam.

- Köszönöm, hogy lerángattad rólam – mondtam, és éreztem, hogy a könnyek kibuggyannak a szememből. Coleen az oka az egésznek, bár ő tagadta, lehet, hogy ez is csak a Viking műve?
- Nem tesz semmit nekem ölni – mondta komoran.
- Wrath! – hagytam abba a suttogást – Te csak megvédtél engem, nincs nálad jobb férfi az egész földön, csak engem akartál megóvni… azt… azt hit… azt hittem meg fog erőszakolni állatként – szakadt fel belőlem sírás, mire kedvesem körém fonta karjait, és finoman ringatott a karjában, megcsókolta az ajkamat, majd halkan a fülembe súgta.
- Soha senki, nem érhet úgy hozzád rajtam kívül, erre megesküszöm – mondta izzó dühvel.
- B…Biz…tos? – kérdeztem zokogva.
- Igen! – mondta, majd finoman maga alá fordított.

Nem kifejezetten azért szerelmeskedtünk aznap este, mert vágyat éreztünk volna. A dolog azért történt meg újfent, mert Wrath érezte, hogy meg kell, védjen, én pedig érezni akartam, hogy csak ő van és én egy testben két lélek. Akik összeforrnak a szenvedély hevében.