3 fejezet - Nenay üzemmód?

Lassan kifújtam a levegőt az igazgatóiban, amikor már kilencedszerre, hallgattam, ahogy az tanárnő megbotránkozva mondja, hogy micsoda felhajtásnak volt a szemtanúja. Megforgattam a szemeimet, és megnéztem a testemre tett friss kötéseket. A vér még nem szivárgott át rajtuk, ám így is tisztában voltam azzal, hogy milyen kellemetlen ez Wrathnak.

- Rendben Mrs. Schtokholm – mondta az igazgató – Innentől már majd én veszem át az ügyet.

Mrs Schtokholm kisétált a teremből, rövid szőke bubifrizuráját megborzolta a huzat, amint kilépett az ajtón. Magassarkú cipőjének még egy ideig hallgattam egyenletes kopogását.

- Uraim és hölgyem – mondta McDarf. Vaníllia színű ige szorosan a testére simult. Csíkos nyakkendője kissé ferdén állt, és a kezében egy műanyag pohár volt – Maguk verekedtek, ami nem meglepő, hiszen mindenki verekszik, még anno én is. Na de az, hogy egy lányt, ilyen kegyetlenül megsebesíteni! Ezt nem vártam öntől Mr. Cole – a mindig vidám igazgató most komoly volt.
- Nem én kezdtem – tette fel a kezét védekezően Rupert.
- Gyáva, gerinctelen hernyó! – köpte szinte a szavakat Wrath, aki annyira feszült volt, mint egy szikla.
- Mr. Dark! Én sem szeretem ha lányokat vernek de …
- Uram, már megbocsásson, de tényleg én kezdtem, és én robbantottam ki az egészet – mondtam, és felálltam a székből.
- Nenay – mondta kedvesen McDarf – Egy nagyszerű, és tehetséges kislány vagy, biztos vagyok benne, hogy jól tudod kezelni a konfliktus helyzeteket, de ez nem az a perc, amikor neked kéne hősködnöd – nézett megrovóan rám a férfi.
- Tényleg ő kezdte – bólogatott hevesen Rupert.
- Nah jó – adta fel az igazgató – És maga Mr. Dark, hogyan jött szóba?
- Nenay a barátnőm és – szinte lángolt a szeme – különben is, ki az az idióta, mocskos gazember aki kezet emel egy nőre?! – mondta magából kikelve.
- Kérem Mr. Dark – mondta csendesebben az igazgató – türtőztesse az indulatait.

És így telt el egy óra. Wrath szidta Rupertet, Rupert engem, én meg győzködtem az igazgatót, hogy valóban én kezdtem. Egy végeláthatatlan sorozta ment ezzel.

- Arra a döntésre jutottam, – játszott az igazgató az ujjaival - hogy maguk, – mutatott rám és Rupertre – holnap nem jelennek meg az iskolában.
- Ezer örömmel – fonta a tarkójára izmos karjait Rupert. Valahogy annyira Ruposan viselkedett, és annyira gyerekesen, hogy nem tudtam nem arra gondolni, hogy ezt az egész balhét csak beképzeltem magamnak.
- Rendben – biccentettem. És magban elmosolyodtam az idióta Ruperten. Hogy lehet valaki ekkora marha? A nevetés kitört belőlem, pont úgy mint Rupertből, de amint egymásra nevettünk, mindketten elhallgattunk. Szomorú érzés fogott el. Vajon mi lesz velünk Rupert?


Három órával később mégis Wrath kocsijában ülve néztem ki az ablakon. Az eső, most kivételesen nem esett de az út mégis csúszós volt. Néztem az aszfaltot, és azon a repedéseket, amelyeken Wrath csoda kocsija száguldott. Bill ment a Motorommal.

Wrath szinte ordítozott a kocsiban, erősen markolta a kormányt, és vadul hadonászott. Az én gondolataim, azonban Rupert körül forogtak. Miért is történt ez így? Ő a legjobb barátom, még azt is tudja, hogy hányas melltartót hordok, a mindenit! Mérgemben rúgtam egyet a kesztyű tartóba, és tovább szidtam magamban Rupert tekintélyes méretű új testét, és idióta logikátlan agyát.
- Nenay! Figyelsz rám? – kiabálta, és hirtelen fékezett. Gonosz dolog lett volna Wrathra haragudni, de most nem volt hozzá türelmem.
- Hmm? – kaptam hirtelen felé a fejemet.
- Nenay! Itt beszélek és te még csak nem is figyelsz rám!? – kérdezte.
- Bocsáss meg, csak Rupon gondolkodtam – mondtam, majd kezére csúsztattam a kezemet, elhúzta a kezét, és kinézett az ablakon.
- Nézd! Én elhiszem, hogy…
- Wrath, sajnálom! Nézd, nagyon hiányzik Rupert – mondtam ki végül. Nem nézett rám, mégis tudtam, hogy félig belehalt ebbe a mondatomba. Ami nála elméletileg lehetetlen.
- Tudom – mondta, majd kifújta a levegőt, és újra némán ültünk egymás mellett.


Otthon a helyzet nem volt ilyen fényes sem. Apa kiakadt, hogy provokálom az embereket a bunyóra. Anya elvolt foglalva azzal, hogy megszámolta a rajtam lévő összes karcolást. Lou megdicsért amiért hű voltam önmagamhoz, és Bill kiakadt felelőtlen vérontásomon. Ed pedig csak nézett rám, és olyan távolinak tűnt… Olyan eszeveszettül hidegnek és ridegnek. Tiszta Rupert 2.

Este Stephen Kingtől néztem a Tortúra című filmet a szobámban. Jól bevackoltam magam az ágyikómba, és citromos fagyit majszoltam. A filmnek még az elején jártam, amikor megcsörrent a mobilom. Dühösen nyúltam a dvd-t irányító távirányítóért, és megnyomtam a pillanat megállító gombot. A Nickelback – Saving Me című száma egyre hangosabban szólt. Kelletlenül a telefonomért nyúltam és felvettem.

- Szia Csajszi – hallottam meg az ismerős régi hangot.
- Ford bá’ – mosolyogtam.
- Itt járőrözök az erdőben. És te mit csinálsz? – ma Ford bá’ volt az éjjeli őr.
- Filmet nézek.
- Trója?
- Nem.
- Van Helsing?
- Nem.
- Sárkányszív?
- Nem.
- Akkor a Tortúrád nézed.
- Talált süllyedt.
- Nem unod még? – kérdezte meg és halkan nevetett.
- Nem… Ezt nem lehet megunni – mondtam, majd lenyaltam a kanálról a fagyi maradékát.
- Tévedés! Mindent meg lehet unni.
- Tévedés! – tiltakoztam.
- Legyen ahogy gondolod – mondta fásult hangon Ford.
- Nézhetem tovább a filmet? – kérdeztem.
- Tudtam, hogy ez fog jönni… - mondta unottan – Wrath veled van?
Egy pillanatra hiány érzettem lett az ágyam másik felére pillantottam, és szinte lyukat égetett a tekintetem a paplanba.

- Nincs itt. Ma éjjel nem alszik nálam – aztán eszembe jutott, hogy soha nem is alszik.
- Összevesztetek? – kérdezte aggodó hangon.
- Nem. Legalább is annyira nem.
- Megint mit csináltál? – nyögött fel szenvedően.
- Semmit! Csak verekedtem. Meg elmondtam neki, hogy hiányzik az egyik haverom.
- Oh te jó ég! – mordult fel Ford – Mindig elmarod magad mellől aki igazán szeret.
- Ez nem igaz! – háborodtam fel.
- De-de.
- Mi?
- Már éppen eljött az ideje, hogy jól megbántsd, túl közel került hozzád, és Nenay üzemmódba kapcsoltál – mondta egy ismeret terjesztő sorozat szinkronhangján Ford’bá.
- Mi az a Nenay üzemmód? – kérdeztem, bár sejtettem, hogy mi lesz rá a válasz.
- Az elhidegülés. Ebben és a bunkóságban verhetetlen vagy – mondta büszkén Ford.

Ránéztem a fagyimra és az jutott eszembe, hogy a hidegség amit annyiszor érzek, irányomba, nem is másokból, hanem belőlem áradna?
- Meglehet, de én és Wrath együtt vagyunk, és nézném a filmet! Meg sem várva, hogy elbúcsúzzunk egymástól, leraktam a mobilom.

Tényleg én vagyok ilyen hideg? Wrath és én meg távolodunk!? Megborzongtam és elhessegettem a rémisztő érzést, amely hirtelen belsőmet marta. Bekapcsoltam hát a filmet, és egyre telő bendőmet tömtem a fagyival. De végig csak egy dolgon járt az agyam.

„Hiányzik Rup”
„TUDOM!”

Szinte ordított a fejemben ez a két mondat. Elővettem a mobilom és amikor éppen a pszihopata nő kiakadt, mert kedvenc könyvének főhősnője meghalt, akkor írtam egy sms-t.

Szeretlek kicsim, mindennél jobban! Várlak Mr. Morcossal!

Egy ideig néztem a telefonom képernyőjét, és vacilláltam. De végül elküldtem a az sms-t. Nem tőle nem fogok elszakadni. Ő más. Ő az enyém…

Két percre rá sms-em érkezett.

Hamarosan megyek, hiányzol szépségem, lehetőleg ne tömd tele magad fagyival, mert rosszat fogsz álmodni. Én imádlak életem.

Elmosolyodtam. Talán még sem távolodunk. Wrath és Én összetartozunk.