10 fejezet - Amikor keresed az utat

Gyengéden csókolóztunk. Ajkaink becézgették egymást.
- Hm… - húzódtam el. Csukva volt a szeme, és félmosoly jelent meg az ajkán.
Megsimogatta a hátamat, majd a keze megpihent a derekamon. Hosszan nézett majd elnevette magát.

- Most mi van? – kérdeztem és megbökte izmos karját.
- Semmi – rázta meg vigyorogva a fejét.
- Nah légyszi… áruld el – könyörögtem, és adtam egy puszit a nyakára.
- Még egy kicsit győzködnöd kéne – mondta, de a jókedve nem hagyott alább.

Égnek emeltem a szememet, és morcosan néztem rá.

- Ok, győztél – aztán a mosolya még nagyobb lett – Csak elképzeltelek, ahogy megpróbálsz takarítani a lakásunkban, ahogy kimosod a ruháinkat, és ahogy virágokat ültetsz.

Ez olyan volt, mint egy rossz rémálom. Ijedt arcom láttán nevetni kezdett, és csak pár perccel később hagyta abba. Micsoda szörnyűséges képzelgések mennek végbe a fejébe!? Hogy én meg a porszívó!!!! Jó hogy nem egyből én meg Drath Vader!

- Pont erre a reakcióra számítottam – mondta szelíden mosolyogva.
- Én nem tudok porszívózni… Taszít a technika ezen része… Egyszerűen nem akarnak haverkodni velem… Ha összeengedsz a porszívóval, akkor a végén egy gyufásdobozban találod meg a maradványaimat – szinte láttam magam előtt, ahogy a gonosz porszívó vörös szemekkel rám veti magát.

Kacagott, és szinte már fulladozva nevetett… Gondolom elképzelt. Bosszúsan lemásztam a hasáról, és hozzá vágtam egy párnát.

- Ne sértődj…- kac-kac-kac – meg – simogatta a hajamat, bár még mindig rázta a csendes nevetés.

Hátat fordítottam neki, és Mr. Morcos-t szorítottam magamhoz. Még hogy én meg a virág ültetés… Nem is szeretem a virágokat! És még sose mostam ruhát… csak motort. De gondolom a kettőt össze se lehet hasonlítani.

- Kicsim…
- Nem vagyok a kicsid… Nem mehetek hozzád! – morogtam durcásan.
- Miért is? – kérdezte meghökkenten.
- Mert nem tudok mosni. Még virágot ültetni sem tudok! – fordultam felé – Ha hozzád akarok menni, akkor előbb meg kell ezeket tanulnom… - gyászos kifejezésem láttán hasmikás fény csillogott a szemében.
- Mit kell csinálnia egy vámpír feleségnek? – kérdeztem, és próbáltam figyelmen kívül hagyni, a ravasz kifejezést az arcán.
- A lista nagyon hosszú – somolygott.
- Komolyan? – hűltem el. Mint az aszkézis a középkorban…
- Bizony – bólintott immár komolyan. Rettenet rázta a testem.
- Azért még aludhatok Mr. Morcossal? – kérdeztem félve. Elvégre melyik feleség alszik plüsskutyával?

- Leginkább velem kell majd aludnod… sőt nem csak aludnod – mondta és rám kacsintott.

- Nem nézhetek több Finies és Ferb-öt? – kérdeztem csalódottan.

- Sőt… még a Micimackót sem – mondta, és bölcsen bólogatott.

- Nincs több társasjáték?

- A-A.

- Nem játszhatok lövöldözős videójátékot?

- Sajnos nem – mondta bűnbánóan.

- Nincs több esti fagyizás? – kérdeztem összetörve.

- Nincs – bólintott.

- És… - akartam kérdezni, bár már egy könnycsepp csillogott a szememben.

Kitört belőle az újabb röhögő görcs. Magához szorított és finoman megpuszilta a homlokomat, majd halkan a fülembe suttogta:

- Felőlem Mr. Morcos is aludhat velünk… nélküle olyan üres lenne az ágy. Sőt még ezer plüss állat is alhat velünk, csak nem férnének el az ágyon. Bár az igaz, hogy nem hagynálak mindig aludni… Ha gondolod még fel is vesszük a Finies és Ferb című mesét és ha gondolod még el is énekelem neked a főcímdalt. Ezzel ébresztenélek, minden reggel. Ha gondolod akkor ezer évig csak társasozni fogunk, amit csak akarsz: Monopoly, Activity, Ki nevet a végén, Gazdálkodj okosan. Bármi amit szeretnél, édes! Ha gondolod csináltatok neked, egy külön videójáték szobát, és annyi játékot veszek neked, hogy be se tudsz majd tőlük menni a házba. És ha gondolod, megehetsz egy egész doboz fagyit reggelire, ebédre meg vacsorára, sőt még rólam is nassolhatsz! És mindezek tetejébe, nem kell porszívóznod, sem virágot ültetned, a mosógép pedig majd mos helyetted! – mondta majd megsimogatta az arcomat – Nem kell miattam megváltoznod, én ezt szerettem benned, hogy olyan kis édes lány vagy még… És mégis az enyém – mondta, olyan lágyan, és szerelmesen, hogy egyből el is pirultam kedvességén.

- Valaki jobb kellene neked… Aki nem lusta, és tud porszívózni… - motyogtam.

- Sose vennék el senkit, aki nem te vagy! Hidd el annyi fajta nőt láttam, de hozzád fokható nem akadt. Senki… egyszerűen, nem találok szavakat. Ez nagyon gyakori, ha rólad van szó – mondta és finoman magához húzott, és hálás, szerelmes csókok millióit váltottuk.

- De miért, pont én?- kérdeztem. Rohadt nagy mázlista vagyok.

- Ezt én is kérdezhetném – mondta, majd újra csókolóztunk.

- Ez nagyon megy neked – szakadtam el ajkától egy pillanatra.

- Azt mondod? – támasztotta a homlokát az enyémnek.

- Biztosíthatlak róla – bólintottam, és elmosolyodtam. Megcsikizte az oldalamat. Megugrottam az ágyban és hangosan kacagva rázkódtam, miközben vaskezei nem engedtek szabadulni, és ujjai tovább csiklandoztak.

- Elég… Nem… Kapok.. Levegőt – sikítottam. Persze nevetve.

Ziháltam, és ezért abbahagyta sanyargatásomat, majd átkarolt hátulról, és az arcom elé emelte az ékszeres dobozt, majd felpattintotta. Elállt a lélegzetem az ékszer csodától.

- Ó apám – suttogtam.
- Tetszik – állapította meg. Hallottam a hangján, hogy nagyon elégedett magával.
- Az… kérlek, nem kifejezés – motyogtam, és csak a csillogó csodát néztem.
- Örülök - puszilt meg a fülem mögött.
- Hogy csináltad…? Nem is szoktam ékszereket hordani – kérdeztem csodálkozva és elbűvölve.
- Igazából, amikor megláttam őt, te jutottál róla eszembe. Szinte hallottam, ahogy gyűrű azt mondja: Nenayt akarom! Nenayt akarom! Pont, mint te…

Elnevettem magamat.

- Milyen élénk a fantáziád – szorítottam meg a kezét.
- Melletted megedződik az ember – vallotta be.
- Naná! – mondtam, és végig simítottam az oldalán.
- Szeretnéd felhúzni? – kérdezte. Olyan hevesen bólogattam, hogy majd leesett a fejem a nyakamról.

Tetetett komolysággal nézett rám.

- Azt hiszem Joan Jett-ben most egy világ dőlt össze – és rábökött példaképem poszterére.
- Izé – pirultam el – Néha a Rockerek is örülnek az ékszereknek.

Megcsóválta a fejét, majd tovább kínzott, hogy a gyűrűt ide, oda forgatta az ujjai között.

- És mi van ha a gitárod megakarja bosszulni, hogy elvettelek tőle – mondta komolyan. Bár tudtam, hogy csak játszik.
- Meg is érdemled! – öltöttem nyelvet rá – Most jól esik kínozni?
- Nagyon – nevettet fel.
- Tudod hova menjél – bökte meg a hasát.
- Na hova? – kérdezte, és az ágyra szorított hirtelen.
- Öhm… - bizsergés kúszott végig a bőröm alatt, és a testem alaposan elárulta, hogy vagányságom csak álca, és minden porcikám hűen imádja őt. Micsoda pech. Joan-ban tényleg, összetörik egy világ.
- Nos nem hallom hova? – mondta és igéző tekintetével vizslatott.
- Hát… Győztél.. Oké. Sehova! – fújtam ki durcásan a levegőt. Elégedetten szállt le rólam, és elkezdte énekelni, hogy: „Én vagyok a király”

Lopja a dumámat! Szégyellje magát. Itt csorbítja a vagányságomat, és még büszke is rá…. Ahogy fölényes mosolyával bekapcsolta a tv-t és rá rakta arra a csatornára, ahol a Finies és Ferb ment, elképzeltem magunkat a saját házunkban.

A gyűrűt a zsebébe rakta és közölte, hogy előbb apámtól kéri el „bájos kis kacsóm”, és csak utána hordhatom, ezt a több karátos kis semmiséget!

Nem sokára kopogtattak az ajtómon. Wrath megfeszült a forgós székemben. A tévét nézve, háttal az ajtónak nyitottam ki azt.

- Szia Nenay!

Megfeszültem. Rupert? Wrath morgott a székben, és olyan fenyegetően egyenesedett ki, hogy én még én is megijedtem.

- Hello! – fordultam meg, léptem egyet hátra, és így pont Wrath csupasz mellkasának ütköztem.
- Édesapád szólt…, hogy jó lenne ha lejönnétek – mondta, majd mérhetetlen fájdalommal az arcán megfordult és lesietett a lépcsőn. Kérdőn néztem Wrathra. Megrázta a fejét, és felhúzott egy inget, majd ujjainkat összefűzve elindult le velem a lépcsőn.