24 fejezet - Örökké tart

Amint visszaértem  J házához, felfutottam a garázson keresztül a szobámba. Egy pillanatra megálltam azonban. A tetováló asztal és mellette a szék, amin feküdtem… Majd a motoromra tévedt a szemem, amelyet J bőszen javított. Megráztam a fejem, és felmentem.

Lefeküdtem, cipőmet lerúgtam a lábamról, és feltettem a fejemre a fejhallgatót, és vidám zenét kezdtem hallgatni, amitől nekem is jobb kedvem lesz.  De a végén az lett belőle, hogy egy kis piával rásegítettem, és a végén részegen vonaglottam az indulattoktól, piától, és vad zenétől. És őrült ötletem támadt. A tükör elé álltam, levetem a fejemről a kendőt, felborzoltam a hajamat, és nem zavartattam magamat, mikor egy laza mozdulattal elkentem összekenődött sminkemet. Betéptem… de nem igazán érdekelt. Most az egyszer nem…

A szoba hirtelen megfordult körülöttem, ahogy megindultam az ajtó felé. Uh… Most talán kicsit jobban nyomom, mint hittem. A fejemhez nyúltam, melyből lassan egyenként tűntek el szörnyű gondok. A barátnőmnek okozott baj, a családdal lévő összekülönbözés, a klántól való félelem, és pasim hiánya. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire tud hiányozni.

Miközben kiléptem a szobámból, és a nárciszsárga színű folyosón végig botorkáltam, míg elértem a lépcsőn, és kis híján lezuhantam volna, ha nem kapaszkodom meg a korlátban, ami nagyot nyekkent a súlyom alatt.

- Hoppá – nevettem fel, majd lassan elindultam. Közben egyszer csak Wrath újra betolakodott a gondolatimban. Mennyire hiányzott, hogy újra együtt legyünk, hogy a cuccaiba bújjak, és amikor nem figyel oda, mélyeket szippantsak a pólójából, vagy ingjéből. Vagy miután együtt voltunk, lássam elégedett és piszkodul nagyképű mosolyát. Könnyek lepték el a szememet, eszembe jutott, hogy- hogyan szokott mosolyogni, ahogy szájának egyik sarka elindult, hogy büszkén félmosolyba vágja magát, és megdübörgesse a szívemet.

Leértem az utolsó lépcsőfokon és leültem rá, helyesebben seggre vágtam magam. Térdeimre támasztottam a kezemet, és belehajtottam a fejemet, és mélyeket lélegeztem, a spicces állapoton túl agyam nem hagyott fel a kínzásommal.

Eszembe jutott az utóbbi idő, amit J-vel és az alakváltókkal töltöttem.  Az együtt töltött kellemes percek. A közös szalonnasütés, amiből én sose ettem, de én is mindig részt vettem.

A tűz lángjai magasra csaptak, miközben én még jobban magam köré tekertem S piros pulcsiját.

- Hé N, csak nem fázol? – kérdezte S, és szemöldökhúzogatva lehúzta a felsőjét. És láthatóvá vált izmos felsőteste.

- Fúj S, húzd vissza a pólódat, mert megvakulok – tette a kezeit a szeme elé Erin, és Y- nek döntötte magát. Y elmosolyodott és védelmezően átölelte feleségét, és finom puszit nyomott a homlokára.

-         Hé minden oké? – kuporodott oda hozzám Rupert. Vörös haja most finoman a szemébe lógott.

-         Aha – hazudtam, és a kezemben tartott bögrében lévő teából ittam egy nagy kortyot.

-         Nem tudsz aludni? – kérdeztem J-t, mikor láttam, hogy ég a garázsban a villany.

-         Nem – jött a válasz az egyik kocsi alól. Hamar megtaláltam egy Range Rover alatt, és mellé csúsztam az autó alá.

-         Kicsit piszkos ez a hely egy hölgynek – mondta, és megtörölte kézfejével olajos arcát.

-         Valóban… egy hölgynek valóban. De te hol látsz itt egy hölgyet? – kérdeztem, és kivettem a kezéből a zseblámpát, és jobban megvilágítottam azt a részt, amin éppen dolgozott.

Hosszan fújta ki a levegőt, majd rám nézett. És mélybarna szemeibe merülve hallgattunk.

-         Te egy hölgy vagy! Egy pofás kis hölgy, és örülök, hogy itt vagy – mondta, és újra szerelni kezdett.

-         Holnap fizika doli? – kérdeztem a suli folyosóján sétálva Ruperttől.

-         Nem, a tanár korábban lépett le, valami Fizika verseny miatt – mondta, és nekidőlt az egyik szekrénynek.

-         Tuti? – kérdeztem és idegesen körbe pillantottam.

-         Biztos, beszéltem Maryonnal – felelte, aztán rám nézett jég kék szemével. Morcosan felhúztam az orromat.

-         Jól van – feleltem, majd elindultam, már Maryon sem hajlandó komunikálni velem? Aztán rezegni kezdett a telefonom, egy sms, persze Maryontól.

Ezer bocsi, de nem mertem beszélni veled, mert nem tudtam, hogy ma éppen, hogy vagy. Így Fehéragyarral üzentem neked.

A kis sunyi… Biztos látta, ahogy Rupert emészti magát.

Felsóhajtottam, és felnéztem a tenyeremből.  Könnyek már most mosták az arcomat, a részegség és a józanság határán sétáltam. Felálltam és elindultam, hogy haza menjek. Nem bírom tovább.

Megindultam át az erdőn, át a játszótéren, át önbecsülésem összehulló porain. És most először nem bírtam ki zokogás nélkül, azt, hogy befutottam az ajtón.

De ami fogadott még jobban meglepett.

-         Nenay? – állt fel hirtelen anya. Arcán mosoly suhant át – Hát haza jöttél?- és kinyújtotta felém a karját. Megtöröltem a szememet, de nem mozdultam.

-         Mondd el…, hogy miért! – nyeltem egyet. Wrath ekkor tűnt elő a konyhából, mellette a szőke lány, és Damon és apám.

-         Mit mondjon el? Amit már úgy is tudsz? – kérdezte apám higgadtan, és kortyolt valamit a fehér csészéből.

-         Nem tudok én semmit – feleltem, és vadul kivágtam a karomat, majdnem levertem egy fehér vázát – a barátaimat akartam megmenteni…

-         És!? Kikért meg rá? – tágultak ki apa szemei, és elakadt a szavam. Wrath most azonban nem húzódott meg a sarokban megindult felém, de mielőtt elért volna megállt. Egy karnyújtásnyira volt tőlem, de én nem nyúltam érte.

-         Hogy… Hogy mondhatsz ilyet? – kérdeztem, és átöleltem magam a karommal, hogy véletlenül se essek kísértésbe.

-         17 éve, minden áldott nap, azon igyekeztünk anyáddal, sőt a testvéreiddel, hogy megóvjunk, ezektől, a szörnyektől. Nem lettünk vámpírok, nem lettünk emberek! Te tudod a legjobban, hogy milyen, ha csak az tiszta, hogy nem vagy se ez, se az! – testvéreim lassan özönlettek be a nappaliba – Megvolt az esélyünk, olyan sok év után végre, újra idejöttünk! Ide, ahol eredetileg éltünk, a régi házunkba. Megtaláltak a Darkok, és nézd – folytatta – Lounak felesége lett! Hány évig nem kötődhetett senkihez sem, csak mert te voltál?! Edmund újra élni kezdett! Hány évig voltál te… minden szava, minden gondolata? Barátaink lettek… és olyanok, akik valóban megértenek minket! Akik vigyáztak rád. Hiszen még egy vőlegényt is kaptál. Esélyt arra az életre, amit biztosítani akartunk neked, amire vágytál! És te mit teszel!? Eldobod azért, mert úgy hiszed, hogy te vagy a szegény áldozat, akiknek meg kell tenni ezt, meg azt! Tévedésben vagy Nenay Wolf. A családod! A családod védte meg a barátaidat, a dolgokat, amiket szerettél, mi menekültünk veled, kontinensről, kontinensre. Azt akartuk, hogy te, mint egy kislányunk esélyt kapj, egy jó életre… de te semmibe vetted az áldozatot, amit érted hoztunk. Most is bűzlesz az alkoholtól, nemet mondasz arra, hogy haza gyere, bőgsz, mint egy gyönge gyermek.

-         Kirk – szólalt meg hűvösen Wrath és olyan vágyakozva nézett rám, hogy a szívem belesajdult.

-         Nem Wrath! Tudja meg! Hány éjszakán átróttad az erdőt?! Hány éjszaka ültél az ablaka előtt, hogy vigyázzál rá!? Nos mégis mennyiszer? Miközben ő azt hitte, hogy nem szereted őt? Hány napod-pazaroltad arra, hogy megvéd, amikor ő még csak tudatában sem volt annak, hogy milyen veszélyes az, amit csinálsz?!

Nem érkezett válasz, rám nézett és aranyszeméből nem tudtam semmit kiolvasni. Csak falt a szeme.

-         Soha nem esett nehezemre – felelte végül és a földre nézett. Majd a hülye szőke szólalt meg.

-         Semmi baj Wrath, tudom, hogy fáj - mondta lány, mire dühösen ránéztem.

-         Héj, te okoztad a bajt – emelte fel az védekezően a kezeit.

-         Téged nem kérdezett senki – szögezte le hirtelen Lou. A szívem megdobbant és halkan felsóhajtottam. A testvéreim ugye!!! Eszembe jutott egy régebbi beszélgetés, az egyik vámpír támadás idejéről:

-         Tartottam tőle - biccentett Rupert, majd várakozóan Reid-re nézett.
- Nos nem kizárt, hogy egész New Sunny veszélyben van - értett egyet Wrath korábbi megszólalásával Reid. Félelem lett rajtam úrrá, és görcsösen szorítottam Bill karját.
- Nos piócák - szólalt meg S.
- Kuss legyen pincsi kutya - sziszegte Jack, és kivillantotta fehér, éles fogait...
- Ez nem alkalmas idő a veszekedésre - mondta J. S megsimogatta bekötözött karját.
- Mi legyen, hiszen Erin... - suttogta Y, és öntudatlanul is a szívéhez kapott.
J hosszan nézte őt, majd bólintott és így szólt.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek nektek. De egyik barátunk Erin, várandós, ő nem fog csatlakozni. Remélem, megértitek.

Azóta nem beszéltünk többet Erin babájáról, bár még nem látszott rajta, hogy terhes volna, de egyre gyakrabban bújt érzelgősen a férjéhez. Amit persze, minden kismama megtesz, hiszen mégis csak a születés édes és szerelmes összefüggéséről szól. Arról, hogy két szerelmes összehoz valami közöset, valamit magukból és egymásból, egy jó dolgot, aminek örülni kell. De nekem ki örül? Mintha senkinek nem kellenék már…

Váratlanul megtántorodtam, és összegörnyedtem. Az a vodka nem volt túl jó ötlet. A fehérbolyhos szőnyegre öklendeztem fel a piát, és behunytam a szemem, mert a rosszérzés túl erős volt. Szóval megint önző voltam. Azt hittem, hogy én vagyok a szegény meg nem értett lélek… Pedig a családomat és az azokat körülvevő dolgokat nem értette meg senki.

Valaki hirtelen felrántott, és bebotorkált velem a wc-be és kagylóba nyomta a fejem, hogy oda hányjak.

Lujza és Edmund voltak a fürdőben.

Lujza erősen tartott, miközben  Ed felmosóval a kezében ment ki összetakarítani, amit alkottam.

Nagy levegőt vettem, mikor véget ért az öklendezési kényszer. Lujza felsegített, pont úgy, mint akkor, amikor először betegedtem meg.

Majd miután kimostam a számat, és felfrissítettem az arcomat, a fürdőszoba tükréből visszanéztem rá.

-         Nenay, tönkretetted az esküvőm utáni részt, azaz a mézesheteimet. De nem haragszom. Eleinte haragudtam, most már nem. Látom, hogy mit teszel, és csak arra tudok gondolni, hogy milyen gyenge kislány vagy! Neked van hősre szükséged, nem neked kell azzá válnod. Fogadd el Wrathot, higgy apádnak, és még visszacsinálhatod.

Rá néztem, miközben hallottam, ahogy nappaliban lassan feloszlik a családom, és a vendégek.

-         Nem bántam meg, hogy értük mentem – néztem végül Lujzára. A haja már hosszabb volt, és a szája szélén még ott volt a testékszer. A szeme akár a borostyán, az alakja tökéletes, talán kicsit túl vékony, de amúgy semmi más hiba.

-         Ez esetben, nem tudok segíteni! Hát nem érted, hogy az áldozat, amit hoznod kellett hiába való!

-         Hiába való? – vágtam gyöngén, a fehér mosdópultra - Megmentettem Rupert testvérét, és nem hagytam, hogy Silver … - itt elakadt a hangom.

-         Bizony… Silver – mondta Lujza, és sajnálkozóan rám nézett.

És ekkor a pia felpörgetett.

-         Le van szarva, hogy mit gondolsz! – mondtam, miközben éreztem, hogy a vodka, mégis csak jó ötlet volt.

-         Mi? – nézett rám.

-         Az van, hogy le vagytok… - mondtam, és vihogni kezdtem.

-         Be vagy rúgva – mondta Lujza józanul.

-         Ugyan már Lulu… Nem emlékszel, amikor egymásnak estünk Lou szobájában? Mikor verekedtünk és nekibasztál az ablaknak, és meg fojtogattalak…  - mondtam, miközben vadul villogott a szemem.

-         Nenay – rázta meg a fejét, és én kisétáltam az ajtón.

-         Ja ribanckám – szóltam a szőke lánynak – Gyorsan mozogj, azt szereti – mondtam.

-         És Többé nem érdekel, hogy téged nem érdekel – feleletem Wrathnak – Mind azt csináljátok, amit akartok! Mind azt akarjátok, hogy más legyek, mint aki vagyok! És mind azért vagytok kiakadva, hogy milyen szar életetek van, hogy én itt vagyok! Ha ez a bajotok, akkor ez tényleg egy nagyon ramaty helyzet.

-         Nenay – nyúlt a karom után Wrath, miközben apám szörnyülködött, most az egyszer köpni és nyelni nem tudott.

-         Wrath? – rebesgettem a szempilláimat – Lesz, ki megvigasztaljon – biccentettem a szőke ribanc felé.

-         Hogy mondhatsz ilyet?! Amikor most mondták el, hogy mennyire…

-         Ha menni akarsz, menjél – intettem. A vodka jó barát, csak nem szabad Jack  Danielsre inni…

Majd kifutottam a házból ezúttal boldogan. De előtte elcsentem Mr. Morcost az ágyamról. Elfutottam, és röhögtem,  a pia megtette a hatását. Zsebemben a bankkártyámmal, és fejemben a teljes felpörgéssel, hamar hazaértem J hez. Aztán lehiggadtam, mikor a többiek vagy fél tucat kávét nyelettek velem.

J már várt, szégyenletes viselkedésemről már szóltak neki…

A garázsba foglaltunk helyet, és ő velem szemben végezte az utolsó simításokat a motoromon.

-         Tudod, ez az egész, nem a hősiességről vagy a harcról szólt – kezdtem – hanem rólam. Világ életemben kerestem a választ arra, hogy mi vagyok. És most, most, hogy már tudom – megnyaltam ajkam – most azt felejtettem el, hogy ki vagyok. Egy rossz gyermek? Egy felelőtlen tinédzser? Vagy egy alkoholista, párkapcsolat függő – nevettem fel keserűen.

-         Eddig az utolsó hangzott a legrosszabbul – törölgette, fényesítgette a mocimat J – Mondok neked valamit.

Gyere mond el mi a baj bébi’ én figyelek rád
Előttem ne legyen titkod én nem vagyok az apád
Látom van valami ami a szívedet nyomja
Tudom az élet súlya tudom a világ gondja

Gyere ne félj tőlem én nem verlek át
Ha belekezdtél hát folytasd tovább
Ha akarod suttoghatsz nekem
Az is elég hogy halljam és én majd
Ott leszek és segítek ha baj van

Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék
Nézd meg jobban hogy élnek anyádék
Ha nem hiszed el hogy az élet
Tényleg örökké tart akkor
Hiába úszol belefulladsz pedig
Ott van a másik part

Borítsunk fátylat a múltra
A dolgok jönnek aztán mennek hirtelen és
Néha elvisznek magukkal arra az útra
Ahol az érzelmek laknak nem az értelem,

Gyere, ne félj tőlem én, jól tudom mi bánt
Néha mindenki, elkövet néhány hibát,
De ha magadba nézel, és azt látod, hogy
A szíved tiszta, akkor
Jó az út, amin jársz és többé
Ne is fordulj vissza

Szépen elénekelte a dalt, és elállt a motorom mellől. Ez felhívás keringőre? Menni vagy nem menni?

A szél tépte a hajamat, miközben motorom hátán szeltem a tájat, egy hátizsákkal, és sok – sok pénzzel.

Egyedül voltam, és az első utam a fodrászhoz vezetett a bank után, ahol kivettem az összes pénzt a bankkártyámról. Majd a fodrásznál vágattam a hajamból, és befestettem az egészet feketére. A ruha boltban új ruhákat vettem, miközben a fejem felett szállt sas J.

Soha nem az volt a kérdés, hogy mi vagyok, vagy az hogy ki, hanem az, hogy azaz élet, amit élek, vajon valóban az én életem. Nem mások által rám erőltetett szerep, vagy a menekülésem a gondoktól. Visszatérek oda, ahonnan elindultam, és elkezdek mindent, előröl.  Megnézem milyen leszek, ha a valóban Nenay Wolf leszek.

Aznap késődélután kopogtattam egy rock bolt ajtaján. Fordult a kulcs, nyílt a zár. És kilépett elém Diego Wero, ledobtam a táskámat, és a nyakába borultam.

- Üdv idehaza kislány – mondta, majd belépett velem a lakásba.