9 fejezet - A hercegem

Annak idején, mikor még kislány voltam, és nem aggasztottak olyan problémák mint most, gyakran képzeltem azt, hogy egy napon, én is hatalmas hős leszek, mesefilmek készülnek majd rólam, és a történelem könyvekben ott ál majd nagy betűkkel a nevem. Az idők folyamán annyiszor álmodoztam arról is, hogy lesznek majd hős barátaim akiket soha nem kell majd elhagynom, és mindig velem lesznek. Aztán arra is gondoltam, hogy a hősök, mind magányosak, és egyedül kell szembe nézniük az élet szörnyű, sötét oldalával. Kétségkívül igaz. Csak ahelyett, hogy én lettem volna hős, én lettem a gonosz… Arra gondoltam, talán ez a csavar a történetemben, de nem… Egyik nap szembe néztem, a világ legsötétebb és legmélyebb szempárjával, és onnantól nem volt kérdés, hogy a szerepem újra változik, én lettem a lány akit meg kell menteni… Megalázó egy szerepkör, egy rockernek. Bár az Ő karjai olyan erősek, és olyan gyengédek. Csak nem arra használja amire kellene… De mit is törődöm én ezzel? Én egy fasza csaj vagyok!!!! Felálltam a garázsban, majd végig néztem a koszos és kissé büdös helyiségen. Kétségkívül egy autó szerelő garázs volt. Talán a jóképű J haver üzemelteti, és feketén csinálja hozzá a tetoválásokat. Nekem is kéne egy. Bár apu azonnal letépné a fejem, ha meglátna egyet rajtam.

Kis vártatva nyílt az ajtó és J haver helyett egy lány lépett be rajta. Talán 22 éves lehett. Átlagos magasságú volt, talán éppen akkora, mint én. Egyenes, sötétpiros haja a válláig ért. A szeme olyan zöldessárga volt, mint a nagymacskáknak. Fekete bőrnadrág volt rajta, és egy piros rövidebb fazonú póló. A tekintetét rám emelte, a bal csuklóján egy szöges karkötő volt, valamit tartott a kezében, aztán rájöttem, hogy a mobilom az.

- Erin vagyok! Ezt neked hoztam, gondoltam biztos szívesen beszélnél a fajoddal – mondta a lány. A szeme üres volt, nem akart megbántani, őszinteség és nyersség csengett ki a hangjából.

Érte nyúltam, és amikor a kezemben pihent a mobilom, összenéztük. Kétségkívül méregettük egymást, ő volt az első olyan lány eddig életem során, akiből olyasfajta indulatok áradtak, mint belőlem. A szeme éppen olyan volt, mint a macskáknak, csak más értelemben, mint az enyém.

- Hol van J? – kérdeztem, és a telefonomat tovább szorongattam.
- Ott ahol lennie kell – mondta a lány, majd a fejével a nyugágy felé biccentett. Értettem a célzást. Visszafeküdtem, majd vártam, mellém sétált, és a hasamhoz nyúlt.

- Pár helyen felsértett R fogsora – mondta, majd ellenőrizte az aprónak nem mondható mélyedéseket a bőrömön.

- R…, mint Rupert? – kérdeztem, és felszisszentem, amikor valami folyadékot spriccelt, az egyik fognyomba.

- Igen – mondta, majd hátra tűrte a haját, és a zsebéből elővett egy gumit, és összekötötte a haját – Ezt a sebedet össze kell varrnom, tényleg nem úgy gyógyulsz, mint egy vámpír… - amíg távol vagyok, addig telefonálhatsz. Két percet kapsz – mondta, majd kisétált az ajtón. Abban pillanatban fölhívtam az otthoni telefonunkat. Wrath vette fel.

- Nenay? – kérdezte, a hangja feszült volt, és szörnyen szomorú.

- Jól vagyok eddig. Te jól vagy? – kérdeztem, annyira hiányzott a hangja, hogy majdnem felnyögtem, amikor újra meghallottam.

- Minden rendben… Hol vagy? – kérdezte, szinte láttam magam előtt ahogy összeráncolja a homlokát.

- Nem tudom, egy garázsban… - néztem körbe – Fogalmam sincs arról, hol vagyok – mondtam, majd összébb húzódtam a nyugágyon. Nagyon hiányzott az, hogy velem legyen.

- Nem számít megtalállak! Hogy sikerült telefonálnod? – kérdezte, és a hangja sürgető lett.

- Akikkel vagyok, azok rendesek, azt hiszem Rupert barátai.

- Rendesek! Kicsim, Rupert majdnem megölt! – ordítozott a vonal másik végén. Kicsimnek hívott, mint régen.

- Wrath szeretlek – mondtam, és gondolatban még egy millió ilyen mondat futott át a fejemen. A vonal túlsó végén néma csend. Megijedtem. Miért nem válaszol?

- Ugye ez nem egy búcsú volt? – kérdezte folytott hangon.

- NEM! SZERETLEK, szeretlek, szeretlek! – daráltam.

- Hazahozlak, soha többet nem fogsz nélkülözni – ígérte és hallottam a szenvedély, és a gondoskodás biztonságos érzést.

- Le kell tennem! – mondtam.

- Várj! – a hangja, olyan kétségbeesett volt.

- Szívem, hamarosan jönnek vissza, hogy összevarrják a sebemet! – mondta kicsit reszketőbb hangon.

- Hogy mi!? – hallottam, a hátérben egy döbbent Lou hangját.

- LOU! – kiabáltam.

Ekkor az Erin nevezetű lány kivette a kezemből a telefont és lerakta, majd kiszedte belőle az aksit, és visszaadta a kezembe. Ezt neked Nenay Wolf…

- Steril tű! – libegtette meg a kezében az aprócska fehér műtős tűt – És hoztam rendes cérnát. Remélem bírod a fájdalmat, mert nem vagyok valami finomkodós – jegyezte meg vigyorogva. Kicsit összerándultam, de a büszkeségem nem hagyott cserben, bólintottam, lehunytam a szememet, és azon imádkoztam, nehogy felsikítsak.

Valamivel körbe törölte a sebemet a hasamon, majd nekinyomta a tűt, apró szúró érzés volt, kellemetlen, de nem vészes. A csaj öltéssel elintézte a sebemet. Aztán megint pamacsolt rá valamit, majd csak annyit hallottam, hogy megnyikordult a széke. Oda néztem, és láttam, hogy kuka felé sétált. Lehajolt, hogy kidobja a tűt. Amikor lehajolt a derekáról egy vicsorgó tigris nézett vissza rám. Ha Ruperten farkas van. Akkor az ő állata ez. Erin bizonyára egy vértigris, gondoltam, ez megmagyarázza a szemét.

- Hagylak kicsit pihenni – mondta majd lekapcsolta a villanyt – A cucc amit bőrödre kentem erős fájdalom csillapító, hamarosan elbódulsz majd tőle.

Pár perc múlva valóban totál elálmosodtam. És el is szunyálhattam. Az álmom, amit álmodtam, annyira különleges volt.

Wrath ott állt a szobámban, és nézett engem amíg én ott álltam az ablaknál és néztem az udvaron futkározó vértigrist, és vérfarkast.

- Mint egy állatkert! – mondta. Hátra fordultam, és rámosolyogtam utálkozó arcára.
- Nem szereted az állatokat? – kérdeztem, és mellé szökdécseltem. Szökdécseltem?!

Rám mosolygott észveszejtően helyes mosolyával, bár most két hatalmas szemfog lógott ki a szájából, mint azokban a hülye horror filmekben.

- De…- mondta majd magához húzott, és finoman fölemelt magához.
- Én is! Főleg farkasokat, meg a rókákat… - kezdtem sorolni, de ajkát és hatalmas agyarát az ajkamhoz érintette.
- Hiányzol – morogta a számba.
- Te is nekem, egyetlenem! – suttogtam, és olyan erővel kapaszkodtam belé, hogy csoda, hogy nem törtem el semmiét.

Rám mosolygott, majd az ágyra nézett és kacsintott. Fülig pirulva bólintottam, és hagytam, hogy eldőljön rajta, én felül, ő alul.

- Az enyém leszel? – kérdezte, miközben a keze mindenütt simogatott.
- A tiéd – suttogtam. Ekkor kiszakadt a tető, és egy hatalmas sas kukucskált be rajta. Ijedten szorítottam magamra a takarót. A sas csak ezt mondta: - Hello, J vagyok! Kértek óvszert?

Zihálva vettem a levegőt, úgy vágódott fel a szemem, mint egy csapóajtó.
- Hello J vagyok! Kérsz gyógyszert? – rázogatott J.
- Nem kérek óvszert! – krákogtam.
- Gyógyszert! – nevetett fel mögöttem egy ismeretlen hang. Ekkor jöttem rá, hogy már nem a garázsban vagyok. A szememet végig jártattam az otthonos kis hálószobában. A falak színe sárga volt, az ágy és a függöny, valamint a szőnyeg színe pedig bordó. A Velem szemben egy nagy ablak volt. A lemenő nap fénye, világította csak meg a helyiséget. J haver mosolyogva nézett rám, és egy üveget dugott az orrom alá.

- Nesze, igyál! - fürkészve néztem az üveget, amelyben átlátszó színű folyadék volt. Ez vagy víz, vagy pálesz. Gondoltam, és akár melyik is volt, egy ilyen álom után nekem mindegyik jól jön. Elvettem és jól meghúztam az üveg tartalmát. Az utóbbi volt. Erős szilvapálinka marta a torkomat, de engem nem zavart. J döbbenten nézett rám. Miután abba hagytam az ivást, megtöröltem a számat a pulcsim ujjában, majd visszaadtam az üveget, a tulajdonosának.

- Ez szép volt kölyök! – mondta újra egy ismeretlen hang. A hang irányában fordultam. Egy magas kigyúrt fószer guggolt, az alkalmi ágyam mellett. Arany árnyaltú haja az égnek meredezett. Bajusza és szakálla is volt. De csak úgy sugárzott belőle a tesztoszteron. Apám de jó pasi. Egyik kezét a földön volt. Izmos karja jól látszott a vékony, kissé izzadt az izompólóján át.

- Y legyél olyan rendes, és hozz ennek a lánynak valami ételt, ahogy R haver mondta, rendesen eszik, nem szipolyozós – mondta J és hátra nézett a rohadt macsós Y-re.

- Felküldöm Erint valami kajával. Én is éhes vagyok – simogatta meg izmos hasát. Jellemző pasik… Megfordult, és egy újabb tetoválással találkoztam, a tarkójától, egészen a háta közepéig, jól kivehető volt, egy tigris alakja. Ő is vértigris lenne, mit a csaj, aki összevarrta a sebemet?

Amint kiment kettesben maradtam J-vel, és ő szépen lehuppant az ágy végébe, majd elővet egy szivart farmerkabátja belső zsebéből, valamint egy ezüst öngyújtót, amibe egy sas volt gravírozva. Felpattintotta a tetejét, a téglalap alku öngyújtónak, és a kékes, sárgás lángokba tartotta a szivarja végét. Mikkor felizzott a vége, a szájába tette, és nagyot szívott belőle. Lehunyta a szemét, és kifujt egy szabályos kis füstkarikát.

- Erin jól bánt veled? – kérdezte.
Nem értettem a kérdést, a csaj jó volt hozzám…
- Igen – bólintottam, majd összeszedtem a bátorságomat, és megkérdeztem – Az a sok tetoválás… a te műveid igaz? És az amit ábrázol, az ember azzá az állattá válik, ugye?
Rám mosolyogott, tökéletes fehér fogsora szinte szikrázott.

- Ahogy mondod szivi –mondta, majd egy újabb nagy sulkkot szívott a szivarjából.
- Ti tulajdon képen, kik vagy, mik vagytok, és mit akartok tőlem? – kérdeztem, és éreztem, ahogy a pálinkától, egy fura kis mosoly jelenik meg az arcomon. Jó lesz vigyázni, mint mondok, tuti azért hozták ezt a löty9t, hogy kiszedjenek belőlem valamit!

- Alakváltók. Primitív nevünkön vérállatok. Pedig semmi köze nincs az alakváltásnak a vérhez. Nem leszünk szörnyek, egy emberi aggyal rendelkező állatok leszünk ennyi.

- Te sas –biccentettem a fejemmel a karja felé. J lassan bólintott, majd a szemembe nézve, kifújta füstöt.

- Rupert…

- Csak az utóbbi időben került hozzánk R haver – mondta, majd az ajtóra nézett.

- És… maguk csinálták ezt vele? Megharaptatták valami, vérfarkassal? – kérdeztem, és felkuncogtam.

- Nem – csóválta meg szigorúan a fejét J – Mind alakváltók vagyunk. Minden emberben benne él egy állat. Kiben ez kiben az. Csak nem mindenkiben olyan erős, mint mondjuk bennem. Mit gondolsz, miért tudnak egyesek úgy fütyülni, mint a madarak. Miért úsznak olyan ügyesen mint a halak? Miért futnak olyan gyorsan, mint egy nyúl? Hogy tudnak akkorát ugrani, mint egy béka? Az emberekben több állati tulajdonság él. Csak ez bennünk testet is ölt.

- Akkor benned egy szárnyas él? – kérdeztem, és a szoba hirtelen fordult egyet.

- Sas – morogta, majd újabb füst felhőt fújt ki. A kezemmel hadonászva igyekeztem elűzni a füstöt.

Éreztem, hogy a sok tudás, melyet most kaptam, csak azért adta át nekem, mert azt hiszik, hogy úgy leitatott, hogy holnapra már nem fogom tudni… Kezdő… Mosolyodtam el. Az ajtón kopogtattak. Majd Erin be is lépett rajta, egy tálcát tartott az egyik kezében. Magasba emelte, majd az ölembe rakta, úgy hogy még csak rám sem nézett, egy könyvbe mélyedt bele. A tálcán sült csirke volt, és krumplipüré. Hirtelen hányinger fogott el a sült hús látványára.

- Én nem eszek húst! – motyogtam, mert a hasamból, hirtelen kikívánkozott a pálesz.
J-nek úgy szaladt fel a szemöldöke, mintha még sose hallott volna a vegetáriánizmusról.
- De te vámpír vagy! – mondta hitetlenkdve.
- Tisztavérű vagyok… két vámpír gyermeke – mondtam majd undorodva eltoltam a tálcát.
- De vért iszol!!!! – háborodott fel.
- Két kortyot havonta! – morogtam fel.
- ÖÖÖ… Rupert tényleg nem hülyült. Pedig azt hittem – mondta, és újra szívott egy nagyot.
- Most erre, mit mondja? – rántottam meg a vállamat.
- Mit ennél? – kérdezte meg rögtön J.
- Pirítós van? – kérdeztem vissza.
- Lesz! – bólintott, majd lenézett a szivarra, és leügetett a konyhába.

Aznap este furán telt. Reggel pedig körbe jártam a házat. Lesétáltam a pincébe, ami mint kiderült az edző termük. Lent éppen J és egy másik srác kondizott, akihez eddig még nem volt szerncsém. Felülésket csinált, vékony izzadság réteg lepte be izmos hasát és hátát, és fülig pirultam a gondolattól, hogy arra vágyom, hogy így lássam Wrathot, hogy végig csókolhassam a mellkasát és a hasát. Elképesztő miket ki nem vált belőlem az, hogy nem látom. Ezt elfogom mondani neki.

- Szevasz N haver! Jól aludtál, amúgy ő itt S haver – bökött a barna hajú srác felé.
Amikor az S haver nevezetű egyén rám nézett, olyan érzésem volt, mintha a szemével vetkőztetne. S hátat fordított nekem, és lehajolt a földre dobott izompólójáért, a hátán ott volt egy gyönyörű leopárd. Biztos az övét is J csinálta, morfondíroztam.

- Gondoltam így mégis csak jobb - fordult vissza hozzám, és felhúzta magára a pólót.
- Nem zavart - vontam meg a vállamat. A mosoly melyet ezért kaptam, arra késztetett, hogy még jobban összehúzzam magamat a ruhámban.
- Engem se zavarna, ha így látnálak - kacsintott.

- Ne pattogj S! A csajnak van bikája, akin lovagol – mondta J és újra visszament a futógépre.

Nah ez egy leheletnyit durva volt. Még teljes egy napig sínylődtem itt az alakvátóknál, akik nem tettek fel semmi különös kérdést vagy vizsgáltak meg. Egyszerűen megfigyeltek, hogy tényleg olyan vagyok-e mint amilyennek Rup lefestett.

Amikor hazavittek apám leült J-vel beszélni, a család pedig körbe ugrált engem. De én már alig vártam, hogy kettesben legyek VELE. Ő most nem volt itt. Nyílván őrjáratozott vagy ilyesmi. Jack mindent részletesen elmesélt, és mint kiderül Rupert mentett meg. Ezek szerint kvittek vagyunk…

Este nem az ablak előtt ültem, az írólámpa fényénél, és elmerültem a leckében amivel lemaradtam, mikor valaki kopogtatott az ajtómon.

- Szabad – mondtam fásultan, és leírtam a részeredményt.
- Kicsim – suttogta egy hang. A szívem kihagyott egy ütemet. Megfordultam, Wrath volt ott, és az Isten áldja meg érte, félig meztelen volt. A mellkasának vonala hibátlan volt és igéző. Izmokkal bordázott hasa pedig csak úgy vonzott magához, mint mágnes a vasat.

Felborítottam a székeket a nagy lendületben ahogy a nyakába ugrottam, és vadul csókolni kezdtem, annyira távol voltunk az utóbbi időben, hogy kellett ez a fizikai affér ahhoz, hogy tudjam összetartozunk. Bár az ujjamon még ott volt, a majdnem eljegyzési gyűrű de mégis, mostanában, annyira messze volt tőlem… Ő döbbenve fogadta a csókomat, nem is regált rá. Lerántottam az ágyamra, a lábammal berúgtam az ajtót, és újra megcsókoltam. Nézett döbbenten…

A mellkasára néztem, és végig csókoltam, majd pedig hasát is, leljebb csúsztam rajta, mikor elkapta a karomat, és nem engedte, hogy egy újabb puszit nyomjak az izmos és erős hasára.

- NE KÍNOZZ – suttogta és a szemében vágy volt. Olyan, hogy beleszédültem. A keze végigsiklott a csípőmön, és megpihent a popómnál… Nagyot nyögött, és elfordította rólam a tekintetét.
- Megőrjítesz életem – suttogta, és kiakart bújni alólam de nem hagytam.
- Kérlek – suttogtam – ne taszíts el, annyira kellesz, hogy belepusztulok.

Megdöbbent. Összeszűkült a szeme, a teste megmerevedett alattam, és gyengéden feljebb tolta az ajkát és gyengéden megcsókolt, olyan nyugodt volt és békés, hogy a könnyem is kifolyt.

- Nenay, nem várok tovább – suttogta, majd a nadrágzsebéből elhúzta az ékszeres dobozt – Szeretsz? Mert én mindennél jobban! Akarsz? Mert nekem minden perc kín ha nem vagy velem.
- Igen – suttogtam a nyakába és csendesen felzokogtam – Annyira szeretlek! – nyeltem vissza a könnyeimet.

Felhúzta fejem, és rám mosolygott.

- Attól a perctől kezdve szeretlek, hogy megláttalak téged abban az AC/DC-s pólóban, ahogy ott álltál, és úgy néztél ránk, mint valami utolsó patkányokra, már akkor dobogott utánad a nem mozgó szívem. Értelmet adtál az életemnek, fény lettél a sötétben… Ha meg bántottalak ne haragudj, csak azért tettem, mert képtelen vagyok, úgy élni, hogy tudom, nem vagy biztonságban.

- Css! –tettem ujjamat az ajkára, miközben a könnyek peregtek le az arcomról. Magcsókolt az ujjamat, de engem nézett továbbra is – Megcsókolnál végre – hüppögtem. Elmosolyodott, és összeillesztette egymástért epekedő ajkainkat.