14 fejezet - A temetés

-         Magához tért! – mondta megkönnyebbülten Reid.

-         Nenay! Drága kislányom – ölelt át anya.

-         Túlélte, hisz Wolf – veregette meg a vállamat apa.

(egy héttel később)

Csöndben húztam fel a fekete szoknyát, és a hozzá illő fekete blúzt. Nem panaszkodtam, hogy ez egyszer harisnya van a lábamon, és szoknya. Ennyivel tartoztam Arnold emlékének.

-         Arya – kopogtatott be apa az ajtómon.

-         Készen vagyok! – néztem még egyszer a tükörképemre. A nyakamra feltekertem a nyakamra a fekete selyemsálamat, hogy eltakarjam Wrtah fogsorának nyomait. Majd a szembenéztem saját magammal. A macskavágású pupilla összeszűkült, nem bírtam elviselni saját pillantásomat. Arnold, miattam halt meg. Mert én itt maradtam, a helyett, hogy elhúztam volna innen… messze… nagyon messze.

Apu benyitott, majd csöndben nekidőlt az ajtófélfának.

-         Ne vádold magadat Nenay. Ami történt, az a nem a te hibád volt – mondta, miközben a tükörképem és apám pillantása összefonódott. Zöld szeme gyengéden csillogott, elegánsan, feketébe öltözötten állt mögöttem. Izmai megfeszültek miközben felém, nyújtotta a kezét.

-         Mehetünk? – kérdezte. Elfordítottam a szememet a tükörről, és apámba karoltam, és kisétáltam vele a szobámból. Le a lépcsőn, melynek korlátjából, hiányzott néhány darab. Egy újabb csata áldozatai voltak ők is, akár csak Arnold.

Lent Lou állt, és szorosan ölelte magához Lujzát, aki a fejét a bátyám vállába fúrta, és némán rázkódott a válla a könnyek nélküli zokogástól. Fején fekete kis kalap volt, melyről fekete hálószerű anyag simult az arcára. Fekete egybe részes selyemruha volt rajta, hozzá illő, hosszú szövetkabáttal és sállal. Lujza rám nézett, Lou válláról, és szemében nem volt harag irányomba. Kilépett Lou elől, és felém tárta ki a karját. Apu elengedte a kezemet, és finoman meglökött Lujza felé. Lujza magához szorított, és gesztenyebarna haja egy pillanatra az arcomba lebbent.

-         Nem a te hibád – suttogta a fülembe, majd elengedett és rám nézett – Arnold, azért halt meg, mert a Viking megölte.

Milyen erős. Lujza annak ellenére, hogy annak előtte, egy mocskos kurvának tartottam, most a legerősebb és legbátrabb nőnek tűnt az egész világon, ahogy megacélozta a lelkét.

-         És meg fogjuk bosszulni! – mondta Lou, és megveregette a hátamat. De éreztem, hogy ez a mondat Lujzának szól.

Anyu sétált ki ekkor a konyhából Bill-lel az oldalán, ők is feketébe voltak öltözve, és mind a földet nézték.

-         Ed-ék hol vannak apa? – fordultam újra apám felé.

-         Edmund a Dark villában van Elizabeth-tel, a tetemtőnél találkozunk velünk – mondta apa, majd anya mellé sétált.

-         Nenay, te velem jössz a Ferrarival? – kérdezte Bill.

Bólintottam, majd Bill mellé sétáltam, és együtt megindultunk a garázsba. Apa, anya, Lou és Lujza beültek a Jaguárunkba. Én meg Bill beszálltunk a fiúk tűzpiros sportkocsijába.

Bill vezetett. Kinyílt a távirányítású garázs ajtó és legördültünk a feljárón, és kihajtottunk az útra. Apáék kocsija ment előttünk. Ez lesz Arnold Sean Spartan második temetése.

-         Tudtad, hogy Arnold igazi sírja, valójában Winwood-ban van? – kérdezte meg Bill.

-         Nem, nem tudtam – feleltem, és tanulmányoztam a szürke égboltot, a fákat, és a harmatos füvet.

-         Pedig ott van. Reid mesélte nekem, szerdán – mondta majd bekanyarodott a főútra.

Sok ember jött el New Sunny-ból a kicsi temetőhöz, ahol már fel volt ravatalozva, egy koporsó. Valójában nem Arnold feküdt benne, hanem egy másik halott, aki ennek a csodálatos vámpírnak a nevén viselt sírban kap, egy királyhoz illő temetést. Arnold, már azon a napon eggyé vált a természettel, mikor én még mélyen aludtam, elkábulva a szerelemtől és a normális élet reményétől.

Amint megérkeztünk a temetőbe, megláttam, hogy a parkolóban rengeteg autó áll. Nyílván, vannak vámpírok is, akik Reidék ismerősei lesznek.

-         Nenay – nyitott ajtót nekem Bill.

-         Áh igen – szálltam ki a kocsiból. Bill a sluszkulcsot a kocsi felé mutatta megnyomott egy gombot, a fényszóró villant egyet, fémes kattanást lehetett hallani, majd elindultunk a temető kapuja felé.

Sok ismerős arcot láttam. Silver ott állt egy kisebb csoportban az anyukájával és az apukájával.

Gondolom az öccse otthon maradt a nagyival.

Aztán megláttam Rupertet és Mrs. Cole-t is. Valamit Rup nagyszájú, nagymenő bátyát is. Rupert is észrevett engem, és biztatóan, rám mosolygott. Láthatólag zavarban volt.

És ekkor megakadt a szemem a egy ismeretlen vámpír családon. Egy szőke hajú, rendkívül formás lány ölelte magához az én Wrathomat. Torkomból, morgás szakadt fel, mire Bill megszorította a kezemet.

-         Nyugalom Arya! Wrath téged szeret – azért megkétszereztem lépteinket. A szőke lány mellett egy magas fekete hajú, fekete szemű 30-as évei elején járó férfi állt. Nyílván a barátja.

Wrath rám nézett a lány válla fölött. Majd finoman ellökte magától a lány, mondott neki valamit, majd megindult felém és Bill felé.

Meseszép volt, csupa fekete volt mindene, és fehér bőrét ez még jobban kihangsúlyozta, de így is lélegzetelállító volt.

Mikor összetalálkoztunk a zöld, harmatos fűben, gyorsan kezet szorított Billel, majd gyengéden a karjába vont engem.

-         Ma este – mondta Billnek, miközben engem szorított magához – gyertek át. Nenay, majd alszik az én szobámba. Fontos megbeszélni valónk van – mondta Wrath. Bill valószínűleg bólintott, majd odasétált a gyászoló Dark családhoz.

-         Mikor kezdődik a szertartás? – kérdeztem meg hosszú percek múlva, miközben, még mindig Wrath ölelése tartott egyben.

-         Tíz perc múlva – mondta szomorúan.

-         Sokan eljöttek – suttogtam a mellkasába.

-         Sokan szerették őt – mondta fojtott hangon. Felnéztem rá, könnyes szemekkel, mire ő csak fájdalmas szemvillanással válaszolt.

-         El kéne, engedj – szipogtam.

-         Nem tudlak – súgta, és éreztem, hogy ha ő most ember lenne, valószínűleg csordogálnának a könnyek a szeméből.

-         Én se téged – szorítottam meg a kezeimet a hátán, és a fejemet, újra a mellkasára hajtottam. Éreztem, hogy ajkát a hajamhoz érinti, majd lecsúsztatta karjait a derekamra. Majd gyengéden ám de hátorozottan megindult velem a koporsó körül gyászoló, álldogáló családjához.

Coleen feje férje mellkasán pihent és egyfolytában rázkódott a válla. Az ő arcát is eltakarta egy fekete a fátyol, akárcsak a család összes nőtagjáét. Rájöttem azért, hogy ne lássák, hogy valójában nincsenek könnyeik. Florete éppen kezet szorított az igazgatóval, aki utána meg is ölelte őt és Reidet is.

Maryon a koporsó mellett állt, kezét az annak a tetejére fektette. Mögötte Victor állt, arca kemény, szemében vad düh csillogott. Beth testvéremhez állt a koporsó túloldalán. Ian pedig…

Nem láttam sehol. Megfordultam Wrath ölelésében, és körbenéztem a temetőben. Ekkor láttam meg, hogy Ian ott ál a frissen kiásott sírgödör előtt. Kezében rózsafüzér, és egy imást mormolt. Nagy könnycseppek szaladtak végig arcomon, és Wrath- hoz bújtam, aki csak szorított és szorított magához.

A tiszteletes váltott néhány szót Reiddel, majd a fekete koporsóhoz sétált melynek oldalán aranyozott betűkkel ez állt.

Arnold Sean Spartan Dark élt 18 évet.

-         18? – kérdeztem suttogva Wrathtól?

-         Igen, aznap amikor meghalt, akkor töltötte be – súgta. Még jobban neki kezdtem a sírásnak.

A szertartás viszonylag rövid volt. De nagyon szép és megható. Elkísértünk az utolsó útjára, egy hajléktalant, aki Arnold emlékének fényében, szenderült jobb létre. Sose fogom elfelejteni azokat a tekinteteket, amelyekkel azon a napon találkoztam. Reid szomorú szemét, Florete meghatódott, fájdalmas tekintetét. Coleen gyűlölködő pillantását amivel végig mért. Jack komoly pillantását. Ian szemének tompa fényét. Lujza összetört tekintetét. Beth zokogó hangját, Victor arcán a néma dühöt. Maryon mély fájdalmát és Wrath…

Wrath az egész szertartás alatt a karjában tartott el nem eresztett, még akkor, sem amikor a részvétett fogadta. Az ölébe húzva vezette velem hozzájuk, és amikor előkészítették az éttermet amelyet lefoglaltak Arnold torához, még akkor is az én és az ő ujjai összekulcsolva pihentek Wrath térdén. Neki is fájt, de valahogy úgy tűnt Wrath a szíve mélyén hálás.

Hálás értem. Hálás azért, hogy Arnold feláldozta magát értem. Azért a lányért akit Wrath mindennél jobban szeretett.

A toron Reid elmondott egy beszédet és Wrath is. Mindkettő szívbe markolóan szép volt. Képtelen voltam enni, csak turkáltam az ételt és egyre laposabbakat pislogtam. Wrath észrevette mindezt. Elnézést kért a vendégektől, és haza vitt hozzájuk. A karjában cihölt fel a szobájába, majd a szekrényéből előhalászott nekem egy sima fekete pólót, és az alsóneműs fiókjából egy boxert. Átöltöztem a fürdőszobájában, majd, álmosan és fáradtan kicsoszogtam onnan.

-         Gyere ide – mutatott a kanapéra, amelyen feküdt ő maga is. Mellé bújtam, aztán hozzá simultam teljesen.

-         Nem tudok nélküled élni – suttogtam még halkan Wrath karjába, amit a fejem alá csúsztatott.

-         Nem is kell - ölelte át másik kezével a derekamat.

-         Ha te lettél volna ott, Arnold helyében, én…

-         CSSSSS! – szorította magához csípőmet – Aludj, drága szerelmem, aludj. Vigyázni fogok rád, és az álmaidra – puszilta meg a tarkómat, mire kirázott a hideg a szó legjobb értelmében. Aztán mély álomba merültem. Nem álmodtam semmit, csak elnyelt az üres, meleg sötétség.

Mikor felébredtem, akkor egy veszekedés foszlányaira nyíltak ki a szemeim. Ránéztem Wrath szekrényén a digitális órára, 19 óra 35 percet mutatott.

-         Fogd be a szádat Coleen – sziszegte Wrath. Ezt mindenképpen meg kell néznem! Wrath és Coleen sose voltak annyira jóba, de azért Wrath akár mennyire dühös is most az egész világra, még sem beszélhet így a nővérével!

Lesiettem hát a lépcsőn. Coleen vadul kapálódzott Jack kezei között, és Wrathra morgott. Apu és Anyu is ott álltak, én leültem az utolsó lépcsőfokra, majd figyelmesen hallgatózni kezdtem.

-         Még őt véded!? – sikította.

-         Coleen, nem Nenay hibája, ami történt! – mondta nyugodtan Reid, aki a hatalmas íróasztalnak támaszkodott.

-         Mi nem az én hibám? – pattantam mégis fel, ülő helyzetemből.

Wrath ingerülten megfordult, és felém tárta karjait.

-         Nem Wrath… Ezt most, muszáj hallanom –

-         Igen jobb is ha hallja – sziszegte vipera módjára Coleen.

-         Coleen! Csitulj – szorította még jobban Jack feleségét.

-         Nem hagyjuk, hogy elrontsd ezt – morogta Maryon, akit Victor fogott vissza.

-         Már pedig elmondom neki, amit akarok! – karmolt végig férje karján.

-         Mondd – fújtam ki a levegőt.

-         Nem mondasz semmit! – dobbantott a lábával Lujza.

-         Ezen már nem léphetünk csak úgy túl – mondta Coleen, Lujzának.

-         De igen! – csattant fel Florete is.

-         Halljam – tettem csípőmre a kezemet. Miközben anya rám szólt.

-         Nenay, ezt nem kell hallanod. Coleen kicsit frusztrált.

-         Persze mert Coleen mindig frusztrált, őrült, zaklatott… - sorolta dühösen. Majd végleg kirántotta magát férje karjai közül.

-         Ne merd… - sziszegte Wrath de már késő volt.

-         Mert Nenay tökéletes! Ő a te nagy szerelmed… na de még sem szeretett téged annyira, hogy megkímélje a családod életét, és itt hagyjon téged a francba. A saját családját sem szereti annyira, hogy megvédje őket! Csak eljátssza az ártatlan kislányt, amikor valójában a markába röhög, hogy egy vámpírral kevesebb. Az első naptól kezdve gyűlöli a fajtánkat, gyűlöl mindenkit. Igen, még téged is Wrath! Lehet, hogy még a saját apját is gyűlöli.

-         Hogy mi? – tátottam el a számat, ennyi ostobaság hallatán.

-         Ne játszd az értetlent. Tudom, hogy nagyon menő lehet, hogy mindenki oda van érted, de én átlátok rajtad! Valójában a te hibád, hogy Arnold, most nem itt ül velünk. Te vagy az oka annak, hogy elment. A te hibád! A te lelkeden szárad. Na mi van? Csak nem elvitte a cica a nyelvedet? Hm? Vagy te is nekem adsz igazat. Ha megdöglöttél volna, akkor Arnold még most is élne.

Ekkor Florete egy hatalmas pofont kevert le Coleennek. A csattanás hangja, még sokáig visszhangzott a fülemben, miközben az alattomos könnynek szúrni kezdték a szememet.

-         Neked nincs szíved! – morogta Florete, majd megfordult és berohant a konyhába, és bevágta maga után az ajtót. Reid bocsánatkérően rám nézett, majd így szólt:

-         Nenay ne figyelj oda rá.

-         Sa… Saj… - nagyot nyeltem – Sajnálom – mondtam zokogva, majd felfutottam Wrath szobájába. Bevágtam magam után a fürdőszoba ajtaját, és levetkőztem. Tele engedtem a kádat vízzel, majd zokogva elmerültem a habok között. Felhúztam a térdeimet, és azokra hajtva a fejemet zokogni kezdtem.

-         Nenay – simította ki a hajamat az arcomból Wrath. Ott térdelt a kád mellett. És csöndben simogatott.

-         Én… én… - szipogtam, de nem tudtam mit mondani. Wrath ledobta magáról a selyem köpenyét, és mögém ült a vízben. Megdermedtem…