2 fejezet - Verekedés

A mesék, és legtöbbször az össze mese, nem a szerelemről, vagy a szőke hercegről ( jelen esetemben barna) szól. A mesék sokszor a leglehetetlenebb helyzetek túlélésre, és az álmok elérésére tanítanak, meg. Megmutatják, hogy nem csak aludva lehet nagyot álmodni, és céljainkat, mindig el lehet érni ha akarjuk. Ha igazán akarjuk. A kémia óra nem azaz az óra, ahol nyugodtan álmodhatnék, valami szépet és jót. Ahogy a mellettem ülő fiúra nézek, az jut eszembe, hogy mennyire más volt, mikor először ültünk egymás mellett, ahogy bevezetett a suli rejtélyeibe, segített az órákon, barátokat talált nekem. Most egy másik ember ül mellettem, az ő megváltozott testében. A szeme már érett volt, és komoly elszántság csillogott benne, de én még ott láttam, annak a szeretni való kis hülyének is a lényét, mélyen elrejtve, az azurkék szemekben. Rupert mindig is a barátom lesz. Nem tudtam volna elképzelni mást. Ketten együtt akkora csapat voltunk, és semmiféle érzelmi szál, a barátságon kívül, nem árnyékolta be a kapcsolatunkat. Most viszont úgy éreztem Rupert megfosztott a közös fényünktől, és árnyékot vetett rám, túl hatalmas bicepszével, és komor, komoly arcával. Kedvem lett volna, belőni egy poént, hogy lássam nevetni tud e még. A hidegség ami belőle áradt az a sivatagot is megfagyasztotta volna.

- Valami bajod van? – kérdeztem meg suttogva, mikor tanár egy képletet írt fel a táblára.
- Semmi, de úgy igazán – morogta, és a füzete felé görnyedt.
- Ugyan már Rup! – bökte meg a könyökömmel a karját.
- Mi van? – nézett rám. A pillantása idegen volt. Nem is ő nézett vissza rám, hanem valaki más.
- Beszélnünk kéne, valami történt veled! – mondtam halkan.
- Áh szóval csak veled történhetnek dolgok! – csapta be a füzetét.
A tanárnő hirtelen felénk fordult.

- Miss Wolf, talán problémája van? – kérdezte és rám nézett a szemüvege fölött.
- Nincs, tanárnő – mondtam, majd igyekeztem még kisebb lenni a padban.
- Haragszol rám Rupert? – kérdeztem meg.
- És ha igen? Akkor mi van? Elsírod a jégcsap királynak? – tettette fel a kérdés özönt, és Wrath felé biccentett a fejével.
- Hé! – vicsorogtam rá. – Azért tudd, hogy kivel beszélsz haver! Én nem valami ócska lotyó vagyok egy plázából! Oké? – mondtam és egy pillanatig megemelkedett a felső ajkam, hogy rávicsorogjak.
- Tudom kivel beszélek – mondta, majd láttam a tekintetében a fájdalmat, ami annyit öregített rajta, ami öregebbé tette egy százéves teknősnél, és tudtam, valamit velem kapcsolatban bán.

Elfordítottam róla a szemeimet, és nem is szóltam többet azon az órán hozzá. Agyamban annyi kérdőjel csatázott és olyan mérhetetlen harag lett rajtam úrrá, hogy nem lett volna jó, ha szavak formájában könnyítek a lelkemen, így hát inkább belülről fortyogtam. Az óra végén felálltunk, egyszerre. Ahogy régen is Silver aki az egyik legjobb barátom volt az első padból hátra sietett hozzánk. Silver kicsit alacsonyabb volt, mint én. Hosszú vörös haja volt, és gesztenye barnák a szemei. A bőre pedig majdnem olyan fehér, mint Wrathnak. Egy halk szavú de nagyon rendes lány volt.

- Rup, Arya – mondta vigyorogva. Aztán a mosoly lehervadt az arcáról, ahogy árnyék vetült rá. Megfordultam Wrath állt mögöttem. Hatalmas és ijesztő volt. Most még jobban mint anno.
- Nenay, az ebédlőben találkozunk – mondta és egy szájra puszit kaptam tőle.
- Oké, ja és, mondd meg Iannak, hogy délután elmegyek vele gitárt nézni – mondtam mert eszembe jutott, hogy megígértem neki. Silver kikerekedett szemekkel nézett minket
- Megmondom. Silver – biccentett felé Wrath – Cole – morogta, majd tovább sétált. Nekünk a következő óránk ezen az emelten volt, csak két teremmel odébb.
- Ez mi volt? – sipította Silver, az arca ki volt pirulva, és a szeme lázasan csillogott.
- Szerinted?! – vette oda mérgesen Rupert.
- Jah, hát összejöttem Wrathtal… - mondtam, és lesütöttem a szememet. Zavarban voltam, és nem szerettem volna erről beszélni.
- Összeilletek – mondta egy hosszú csend után Silver. És elmosolyodott. Neki ez nem jelentett gondot. Én is elmosolyodtam, és a ma reggelre gondoltam, és arra, ahogy Wrath ébresztett. Egészen szépen összecsiszolódtunk ez tény.
- Össze hát. – vicsorogta Rupert. Ezt a célzást nem értettem, de felvettem a kesztyűt.
- Talán gond? – kérdeztem, és megálltam a terem közepén. A biológia teremben, minden szem rám és Rupertre szegeződött.
- Ugyan-ugyan – kezdte, majd csúfosan elmosolyodott – A jégkirály és a jégkirálynő, jól kijön egymással.
- Mi ütött beléd Cole? – kiáltott fel ekkor Arnold. Észre se vettem. Ott ült leghátul a szokott helyén.
- Ez nem rád tartozik – morogta vissza.

- Tíz dolcsi, hogy Nenay simán végez vele – suttogta Alan Tim-nek.

- Tartom, de én Rupertre teszek – mondta.

- Hé! – állt közénk Silver – Ti vagytok a legjobb haverok az egész gimiben! Mi a jó francot akartok csinálni? Összebunyózni a terem közepén? – kérdezte, majd mérges pillantást lövellt felénk.

- Nyugi, nem szoktam lányokat verni – tette hozzá gúnyosan Rupert.

- FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ – mondta kórusban az osztály.

Nos ekkor szabadultam el. Félre löktem Silvert, és neki estem Rupertnek, öklömmel megcéloztam az orrát. Majd a fejét is bevertem a padlóba. Nagyot taszajtott ő ekkor rajtam, és neki estem az üveg szekrénynek. Darabokra hullott, és a szilánkok felvágták és megkarcolták a bőrünket, de tovább küzdöttünk. Sípcsonton rúgtam. Ő meg a hajamnál fogva rántott hátra. Hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat, és rájöttem, hogy arccal egy szilánk tenger kellős közepébe érkezem, még időben tettem ki a kezemet, így csak azon keletkezett mély vágás. Felpattantam, láttam, hogy Arnold már kimenekült a tömegből. Alan közénk állt, de Rupert félre lökte, és a karomat a hátam mögé csavarta, és a fájdalom abban a pillanatban túl nagy volt. Felkiáltottam és rátapostam a lábára, felszisszent és ekkor, Wrath berontott, ökle akkora csapást ejtett Ruperten, hogy elesett a földön. Wrath azonnal magához ölelt, az arcomat nézte, de én csak kábán pillantottam rá.

- Ezért megdöglesz te rohadék – mondta Wrath amikor látta, hogy milliónyi sebből vérzek.
- Hagyd – csitítottam őt.
- Nem meg mondtam… - nevetett fel keserűen Rupert – Csak hozza a pasiját, ha nagy szarban van!
- Felmordultam – majdnem újra neki indultam volna, de éles fájdalom nyílalt a kicsavart karomba.

Ekkor besétált a Biológia tanár. Amint rájött mi történt, és zöld szeme körbejárt a helyiségen csak ennyit mondott.

- Miss. Wolf, Mr. Cole és Mr. Dark , az igazgatóhoz – az ajtó felé intett – Miss. Watson – fordult Silver felé – szóljon az egyik takarítónak.
- Igen is tanárnő – mondta majd aggódva felénk pillantott.