11 fejezet - Nyílt kártyák

Amikor a fagyi visszanyal…

Nos ez volt ezen a héten a kedvenc mondásom. Ugyanis ahogy remekül kezdtek alakulni a dolgaim, olyan szépen el is csesződtek… Bár jó hír, hogy az Alakváltók szövetségre léptek velünk, mert megfigyeléseik alatt, rájöttek, hogy milyen egy jó fej vámpír vagyok. Király. Ez oké… Nah de az alakváltók elhatározták, hogy nekem mindenképpen velük kell lennem, heti három alkalommal, ahol edzés címén a lelket is kiverték belőlem. Ez azért szerintem tényleg durva…  A legjobban persze azt utáltam, amikor kiküldtek virrasztani… Annál rosszabb nincs is.

Anyuékkal összevesztem, mert teljesen nem értettem velük egyet. Olyan köcsögség… Apám majdnem felpofozott Bill előtt.  Ian rejtélyes módon elkezdett kerülni engem. Elvileg az alakváltók miatt… Mr. Ford elutazott, mert úgy érezte, hogy rá már itt nincs szükség, továbbra sem beszéltem két szónál többet Ruperttel. Egyetlen biztos pont úgy néz ki Wrath és Mr. Morcos volt az életemben…

-         Milyen napod volt? – kérdezte miközben majdnem elaludtam az ülésen. Vasárnap ilyet kérdezni???? Mikor most hozott el az Alakváltók katonai kiképzőközpontjáról?

-         Szerinted!? – néztem rá értelmesen.

Elmosolyodott, és megveregette a térdemet. Elfintorodtam. Drága J haver úgy térdkalácson vágott  egy harci bottal vagy mi a nagy villámmal, hogy még most is ropog belé szegény lábam.

-         Nagyon vicces… Ha-ha – nyögtem, és megsimogattam szegény lábamat. Ettől az idiótától itt mellettem, várhatok is együttérzést, amikor szórakozik…

-         Ha látnád magadat… - nevetett.

-         Akkor sajnálnám magamat – fogtam meg az oldalamat – Tele vagyok kék meg zöld és hupi tudja milyen színekkel – mondtam durcásan.

-         Te hős hérosz – nevetett tovább.

-         Ne bosszants mert esküszöm – puffogtam.

-         Elintézel a fájós lábaddal? – mondta és úgy tört ki belőle a nevetés, mint egy vulkánból a láva.

Az ablak felé fordultam… Hülye… Nézte az ablaküvegen keresztül a tájat, most nem hazamentünk… Pedig esküszöm, most örültem volna a „kedves” hangulatnak ott bent. Nem… Nekünk Vasárnap el kell menünk mindenképpen valami titkos vámpír cuccra. Király…

- Mindjárt oda érünk… Nehogy elaludj – mondta miközben finoman maga felé fordította az arcomat.

-         Hurrá – fintorogtam – Megtapsoljalak? Ja bocs nem tudlak, mivel bevan dagadva a három ujjam és egyet még mozgatni sem tudok. Milyen kár – dugtam ki a nyelvemet. A gazember persze lesmárolt. Ott abban a percben…Nekem szorította az ajkát, aztán olyan vadul, mint még soha falni kezdte az ajkaimat. Amikor elszakadt tőlem, vigyorogva nézte az utat. Én meg ott lihegtem, mint egy kutya. A szívemre tettem a kezemet, az éppen most akart kiugrani a helyéről… Amúgy köszöni jól van.

-         Egyszer egy ilyennel fogsz kicsinálni – suttogtam, mert a torkom olyan száraz volt, mint a sivatag.

-         Hm… Mindig is nehéz volt nem odalenni értem… - mondta, majd büszkén végigsimított a mellkasán. A szemem olyan éhesen szívta magába a látványt, mintha én egy olyan kis kéjenc kukkoló lennék.

-         Egy akkora szemét vagy – bukott ki belőlem, és elfordítottam róla a tekintetemet.

-         Miért? – kérdezte tettet komolysággal.

-         Most jól esik engem izélni? – kérdeztem, és ránéztem.

Amikor rám kacsintott és suttogva beszélni kezdett, megint beindult a szívem.

-         Még nem próbáltam – lassan időzött a tekintete a testemen – de szerintem jó lenne – mondta majd finoman megnyalta az ajkát.

Ekkor esett le az, hogy mit is mondtam.

- Aha – mondtam, miközben most én hajoltam oda egy csókért. Ez azonban már sokkal gyengédebb és lassabb is volt. Beletúrt a hajamba, és finoman az ölébe húzott, éreztem, hogy a kocsi meg áll alattunk.  

Én is a hajába túrtam, és finoman hozzábújtam. Mert a bordáim sajogtak hála S havernek… Milyen kedves… Még a pasimmal való intim helyzeteimet is elrontja. Durcásan hagytam, hogy távolabb toljam magától, mert tudja, vagy érzi, hogy nekem fáj.

-         Legalább várd meg, míg odaérünk, telehetelem kiscicám – mondta, majd összeborzolta a hajamat. Még sose hívott a cicájának. Ami ugye irtó nyálas. De most olyan cuki volt hallani a szájából, hogy kedvem lett volna dorombolni neki, ha arra kér.

-         Oké akkor hallgassunk valami jó zenét… Ja bocs, a te kocsidban csak komolyzene van – vágtam vissza.

-         O apám… - nézett rám – Nézz csak be a kesztyűtartóba asszony, és rájösz, hogy mit hallgatnak az olyan édes, és aranyos pasik min ÉN.

Elnevettem magam. Tényleg túl sokat van velem…  Felemeltem a kezemet, és megnéztem a kesztyű tartót…

-         Te jó ég! – sikítottam fel.

-         Csak nem tetszik a mit látsz? – kérdezte kaján mosoly kíséretében

-          Motörhead!!!!!!!!! – kaptam ki a cd-éket.

-         Az – bólintott.

-         Ezt miért nem mondtad el nekem? – kérdeztem, és megbűvöltem meredtem a cd-k re.

-         Nem tudom… - vonta meg a vállát – Szeretlek meglepni… Ha már te úgy is olyan kiszámítható vagy – kuncogott.

-         Neves csak vénember -  mosolyodtam el, és betettem a lejátszóba az egyik cd-t.

-         Milyen neveletlen az ifjú hölgy… Bezzeg az én koromban…

-         O fogd már be – hangosítottam a zenén. Elmosolyodott és hagyta, hogy élvezzem a zenét, és magamban persze, még jobban beleszerettem. Tökéletes pasi…

-         Kérdezhetek még valamit? – tettem fel a kérdést öt perc múlva.

-         Csak tessék… - intett nagy vonalúan.

-         Kedvenc film?

-         Jarhead – mondta.

-         Oh annyira szeretlek – vigyorogtam rá.

-         Tudom – nyomot csókot a kezemre – Én is téged kismacskám – mondta.

-         Ez tetszik – mondtam pironkodva. És elfordultam. Kint már sötét volt.

-         Megjöttünk – mondta, majd hirtelen bekanyarodott egy földútra.

Hitetlenkedve néztem, ahogy még háromszáz métert megyünk a fenyőerdőben. Aztán megállunk egy kis faház előtt.

-         Keményen dolgoztál kismacskám, és szabadságoltam magunkat egy hétre a suliból.

Biztos karácsony van.

-         Imádlak.

-         Ezek csak szavak – mondta kihívóan.

Tudtam mit akar. Megkapta a csókomat.

Mint kiderült, a csomagtartóban két nagy bőrönd volt. Egy és fél nekem fél pedig neki. Azért látszik, hogy szeret kényeztetni. Ami nagyon és nagyon helyes.

-         Remélem tetszeni fog – suttogta a fülemben, és a farzsebembe csúsztatta a kezét, miközben megindultunk a ház felé. Mióta lett ilyen kis ahh… ilyen vad? Ilyen cuki, és pasis?

Igazából attól perctől kezdve, hogy beléptem, imádtam ezt a kis házat. A bensőséges hangulatot, az aprócska házat melyben mégis hatalmas tér volt számunkra.  A nappali két fotelből meg egy két személyes kanapéból állt. Előttük pedig egy kandalló. Ettől balra volt a konyha, legmodernebb sütő és főzőeszközök.  Aztán volt egy kis lépcső, ami az emeletre vitt. Ott volt egy hatalmas hálószoba, és közvetlenül belőle nyílt egy kis fürdő.

-         Csodálatos ez a hely – suttogtam neki.

-         Örülök – súgta a fülembe, és hátulról átkarolt. Miközben már a hálószobából nyíló erkélyen álltunk.

Felé fordultam belenéztem a boldogan csillogó karamell szempárba, és a szívemig hatolt a fájdalom, hogy nem mondtam el neki, hogy mennyire szeretem. Meg amióta megjött az a borzalmas női betegség… Párszor elgondolkodtam azon, hogy milyen lenne, ha lenne egy pici Wrath-om. Egy kicsi baba, aki gügyög, és fogja a kezem, miközben Wrath az ölében tart minket. Annyiszor gondoltam erre amikor még taknyos kis kölyök voltam. Mindig szerettem volna egy babát. A mellkasára tettem a kezemet. Lesütöttem a szememet. És finoman megcirógattam a mellizmát.

-         Elmondhatok valamit? – most komolyan elfogom neki mondani? Igen. Gondoskodik rólam, helyes, szeret, és én is szeretem. Vigyáz rám, bazi jól néz ki, édes, és mindig megvéd… Plusz mint kiderült zenei ízlése is jó… Ő az ász. Ő az Ő. A nagy ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ.

-         Bármit kincsem – merevedett meg, az, hogy megfeszült engem ijesztett meg.

-         Mi az? – kérdeztem és kissé remegtem erős karjai között.

-         Már… vagy… nos… Van… valakid?

-         TE.

-         De úgy értem valaki aki…

-         Nincs.

-         Ne nézz így… Becs szó azt hittem azért nem mersz rám nézni.

-         Most elvetted a kedvem attól, hogy elmondjam – motyogtam.

-         Kérlek, mondd el – tűrt egy tincset a fülem mögé.

-         Uh – fújtam ki a levegőt.

-         Hallgatlak…

-         ÉNszeretnéktőledegybabát – hadartam.

-         Micsoda?

-         Ha összeházasodunk, és te meg én már – khm…- szóval izé, akkor én szeretnék egy babát… természetesen tőled.

Rám nézett. Egy pillanat alatt minden csíkká olvadt össze, aztán már csak az ágyon hevertünk.

Wrath mosolya elképesztő volt a szívem össze- visszakalapált.
- Szóval ez volt a nagy álmod? - kérdezte és fülem mögé tűrte egyik tincsemet. Pirulva bólintottam, és behunytam a szememet.
- Aha - suttogtam cérna vékony hangon.
- Miért nem lepődök meg ezen? - mondta tetetett döbbenettel, annyira édes amikor ilyen pajkos.

Ajkaimat az ajkaira nyomtam, és óvatosan harapdáltam is. Még sose hallottam erotikus morgást... Szóval a fülem csak úgy itta magába a nyögéseit.

- Te nő... egyszer elvesztem a fejemet és... - kezdte, de rá vigyorogtam, és beharaptam az alsó ajkamat.
- És? - kérdeztem pajkosan.

-         Ne akard tudni… Fiatal vagy te még ehhez – suttogta.

-         De amúgy… a babához… ?- kérdeztem újra komolyan.

Pillantása ellágyult, és olyan volt, mint az olvadt karamell.

-         Semmi sem tenne boldogabbá, mint a te szerelmed ajándékaként egy gyermek, amelyet a szíved alatt hordasz és belőlem fogant! – mondta olyan áhítatosan, mint egy imát.

-         Szeretlek – mondtam neki.

-         Én is… Mindennél jobban. Örökké – mondta.