10 fejezet - Amikor keresed az utat

Gyengéden csókolóztunk. Ajkaink becézgették egymást.
- Hm… - húzódtam el. Csukva volt a szeme, és félmosoly jelent meg az ajkán.
Megsimogatta a hátamat, majd a keze megpihent a derekamon. Hosszan nézett majd elnevette magát.

- Most mi van? – kérdeztem és megbökte izmos karját.
- Semmi – rázta meg vigyorogva a fejét.
- Nah légyszi… áruld el – könyörögtem, és adtam egy puszit a nyakára.
- Még egy kicsit győzködnöd kéne – mondta, de a jókedve nem hagyott alább.

Égnek emeltem a szememet, és morcosan néztem rá.

- Ok, győztél – aztán a mosolya még nagyobb lett – Csak elképzeltelek, ahogy megpróbálsz takarítani a lakásunkban, ahogy kimosod a ruháinkat, és ahogy virágokat ültetsz.

Ez olyan volt, mint egy rossz rémálom. Ijedt arcom láttán nevetni kezdett, és csak pár perccel később hagyta abba. Micsoda szörnyűséges képzelgések mennek végbe a fejébe!? Hogy én meg a porszívó!!!! Jó hogy nem egyből én meg Drath Vader!

- Pont erre a reakcióra számítottam – mondta szelíden mosolyogva.
- Én nem tudok porszívózni… Taszít a technika ezen része… Egyszerűen nem akarnak haverkodni velem… Ha összeengedsz a porszívóval, akkor a végén egy gyufásdobozban találod meg a maradványaimat – szinte láttam magam előtt, ahogy a gonosz porszívó vörös szemekkel rám veti magát.

Kacagott, és szinte már fulladozva nevetett… Gondolom elképzelt. Bosszúsan lemásztam a hasáról, és hozzá vágtam egy párnát.

- Ne sértődj…- kac-kac-kac – meg – simogatta a hajamat, bár még mindig rázta a csendes nevetés.

Hátat fordítottam neki, és Mr. Morcos-t szorítottam magamhoz. Még hogy én meg a virág ültetés… Nem is szeretem a virágokat! És még sose mostam ruhát… csak motort. De gondolom a kettőt össze se lehet hasonlítani.

- Kicsim…
- Nem vagyok a kicsid… Nem mehetek hozzád! – morogtam durcásan.
- Miért is? – kérdezte meghökkenten.
- Mert nem tudok mosni. Még virágot ültetni sem tudok! – fordultam felé – Ha hozzád akarok menni, akkor előbb meg kell ezeket tanulnom… - gyászos kifejezésem láttán hasmikás fény csillogott a szemében.
- Mit kell csinálnia egy vámpír feleségnek? – kérdeztem, és próbáltam figyelmen kívül hagyni, a ravasz kifejezést az arcán.
- A lista nagyon hosszú – somolygott.
- Komolyan? – hűltem el. Mint az aszkézis a középkorban…
- Bizony – bólintott immár komolyan. Rettenet rázta a testem.
- Azért még aludhatok Mr. Morcossal? – kérdeztem félve. Elvégre melyik feleség alszik plüsskutyával?

- Leginkább velem kell majd aludnod… sőt nem csak aludnod – mondta és rám kacsintott.

- Nem nézhetek több Finies és Ferb-öt? – kérdeztem csalódottan.

- Sőt… még a Micimackót sem – mondta, és bölcsen bólogatott.

- Nincs több társasjáték?

- A-A.

- Nem játszhatok lövöldözős videójátékot?

- Sajnos nem – mondta bűnbánóan.

- Nincs több esti fagyizás? – kérdeztem összetörve.

- Nincs – bólintott.

- És… - akartam kérdezni, bár már egy könnycsepp csillogott a szememben.

Kitört belőle az újabb röhögő görcs. Magához szorított és finoman megpuszilta a homlokomat, majd halkan a fülembe suttogta:

- Felőlem Mr. Morcos is aludhat velünk… nélküle olyan üres lenne az ágy. Sőt még ezer plüss állat is alhat velünk, csak nem férnének el az ágyon. Bár az igaz, hogy nem hagynálak mindig aludni… Ha gondolod még fel is vesszük a Finies és Ferb című mesét és ha gondolod még el is énekelem neked a főcímdalt. Ezzel ébresztenélek, minden reggel. Ha gondolod akkor ezer évig csak társasozni fogunk, amit csak akarsz: Monopoly, Activity, Ki nevet a végén, Gazdálkodj okosan. Bármi amit szeretnél, édes! Ha gondolod csináltatok neked, egy külön videójáték szobát, és annyi játékot veszek neked, hogy be se tudsz majd tőlük menni a házba. És ha gondolod, megehetsz egy egész doboz fagyit reggelire, ebédre meg vacsorára, sőt még rólam is nassolhatsz! És mindezek tetejébe, nem kell porszívóznod, sem virágot ültetned, a mosógép pedig majd mos helyetted! – mondta majd megsimogatta az arcomat – Nem kell miattam megváltoznod, én ezt szerettem benned, hogy olyan kis édes lány vagy még… És mégis az enyém – mondta, olyan lágyan, és szerelmesen, hogy egyből el is pirultam kedvességén.

- Valaki jobb kellene neked… Aki nem lusta, és tud porszívózni… - motyogtam.

- Sose vennék el senkit, aki nem te vagy! Hidd el annyi fajta nőt láttam, de hozzád fokható nem akadt. Senki… egyszerűen, nem találok szavakat. Ez nagyon gyakori, ha rólad van szó – mondta és finoman magához húzott, és hálás, szerelmes csókok millióit váltottuk.

- De miért, pont én?- kérdeztem. Rohadt nagy mázlista vagyok.

- Ezt én is kérdezhetném – mondta, majd újra csókolóztunk.

- Ez nagyon megy neked – szakadtam el ajkától egy pillanatra.

- Azt mondod? – támasztotta a homlokát az enyémnek.

- Biztosíthatlak róla – bólintottam, és elmosolyodtam. Megcsikizte az oldalamat. Megugrottam az ágyban és hangosan kacagva rázkódtam, miközben vaskezei nem engedtek szabadulni, és ujjai tovább csiklandoztak.

- Elég… Nem… Kapok.. Levegőt – sikítottam. Persze nevetve.

Ziháltam, és ezért abbahagyta sanyargatásomat, majd átkarolt hátulról, és az arcom elé emelte az ékszeres dobozt, majd felpattintotta. Elállt a lélegzetem az ékszer csodától.

- Ó apám – suttogtam.
- Tetszik – állapította meg. Hallottam a hangján, hogy nagyon elégedett magával.
- Az… kérlek, nem kifejezés – motyogtam, és csak a csillogó csodát néztem.
- Örülök - puszilt meg a fülem mögött.
- Hogy csináltad…? Nem is szoktam ékszereket hordani – kérdeztem csodálkozva és elbűvölve.
- Igazából, amikor megláttam őt, te jutottál róla eszembe. Szinte hallottam, ahogy gyűrű azt mondja: Nenayt akarom! Nenayt akarom! Pont, mint te…

Elnevettem magamat.

- Milyen élénk a fantáziád – szorítottam meg a kezét.
- Melletted megedződik az ember – vallotta be.
- Naná! – mondtam, és végig simítottam az oldalán.
- Szeretnéd felhúzni? – kérdezte. Olyan hevesen bólogattam, hogy majd leesett a fejem a nyakamról.

Tetetett komolysággal nézett rám.

- Azt hiszem Joan Jett-ben most egy világ dőlt össze – és rábökött példaképem poszterére.
- Izé – pirultam el – Néha a Rockerek is örülnek az ékszereknek.

Megcsóválta a fejét, majd tovább kínzott, hogy a gyűrűt ide, oda forgatta az ujjai között.

- És mi van ha a gitárod megakarja bosszulni, hogy elvettelek tőle – mondta komolyan. Bár tudtam, hogy csak játszik.
- Meg is érdemled! – öltöttem nyelvet rá – Most jól esik kínozni?
- Nagyon – nevettet fel.
- Tudod hova menjél – bökte meg a hasát.
- Na hova? – kérdezte, és az ágyra szorított hirtelen.
- Öhm… - bizsergés kúszott végig a bőröm alatt, és a testem alaposan elárulta, hogy vagányságom csak álca, és minden porcikám hűen imádja őt. Micsoda pech. Joan-ban tényleg, összetörik egy világ.
- Nos nem hallom hova? – mondta és igéző tekintetével vizslatott.
- Hát… Győztél.. Oké. Sehova! – fújtam ki durcásan a levegőt. Elégedetten szállt le rólam, és elkezdte énekelni, hogy: „Én vagyok a király”

Lopja a dumámat! Szégyellje magát. Itt csorbítja a vagányságomat, és még büszke is rá…. Ahogy fölényes mosolyával bekapcsolta a tv-t és rá rakta arra a csatornára, ahol a Finies és Ferb ment, elképzeltem magunkat a saját házunkban.

A gyűrűt a zsebébe rakta és közölte, hogy előbb apámtól kéri el „bájos kis kacsóm”, és csak utána hordhatom, ezt a több karátos kis semmiséget!

Nem sokára kopogtattak az ajtómon. Wrath megfeszült a forgós székemben. A tévét nézve, háttal az ajtónak nyitottam ki azt.

- Szia Nenay!

Megfeszültem. Rupert? Wrath morgott a székben, és olyan fenyegetően egyenesedett ki, hogy én még én is megijedtem.

- Hello! – fordultam meg, léptem egyet hátra, és így pont Wrath csupasz mellkasának ütköztem.
- Édesapád szólt…, hogy jó lenne ha lejönnétek – mondta, majd mérhetetlen fájdalommal az arcán megfordult és lesietett a lépcsőn. Kérdőn néztem Wrathra. Megrázta a fejét, és felhúzott egy inget, majd ujjainkat összefűzve elindult le velem a lépcsőn.

9 fejezet - A hercegem

Annak idején, mikor még kislány voltam, és nem aggasztottak olyan problémák mint most, gyakran képzeltem azt, hogy egy napon, én is hatalmas hős leszek, mesefilmek készülnek majd rólam, és a történelem könyvekben ott ál majd nagy betűkkel a nevem. Az idők folyamán annyiszor álmodoztam arról is, hogy lesznek majd hős barátaim akiket soha nem kell majd elhagynom, és mindig velem lesznek. Aztán arra is gondoltam, hogy a hősök, mind magányosak, és egyedül kell szembe nézniük az élet szörnyű, sötét oldalával. Kétségkívül igaz. Csak ahelyett, hogy én lettem volna hős, én lettem a gonosz… Arra gondoltam, talán ez a csavar a történetemben, de nem… Egyik nap szembe néztem, a világ legsötétebb és legmélyebb szempárjával, és onnantól nem volt kérdés, hogy a szerepem újra változik, én lettem a lány akit meg kell menteni… Megalázó egy szerepkör, egy rockernek. Bár az Ő karjai olyan erősek, és olyan gyengédek. Csak nem arra használja amire kellene… De mit is törődöm én ezzel? Én egy fasza csaj vagyok!!!! Felálltam a garázsban, majd végig néztem a koszos és kissé büdös helyiségen. Kétségkívül egy autó szerelő garázs volt. Talán a jóképű J haver üzemelteti, és feketén csinálja hozzá a tetoválásokat. Nekem is kéne egy. Bár apu azonnal letépné a fejem, ha meglátna egyet rajtam.

Kis vártatva nyílt az ajtó és J haver helyett egy lány lépett be rajta. Talán 22 éves lehett. Átlagos magasságú volt, talán éppen akkora, mint én. Egyenes, sötétpiros haja a válláig ért. A szeme olyan zöldessárga volt, mint a nagymacskáknak. Fekete bőrnadrág volt rajta, és egy piros rövidebb fazonú póló. A tekintetét rám emelte, a bal csuklóján egy szöges karkötő volt, valamit tartott a kezében, aztán rájöttem, hogy a mobilom az.

- Erin vagyok! Ezt neked hoztam, gondoltam biztos szívesen beszélnél a fajoddal – mondta a lány. A szeme üres volt, nem akart megbántani, őszinteség és nyersség csengett ki a hangjából.

Érte nyúltam, és amikor a kezemben pihent a mobilom, összenéztük. Kétségkívül méregettük egymást, ő volt az első olyan lány eddig életem során, akiből olyasfajta indulatok áradtak, mint belőlem. A szeme éppen olyan volt, mint a macskáknak, csak más értelemben, mint az enyém.

- Hol van J? – kérdeztem, és a telefonomat tovább szorongattam.
- Ott ahol lennie kell – mondta a lány, majd a fejével a nyugágy felé biccentett. Értettem a célzást. Visszafeküdtem, majd vártam, mellém sétált, és a hasamhoz nyúlt.

- Pár helyen felsértett R fogsora – mondta, majd ellenőrizte az aprónak nem mondható mélyedéseket a bőrömön.

- R…, mint Rupert? – kérdeztem, és felszisszentem, amikor valami folyadékot spriccelt, az egyik fognyomba.

- Igen – mondta, majd hátra tűrte a haját, és a zsebéből elővett egy gumit, és összekötötte a haját – Ezt a sebedet össze kell varrnom, tényleg nem úgy gyógyulsz, mint egy vámpír… - amíg távol vagyok, addig telefonálhatsz. Két percet kapsz – mondta, majd kisétált az ajtón. Abban pillanatban fölhívtam az otthoni telefonunkat. Wrath vette fel.

- Nenay? – kérdezte, a hangja feszült volt, és szörnyen szomorú.

- Jól vagyok eddig. Te jól vagy? – kérdeztem, annyira hiányzott a hangja, hogy majdnem felnyögtem, amikor újra meghallottam.

- Minden rendben… Hol vagy? – kérdezte, szinte láttam magam előtt ahogy összeráncolja a homlokát.

- Nem tudom, egy garázsban… - néztem körbe – Fogalmam sincs arról, hol vagyok – mondtam, majd összébb húzódtam a nyugágyon. Nagyon hiányzott az, hogy velem legyen.

- Nem számít megtalállak! Hogy sikerült telefonálnod? – kérdezte, és a hangja sürgető lett.

- Akikkel vagyok, azok rendesek, azt hiszem Rupert barátai.

- Rendesek! Kicsim, Rupert majdnem megölt! – ordítozott a vonal másik végén. Kicsimnek hívott, mint régen.

- Wrath szeretlek – mondtam, és gondolatban még egy millió ilyen mondat futott át a fejemen. A vonal túlsó végén néma csend. Megijedtem. Miért nem válaszol?

- Ugye ez nem egy búcsú volt? – kérdezte folytott hangon.

- NEM! SZERETLEK, szeretlek, szeretlek! – daráltam.

- Hazahozlak, soha többet nem fogsz nélkülözni – ígérte és hallottam a szenvedély, és a gondoskodás biztonságos érzést.

- Le kell tennem! – mondtam.

- Várj! – a hangja, olyan kétségbeesett volt.

- Szívem, hamarosan jönnek vissza, hogy összevarrják a sebemet! – mondta kicsit reszketőbb hangon.

- Hogy mi!? – hallottam, a hátérben egy döbbent Lou hangját.

- LOU! – kiabáltam.

Ekkor az Erin nevezetű lány kivette a kezemből a telefont és lerakta, majd kiszedte belőle az aksit, és visszaadta a kezembe. Ezt neked Nenay Wolf…

- Steril tű! – libegtette meg a kezében az aprócska fehér műtős tűt – És hoztam rendes cérnát. Remélem bírod a fájdalmat, mert nem vagyok valami finomkodós – jegyezte meg vigyorogva. Kicsit összerándultam, de a büszkeségem nem hagyott cserben, bólintottam, lehunytam a szememet, és azon imádkoztam, nehogy felsikítsak.

Valamivel körbe törölte a sebemet a hasamon, majd nekinyomta a tűt, apró szúró érzés volt, kellemetlen, de nem vészes. A csaj öltéssel elintézte a sebemet. Aztán megint pamacsolt rá valamit, majd csak annyit hallottam, hogy megnyikordult a széke. Oda néztem, és láttam, hogy kuka felé sétált. Lehajolt, hogy kidobja a tűt. Amikor lehajolt a derekáról egy vicsorgó tigris nézett vissza rám. Ha Ruperten farkas van. Akkor az ő állata ez. Erin bizonyára egy vértigris, gondoltam, ez megmagyarázza a szemét.

- Hagylak kicsit pihenni – mondta majd lekapcsolta a villanyt – A cucc amit bőrödre kentem erős fájdalom csillapító, hamarosan elbódulsz majd tőle.

Pár perc múlva valóban totál elálmosodtam. És el is szunyálhattam. Az álmom, amit álmodtam, annyira különleges volt.

Wrath ott állt a szobámban, és nézett engem amíg én ott álltam az ablaknál és néztem az udvaron futkározó vértigrist, és vérfarkast.

- Mint egy állatkert! – mondta. Hátra fordultam, és rámosolyogtam utálkozó arcára.
- Nem szereted az állatokat? – kérdeztem, és mellé szökdécseltem. Szökdécseltem?!

Rám mosolygott észveszejtően helyes mosolyával, bár most két hatalmas szemfog lógott ki a szájából, mint azokban a hülye horror filmekben.

- De…- mondta majd magához húzott, és finoman fölemelt magához.
- Én is! Főleg farkasokat, meg a rókákat… - kezdtem sorolni, de ajkát és hatalmas agyarát az ajkamhoz érintette.
- Hiányzol – morogta a számba.
- Te is nekem, egyetlenem! – suttogtam, és olyan erővel kapaszkodtam belé, hogy csoda, hogy nem törtem el semmiét.

Rám mosolygott, majd az ágyra nézett és kacsintott. Fülig pirulva bólintottam, és hagytam, hogy eldőljön rajta, én felül, ő alul.

- Az enyém leszel? – kérdezte, miközben a keze mindenütt simogatott.
- A tiéd – suttogtam. Ekkor kiszakadt a tető, és egy hatalmas sas kukucskált be rajta. Ijedten szorítottam magamra a takarót. A sas csak ezt mondta: - Hello, J vagyok! Kértek óvszert?

Zihálva vettem a levegőt, úgy vágódott fel a szemem, mint egy csapóajtó.
- Hello J vagyok! Kérsz gyógyszert? – rázogatott J.
- Nem kérek óvszert! – krákogtam.
- Gyógyszert! – nevetett fel mögöttem egy ismeretlen hang. Ekkor jöttem rá, hogy már nem a garázsban vagyok. A szememet végig jártattam az otthonos kis hálószobában. A falak színe sárga volt, az ágy és a függöny, valamint a szőnyeg színe pedig bordó. A Velem szemben egy nagy ablak volt. A lemenő nap fénye, világította csak meg a helyiséget. J haver mosolyogva nézett rám, és egy üveget dugott az orrom alá.

- Nesze, igyál! - fürkészve néztem az üveget, amelyben átlátszó színű folyadék volt. Ez vagy víz, vagy pálesz. Gondoltam, és akár melyik is volt, egy ilyen álom után nekem mindegyik jól jön. Elvettem és jól meghúztam az üveg tartalmát. Az utóbbi volt. Erős szilvapálinka marta a torkomat, de engem nem zavart. J döbbenten nézett rám. Miután abba hagytam az ivást, megtöröltem a számat a pulcsim ujjában, majd visszaadtam az üveget, a tulajdonosának.

- Ez szép volt kölyök! – mondta újra egy ismeretlen hang. A hang irányában fordultam. Egy magas kigyúrt fószer guggolt, az alkalmi ágyam mellett. Arany árnyaltú haja az égnek meredezett. Bajusza és szakálla is volt. De csak úgy sugárzott belőle a tesztoszteron. Apám de jó pasi. Egyik kezét a földön volt. Izmos karja jól látszott a vékony, kissé izzadt az izompólóján át.

- Y legyél olyan rendes, és hozz ennek a lánynak valami ételt, ahogy R haver mondta, rendesen eszik, nem szipolyozós – mondta J és hátra nézett a rohadt macsós Y-re.

- Felküldöm Erint valami kajával. Én is éhes vagyok – simogatta meg izmos hasát. Jellemző pasik… Megfordult, és egy újabb tetoválással találkoztam, a tarkójától, egészen a háta közepéig, jól kivehető volt, egy tigris alakja. Ő is vértigris lenne, mit a csaj, aki összevarrta a sebemet?

Amint kiment kettesben maradtam J-vel, és ő szépen lehuppant az ágy végébe, majd elővet egy szivart farmerkabátja belső zsebéből, valamint egy ezüst öngyújtót, amibe egy sas volt gravírozva. Felpattintotta a tetejét, a téglalap alku öngyújtónak, és a kékes, sárgás lángokba tartotta a szivarja végét. Mikkor felizzott a vége, a szájába tette, és nagyot szívott belőle. Lehunyta a szemét, és kifujt egy szabályos kis füstkarikát.

- Erin jól bánt veled? – kérdezte.
Nem értettem a kérdést, a csaj jó volt hozzám…
- Igen – bólintottam, majd összeszedtem a bátorságomat, és megkérdeztem – Az a sok tetoválás… a te műveid igaz? És az amit ábrázol, az ember azzá az állattá válik, ugye?
Rám mosolyogott, tökéletes fehér fogsora szinte szikrázott.

- Ahogy mondod szivi –mondta, majd egy újabb nagy sulkkot szívott a szivarjából.
- Ti tulajdon képen, kik vagy, mik vagytok, és mit akartok tőlem? – kérdeztem, és éreztem, ahogy a pálinkától, egy fura kis mosoly jelenik meg az arcomon. Jó lesz vigyázni, mint mondok, tuti azért hozták ezt a löty9t, hogy kiszedjenek belőlem valamit!

- Alakváltók. Primitív nevünkön vérállatok. Pedig semmi köze nincs az alakváltásnak a vérhez. Nem leszünk szörnyek, egy emberi aggyal rendelkező állatok leszünk ennyi.

- Te sas –biccentettem a fejemmel a karja felé. J lassan bólintott, majd a szemembe nézve, kifújta füstöt.

- Rupert…

- Csak az utóbbi időben került hozzánk R haver – mondta, majd az ajtóra nézett.

- És… maguk csinálták ezt vele? Megharaptatták valami, vérfarkassal? – kérdeztem, és felkuncogtam.

- Nem – csóválta meg szigorúan a fejét J – Mind alakváltók vagyunk. Minden emberben benne él egy állat. Kiben ez kiben az. Csak nem mindenkiben olyan erős, mint mondjuk bennem. Mit gondolsz, miért tudnak egyesek úgy fütyülni, mint a madarak. Miért úsznak olyan ügyesen mint a halak? Miért futnak olyan gyorsan, mint egy nyúl? Hogy tudnak akkorát ugrani, mint egy béka? Az emberekben több állati tulajdonság él. Csak ez bennünk testet is ölt.

- Akkor benned egy szárnyas él? – kérdeztem, és a szoba hirtelen fordult egyet.

- Sas – morogta, majd újabb füst felhőt fújt ki. A kezemmel hadonászva igyekeztem elűzni a füstöt.

Éreztem, hogy a sok tudás, melyet most kaptam, csak azért adta át nekem, mert azt hiszik, hogy úgy leitatott, hogy holnapra már nem fogom tudni… Kezdő… Mosolyodtam el. Az ajtón kopogtattak. Majd Erin be is lépett rajta, egy tálcát tartott az egyik kezében. Magasba emelte, majd az ölembe rakta, úgy hogy még csak rám sem nézett, egy könyvbe mélyedt bele. A tálcán sült csirke volt, és krumplipüré. Hirtelen hányinger fogott el a sült hús látványára.

- Én nem eszek húst! – motyogtam, mert a hasamból, hirtelen kikívánkozott a pálesz.
J-nek úgy szaladt fel a szemöldöke, mintha még sose hallott volna a vegetáriánizmusról.
- De te vámpír vagy! – mondta hitetlenkdve.
- Tisztavérű vagyok… két vámpír gyermeke – mondtam majd undorodva eltoltam a tálcát.
- De vért iszol!!!! – háborodott fel.
- Két kortyot havonta! – morogtam fel.
- ÖÖÖ… Rupert tényleg nem hülyült. Pedig azt hittem – mondta, és újra szívott egy nagyot.
- Most erre, mit mondja? – rántottam meg a vállamat.
- Mit ennél? – kérdezte meg rögtön J.
- Pirítós van? – kérdeztem vissza.
- Lesz! – bólintott, majd lenézett a szivarra, és leügetett a konyhába.

Aznap este furán telt. Reggel pedig körbe jártam a házat. Lesétáltam a pincébe, ami mint kiderült az edző termük. Lent éppen J és egy másik srác kondizott, akihez eddig még nem volt szerncsém. Felülésket csinált, vékony izzadság réteg lepte be izmos hasát és hátát, és fülig pirultam a gondolattól, hogy arra vágyom, hogy így lássam Wrathot, hogy végig csókolhassam a mellkasát és a hasát. Elképesztő miket ki nem vált belőlem az, hogy nem látom. Ezt elfogom mondani neki.

- Szevasz N haver! Jól aludtál, amúgy ő itt S haver – bökött a barna hajú srác felé.
Amikor az S haver nevezetű egyén rám nézett, olyan érzésem volt, mintha a szemével vetkőztetne. S hátat fordított nekem, és lehajolt a földre dobott izompólójáért, a hátán ott volt egy gyönyörű leopárd. Biztos az övét is J csinálta, morfondíroztam.

- Gondoltam így mégis csak jobb - fordult vissza hozzám, és felhúzta magára a pólót.
- Nem zavart - vontam meg a vállamat. A mosoly melyet ezért kaptam, arra késztetett, hogy még jobban összehúzzam magamat a ruhámban.
- Engem se zavarna, ha így látnálak - kacsintott.

- Ne pattogj S! A csajnak van bikája, akin lovagol – mondta J és újra visszament a futógépre.

Nah ez egy leheletnyit durva volt. Még teljes egy napig sínylődtem itt az alakvátóknál, akik nem tettek fel semmi különös kérdést vagy vizsgáltak meg. Egyszerűen megfigyeltek, hogy tényleg olyan vagyok-e mint amilyennek Rup lefestett.

Amikor hazavittek apám leült J-vel beszélni, a család pedig körbe ugrált engem. De én már alig vártam, hogy kettesben legyek VELE. Ő most nem volt itt. Nyílván őrjáratozott vagy ilyesmi. Jack mindent részletesen elmesélt, és mint kiderül Rupert mentett meg. Ezek szerint kvittek vagyunk…

Este nem az ablak előtt ültem, az írólámpa fényénél, és elmerültem a leckében amivel lemaradtam, mikor valaki kopogtatott az ajtómon.

- Szabad – mondtam fásultan, és leírtam a részeredményt.
- Kicsim – suttogta egy hang. A szívem kihagyott egy ütemet. Megfordultam, Wrath volt ott, és az Isten áldja meg érte, félig meztelen volt. A mellkasának vonala hibátlan volt és igéző. Izmokkal bordázott hasa pedig csak úgy vonzott magához, mint mágnes a vasat.

Felborítottam a székeket a nagy lendületben ahogy a nyakába ugrottam, és vadul csókolni kezdtem, annyira távol voltunk az utóbbi időben, hogy kellett ez a fizikai affér ahhoz, hogy tudjam összetartozunk. Bár az ujjamon még ott volt, a majdnem eljegyzési gyűrű de mégis, mostanában, annyira messze volt tőlem… Ő döbbenve fogadta a csókomat, nem is regált rá. Lerántottam az ágyamra, a lábammal berúgtam az ajtót, és újra megcsókoltam. Nézett döbbenten…

A mellkasára néztem, és végig csókoltam, majd pedig hasát is, leljebb csúsztam rajta, mikor elkapta a karomat, és nem engedte, hogy egy újabb puszit nyomjak az izmos és erős hasára.

- NE KÍNOZZ – suttogta és a szemében vágy volt. Olyan, hogy beleszédültem. A keze végigsiklott a csípőmön, és megpihent a popómnál… Nagyot nyögött, és elfordította rólam a tekintetét.
- Megőrjítesz életem – suttogta, és kiakart bújni alólam de nem hagytam.
- Kérlek – suttogtam – ne taszíts el, annyira kellesz, hogy belepusztulok.

Megdöbbent. Összeszűkült a szeme, a teste megmerevedett alattam, és gyengéden feljebb tolta az ajkát és gyengéden megcsókolt, olyan nyugodt volt és békés, hogy a könnyem is kifolyt.

- Nenay, nem várok tovább – suttogta, majd a nadrágzsebéből elhúzta az ékszeres dobozt – Szeretsz? Mert én mindennél jobban! Akarsz? Mert nekem minden perc kín ha nem vagy velem.
- Igen – suttogtam a nyakába és csendesen felzokogtam – Annyira szeretlek! – nyeltem vissza a könnyeimet.

Felhúzta fejem, és rám mosolygott.

- Attól a perctől kezdve szeretlek, hogy megláttalak téged abban az AC/DC-s pólóban, ahogy ott álltál, és úgy néztél ránk, mint valami utolsó patkányokra, már akkor dobogott utánad a nem mozgó szívem. Értelmet adtál az életemnek, fény lettél a sötétben… Ha meg bántottalak ne haragudj, csak azért tettem, mert képtelen vagyok, úgy élni, hogy tudom, nem vagy biztonságban.

- Css! –tettem ujjamat az ajkára, miközben a könnyek peregtek le az arcomról. Magcsókolt az ujjamat, de engem nézett továbbra is – Megcsókolnál végre – hüppögtem. Elmosolyodott, és összeillesztette egymástért epekedő ajkainkat.

Egy kis mellékes!

Sziasztok, kedves ismerős olvasóim, és ismeretlenek akik ide tévedtetek.

Szeretnék veletek egy számomra érdekes dologról beszélni! Bizonyára közületek páran, vagy sokan, illetve olyan is akad, aki még nem hallott az Evernight című könyvről. Én nyáron olvastam az első kötetét, és most a másodikat. Nekem nagyon tetszett a sztori, és sajnálom, hogy sehol sincsenek Evernight ficek. Ezért arra gondoltam, hogy aki ismeri a sztorit, és lenne kedve írjon egy ficet. Illetve többen is összefoghatnánk, hogy létrehozzunk számára egy oldalt vagy egy blogot. Sok rajongó örülne neki. Ti mit gondoltok erről. Kivételesen szeretnék kritikát kérni, hogy tudjam, mit gondoltok az ügyről.

Akit ez tényleg érdekel, mint pl: engem az nyugodtan kérje az e-mailomat, és ott megtudnánk beszélni, hogy mi legyen.

Claudia Gray nagyszerű könyvei, és vannak olyan jók, mint az Alkonyat. És a sok Alkonyatos fic mellett szerintem ki kéne ezt is próbálni. Ne értsétek félre, én magam is imádom az Alkonyatot, és az Alkonyatos ficekkből sosem elég. De úgy gondolom, hogy lépnünk kéne az Evernight ügyébe! Szóval, ha van kedvetek, és akartok velem erről beszélni, vagy csinálni ficet, vagy blogot, akkor rám számíthatok. Én is számítok rátok!

UI: Nah most már tényleg ennyi, jöhet a komi XD

8 fejezet -Egy más fajta kultúra ajtajában

Fehér bőrén ragyogott a hold. Folyékony rubin tekintete egyenesen rám szegeződött. Különös volt. Előtte még sose tapasztaltam ezt a zsibbadást a lelkemben. Ott állt és ahelyett, hogy rám hozta volna a frászt azzal, hogy még se halt meg újra inkább megnyugtatott. Rájöttem, hogy nem érdemes magamban logikát keresni. Az olvadt hótakarón jól látszott a lábénak a nyoma, az erdőből jött, és valószínűleg nincs egyedül. Abból amit Rupert mondott, nem lehetett egyedül, és valószínűleg ő volt a „ Nagy darab szőke”. Én azt hittem, hogy Tybalt volt az. Maryon egyszerre csak elhallgatott, vagy eddig sem beszélt? Nem érdekelt meredtem a távolba. Különös volt, mintha teljesen csend lenne. Ebben a zavaros és érzelmileg nulla kis világomban, béke volt. Rájöttem a szemem képtelen másra fókuszálni, mint a vörös szempár. Fura vonzás volt ez. A múltkor nem emlékeztem ilyenre. Lassan egyre és egyre erősödött, míg nem elviselhetetlen hiányérzetem nem támadt. Közelebb kellett mennem hozzá. Megnéznem, és megkérdeznem, hogy mit keres itt. Vagy egyszerűen bemutatkoznék neki. Tényleg! Milyen piros a szeme, mint a vér. Milyen régen is ittam elixírt? Éhes vagyok, enni akarok. Valami finomat.

- Nenay!
Olyan volt mint apa hangja. Apuci! Szólni akartam neki, hogy minden oké.

- Nenay – ez anyu hangja volt. Nem igaz! Morcoskodtam, a szőke bácsi kitárta felém a karját. Hívogatóan. A lábam megindult magától, a szőke bácsi felé. Aztán annyian sikították a nevemet. Mindenki félt ettől, a kedves mosolyú bácsitól? Pedig biztos, hogy rendes bácsi.
- Nenay – mondta egy hang. Erre megdermedtem. Ez a hang, olyan más volt. A szívem nekilódult. A szépséges vörös rózsa tekintet hirtelen nagyon ijesztő volt ehhez a hanghoz képest.


Ez hang biztonságos volt, ez a szem nem! Panaszosan felnyögtem, és vakon nyúlni kezdtem, hogy megtaláljam a hangot ami olyan meleg, mint a napnak a fénye, és olyan biztonságos, mint egy páncél szekrény. Hirtelen a világ kitisztult a hangok sorra jutottak el a fülembe. Már nem csak a nevemet mondták. És aztán egy kar elkapott. Ekkor vettem észre, hogy öt lépésnyire állok a nagy darab szőkétől.


- Üdvözlet a mi oldalunkon – mondta, majd megölelt, és a háta mögött láttam a durván 36 fős vámpír sereget. Félmeztelen testének kemény izmai. Megremegtem, mert az ölelése egyre csak erősödött. Szőke lófarkába fújt a szél. Egy pillanatra eltakarta az előttem lévő szörnyűségeket. Aztán minden újra tiszta lett és világos. A helyzet egyre és egyre rémesebb lett. A karjai melyek a derekamat ölelték egyre jobban szorítottak, ám alig észrevehető különbséget érzetem. Aztán csak annyit hallottam, hogy reccs. Aztán azt vettem észre, hogy a sok értetlen ám tettre kész vámpír arc egyre sötétül. Jobb is nem látni, hogy mi következik…

Ám a várt eredmény nem jött. A szememet egy mázsás erős leszorította, de hangok, azok olyan tiszták voltak, mintha csak pár centire tőlem beszélnének.

- Mit kérsz érte cserébe!? – rivallt apám basszusa.
- Hát nála több nem kell! – nevetett fel Tybalt. Fura, méz-mázas hangja annyira tele volt kárörömmel, hogy szinte ki sem lehetett belőle érezni az élt.
Egyszer csak valami puha ért a nyakamhoz… Fura… libabőrös lettem. Hideg levegő cirógatta a kulcscsontomat. Milyen hideg van. Aztán egyszer csak valami másra figyeltem fel.

- Kérem a lányomat! – morogta anya, de hangja szaggatott volt.
- Sajnálom, de önszántából jött ide… - mondta a Viking.
- Tévedsz Alexander! – mondta egy hang, egy kemény ám ismerős hang. Victor… gondoltam homályosan.

Néma csend… Aztán valami eszeveszett érzés fogott el. Valami nem stimmel, meg mertem volna esküdni, hogy a föld halványan rezeg alattam. A beszélgetésre nem tudtam figyelni, mert a ritmikus dobogásra koncentráltam. Majd újra néma csend.

-… Nem tévedek. Megállt amikor meghallotta Wrath hangját – mondta, majd éreztem, hogy a öld újra megmoccan. De a név elbűvölt, az egyik kezem beleütközött valamibe.

- Látod, ha csak meg hallja a nevét máris vágyok rá – mondta elégedetten Victor – Mindenkit nem tudsz tartósan megbabonázni…

- Sok mindenhez nem értesz kedves barátom. Most is tudom, hogy mit éreztek, és mit gondoltok. Nem hiába vagyok a Klán feje, és az egyetlen vámpírúr – mondta kimérten hidegen.


- Ez a lány akit ti annyira szerettek… - éreztem a hangsúlyt és nyomatékot- szomorú, mindenki el van azzal foglalva, hogy megvédje őt. De vele senki sem törődik – mondta nyugodtan – Figyeltük őt. És titeket is. Volt, hogy órákig várt téged, késő éjjel – mondta derűsen, mintha élvezné, hogy fájdalmat okozhat.

- Add vissza nekem! – mondta olyan könyörgően a legszebb és legédesebb hang, hogy szívem belesajdult.

A ritmikus hang visszatért, a föld újra halkan döngött, nem tudtam elképzelni mi lehet ez, de már nem is volt rá időm, mert a Viking újra megszólalt.

- Sajnálom ifjú… De nem tehetem, túl erős és túl különleges, veszélyezteti a hatalmunkat. És vérével, majd én tovább növelem az enyémet. Ő más. Nem olyan mint mi. Nem is ember…Talán ő sem akar ilyen lenni. Nem lesz azzá, ami mi vagyunk, ha pedig azzá lesz, ő veszélyt jelentette a mi fajunkra, meg kell tennem. Sajnálom. Helyesebben annyira nem. De vannak még szép vámpír hölgyek. Bár kétségkívül, ilyet, mint ő még sose láttam!

- Ha megmeredt harapni! – kiáltott fel Mr. Ford.

De miért nem jönnek értem? Aztán a valaki felüvöltött a dobogás felerősödött, és elfúlt kiáltások mellett, valami nedves és kemény felkapott, apró szúrásokat éreztem a testemen, majd azt, hogy össze visszarázkódom. A végén már csak arra emlékeztem, hogy valaki azt mondja halkan: - Nenay!


Amikor kinyitottam a szememet egyből egy olajos szagú helyiségben találtam magamat. A villanykörte csupaszon lógott egy vezetéken, és mellettem hatalmas sötétített ablakú furgonok álltak. Velem szemben egy nyugágy feküdt mellette egy tetováló felszerelés. Homályos volt minden a fejem ólom nehéz. Megpróbáltam feltámaszkodni, de nem sikerült. Még egyszer. Nah megint. De csak üres próbálkozás volt, ami kimerített. Aztán hangokat hallottam, megdermedtem. Azt tudtam, hogy nem vagyok otthon, nem tudtam, hogy vámpírok elraboltak-e vagy sem. Minden idegszálam pattanásig megfeszült, aztán valaki megbökött a karjával.

- Szevasz vámpír, a nevem J – mondta az alak. Lebuktam. Kinyitottam a szememet. Barna haja volt és barna szeme. Bajsza volt és aprócska szakáll az állán. Az bal kezére egy sas volt tetoválva gyönyörűen volt kidolgozva, és mesteri volt az ábrázolás. A férfi roppant helyes volt, a fején egy kis kalap is volt, ami bohóvá is tette a megjelenését.
- Bocs a kényelmetlen elhelyezésért, de el kellett rejteni téged valahol. Amúgy nem kell félned, nem vagyunk rossz fiúk, csak zűrösek – meleg volt a mosolya, és bátorítóan nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.

- Hol vagyok? –tettem fel az egyetlen ésszerű kérdést.

- Egy garázsban vigyorgott rám, majd gyengéden a vádlim alá nyúlt és felkapott az ölébe.

- Szóval nem tetszik megmondani hol lehetek… - jegyeztem meg szúrósan.

- Hé alig múltam el 38 nem kell cseszegetni a korommal. Maradjunk a tegezésben vámpír – mondta, majd a nyugágyra fektetett.

- Van rendes nevem is – sérelmeztem, hogy ezt a jelzőt használja rám.

- Tudom. Nenay a neved igaz? Az hát – meg se várta, hogy válaszoljak – Akkor itt N haver vagy – mondta, majd leült a vaslábakon álló fagerendás székre, és a tetováló tű mellől elvett egy fekete noteszt.

- Elraboltak? – kérdeztem, meg.

- Jah, mondhatni, bár szerintem, az , hogy megmentettük az életed, sokkal találóbb – mire befejezte a mondatot, becsukta a füzetet és rám mosolygott.

- Idő?

- Nem nekem kéne kérdéseket fel tennem? – vonta fel a szemöldökét, majd megpaskolta a lábamat.

- És a szüleim, meg a családom, és a barátom, meg az ő családja? – lettem hirtelen ideges.

- Jól vannak, csak éppen zsaroljuk őket… Nyugi, nehogy elhidd! Csak költsön veszünk néhány órára, max. egy két napra – mondta, majd a nyelvét elkezdte mozgatni a szájában – Vámpír hús…- megrázta magát – rühellem.

Úgy fagyott meg bennem a vér, mint egy tó télen. Kidülledtek a szemeim, és kétsége esetten kapaszkodtam a nyugágy karfájába.

- Nyugi N haver. Minden oké, nem a te falkádból van, nem is belőled – mondta majd felállt. Az ajtóhoz sétált, és kinyitotta, majd visszanézett rám.
- Amúgy érdekes a szemed. Tudod… olyan, mint a macskáké – mondta majd kisétált az ajtón. Hát ez remek… Gondoltam.

7 fejezet - Ó ne!

Egészen átlagos az életem, ahhoz képest, hogy vámpír vagyok. Vagy tiszta vérű igazából mindegy minek hívnak, én mindig is egy becsületes Homo Sapiens Sapiens leszek! Legalább is így tekintettem magamra, bár voltak fura dolgaim… De ezt megmagyaráztam magamnak azzal, hogy sose voltam lányos lány. Inkább olyan belevaló gyerek. Sőt most, hogy egyre jobban belemerültem a jobbnál jobb könyvekbe kezdtem rájönni arra is, hogy egészen kulturált lény vagyok, a magam debil módján.

Bár hétfő volt. Erre eszembe jutott, hogy Bill ment el Iannal gitárt nézni. Mondjuk rá is fért a változás, annyira összetörte Ed és Beth bimbózó kapcsolta, hogy ráfért minden kis reménysugár, vagy mi.

Éppen a garázsban próbáltam egyedül, fogtam a gitárt és a Tankcsapda egyik számát elkezdtem játszani. Csak hogy megmutassam, hogy mennyire nyálas típus vagyok. Tudni kell rólam, hogy irtó hamisan énekelek, de mivel, most itt nem volt itt senki neki kezdtem.

- Egy szemétdombra szültek! De ők is kikészültek! Nincs semmim, nincs helyem! CSAK FEJEM, HOGY A FALBA VERJEM!


- Eredeti – hallottam meg Wrath hangja. Mindig is voltak eltérések a zenei ízlésünkben. Hát igen. Ízlések és ízléstelenségek.
- Már százszor elmondtam, hogyha nem szereted a zenémet, akkor nem kell hallgatnod – mondtam, és megcsóváltam a fejemet. Majd folytattam a dalt Szerintem annál a résznél akadt ki a leginkább amikor az a sor jött, hogy: Patkány vagyok, de nem féreg! Az élet legjobb méreg.

Hát igen a szöveg nem volt az ő stílusához méltó. De hát a Rock sosem szólt a finomkodásról. Viszont imádta, ha gitároztam, szerinte tényleg tehetséges voltam. Ez nagyon szerettem benne.

- Olyan rossz ilyen szöveget a szádból hallani – mondta, majd elfintorodott.
- Miért milyet jó? – kérdeztem dühösen, és a csípőm mellé szorítottam az elektromos gitáromat.
- Hát – nagyon rosszfiús kifejezés jelent meg az arcán – hmm. „ Szeretném neked adni magam…” – idézte. Olyan vörös voltam amilyen vörös csak lehettem. Megalázta Rockker énemet. Beadta a KO-t ezt már nem tudtam védeni.

Szokásos bunkó énem. Akit titkon csak úgy hívtam, BUNKÓÉN ( milyen találó ugye?) most is megszólalt.

- Biztos keveset ittam – mondtam, majd lazán megvontam a vállamat.
- Talán azt akartad mondani, hogy sokat… - jegyezte meg vigyorogva.
- Nem! Csak akkor mondok ilyen hülyeségeket, ha józan vagyok – mondtam, majd éreztem, hogy most én győztem, kedvem lett volni meghajolni magam előtt, és megcsókolni zseniális talpam nyomát!

Szerencsére Wrath nem volt az a sértődős típus. Ha nekem valaki ilyet mondott volna, akkora pofont kevertem volna le neki, hogy évekig őrizte volna az arca, ujjaim vagy éppen öklöm nyomát. Elnézően elmosolyodott, és felsétált a színpadra. Mögém állt, és átölelt hátulról.

- Mond csak. Mióta is vagy alkoholista kincsem? – kérdezte, és éreztem, hogy elrejti a mosolyát.
- Azt hiszem öt voltam, mikor először rúgtam be… Az nem volt tudatos… Nyolc évesen sem volt annyira… Bár talán azt már vehetjük annak – lázasan kutattam agyamban, hogy előkeressem a régi ivós emlékeimet.
- Öhm… -let zavart a hangja – Te iszol?
- Naná – vigyorogtam rá – Főleg vörösbort – mondtam majd ráérősen felsoroltam a tíz kedvencemet.

Édesen megrökönyödött arcnál még sose láttam mulatságosabbat. Ahogy hitetlenkedve nézett rám. Pedig tudta, hogy igazat mondok, és már ismert is egy ideje, mégse nézte ezt ki belőlem.

- Tudod, nem vagyok biztos benne, hogy én Józan voltam amikor megkértelek.
Rá vigyorogtam. Újra olyan volt mint régen… Belesimultam az ölelésébe és halkan doromboltam neki.

- Nah jó, talán tényleg józan voltam – suttogta a hajamba. Egy apró puszit adtam az ajkára. Majd még egyet.

Másnap a suliban sem volt semmi érdekes, azon kívül, hogy Rupert hosszan bámult történelmen. Ideges lettem, nem szerettem, hogyha bámulnak, így a ceruzámmal rajzolgattam, a Töri könyvembe. Azért oda figyeltem, én voltam a töri tanár kedvence. Arnold szerint ez nem meglepő. Szerintük a töri tanár és én egy bizonyos saját kis külön világban élünk. Kösz szépen…

- Nah jó… Gyerekek – kezdte Mr. Grash – Ismétlő kérdések, van még tíz perc vissza az órából, addig visszakérdezek a Régebbi anyagokból.
Szélesen rá mosolyogtam a tanárra. Alan aki azon az órán mellettem ült,( mióta rosszban vagyunk Ruppal) felnyögött, és bevágta a könyvet.

- Mit tudtok mondjuk Piramoszról… Hány felesége volt?
- Kettő – kiabáltam be az órába feltett kézzel.
- Helyes Nenay – mondta a tanár úr és rám mosolygott. Pár centis hajával, és halk hangjával ő volt az egyik legszebb lélek a világon.

Az óra így telet. Sorra válaszoltam meg a kérdéseket. Silver időnként felssziszent, hogy nem hagyom szóhoz jutni, Rupert pedig az óra végén a padomhoz sétált. Éppen a töri könyvemet gyűrtem be a pumás táskámba, amikor megkocogtatta a padomat. Úgy egyenesedtem fel, mintha hátba vágták volna. Ruperten fehér ing volt, és fekete elnyűtt farmer. Vöröses tincsei kócosak voltak, és a bőre is nagyon fehér volt. Szarul nézett ki. Na.

- Beszélhetnék? – kérdezte, és a középső ujját végighúzta a padomon. Összeráncoltam a szemöldökömet, kissé meglepődtem a hírtől, de a lábaim és a szívem úgy vélte helyesnek, hogy újra beszéljek vele. Elvégre a családom nagyban titkolózott a vérfarkasokról.

- Hát – néztem Alanre aki bíztatóan mosolygott rám. Rajtam egy fehér póló volt, kissé összeöltöztünk, jutott eszembe, ahogy megindultam vele ki a teremből.

- Hogy vagy… ? – kérdezte meg mellékesen, miközben előre engedett az ajtónál.

- Hüm… Tűrhetően – mondtam tárgyilagosan, és a karika fülbevalómat kezdtem el piszkálni.

- Az jó – mondta, és elindult velem a lépcsőfordulóhoz,a hol most nem volt senki. Neki dőlt a korlátnak, és a cipőjét nézegette,

- Jah – mondtam, és kezemet a fekete korlátra tettem.

- Nenay… Arya… vagy… Nos ez egy hülye helyzet – mondta majd a szomszédos falra nézett.

Bólintottam, én éppen az ellenkező irányba néztem.

- Csak… figyelmeztetni akarlak… Ne nézz rám! – vette lejjebb a hangját. Összerándultam, a gyomrom nagyot ugrott és a szívem is hevesebben vert.
- Miről? – kérdeztem, és a kezem erősebben szorította a korlátot.
- A Klán… A napokban észrevettük őket, visszajöttek. Egy bazi nagy szőke a vezérük… - mondta majd szórakozottan felnevetett.
Majdnem ránéztem, de helyett én is vigyort erőltettem az arcomra. Szórakozottan megbökött a könyökével, és halkabban folytatta.

- Most is figyelnek téged… Érzem őket. A csapatom azt akarta, hogy te ne tudj róla. Nem bíznak benned, de nagyra értékelik amit értettem tettél… Hogy nem hagytad, hogy bántsanak abban a helyzetben.

Hirtelen nagyon hideg lett, és az az érzés fogott el, mintha éppen mögöttem állna az a vámpír.

- Kösz – mondta megjátszott vidám hangszínen. Rá néztem, és hála fogott el, legalább viszonozza a jóságomat, és kvittek vagyunk. Talán újra javul köztünk a helyzet.

- Ha megtudok valamit akkor szólok – mondta majd, halkabban folytatta – igazán sajnálom a múltkorit… Tudod…

- Hagyjuk – mondtam, és megböktem a könyökét, azért még nem tettem magam azon túl, hogy majdnem lelőtt. Hirtelen újra fagyos lett az arca… Komoran bólintott és tovább állt.


Otthon a népes családdal is megosztottam amit Rupert mondott nekem. Töviről hegyire. A család átrágta magát rajta, és újabb hadi titok tanács gyűlt össze, természetesen én… A KULCS fontosságú figura nem tudtam semmiről. Rosszul érintett, mert mindig engem hagynak ki mindenből. Tiltakozom. Többször is összevesztem mindenkivel az ügyön. Én akiről elve szól a dal… csak én nem tudom a refrént… Tiszta költő vagyok mostanában. Diego és én minden nap már váltottunk egy sms-t. A b terv melyet megjelöltem magamnak anno, mikor Rup rám lőtt, egyre jobban kidolgozottá vált. Winwood és az ottaniak élete a mindennapjaim szerves része lett. Kezdtem megszokni azt is, hogy Wrathot szinte sose láttam, a nappalokon a suliban mindig máshol járt az esze, este pedig Klán lesen volt. Többször megfordult a fejemben, hogy megcsal. Igazság szerint neki nem mondtam el, hogy ettől tartok, mégis nem vágytam már az öleléseire, mert attól féltem, hogy egyik más nő illatát érezném. Ő azt hitte, hogy haragszom rá. Így nem erőltette a dolgot. Maryon azonban megérezte szétválásunk közelségét, bár ő nem láttam az én jövőmet. Így egyik este alkalmával lerángatott minket az udvarra, ahol már a tavasz jeleként megjelentek az új rügyek, és olvadozott a hótakaró. Wrath és én három egészséges lépésre voltunk egymástól. Ő pedig a koromsötét eget fürkészve háttal nekünk kezdett el szónokolni. A hajában vékony hajpánt volt. Miniszoknya volt rajta, vastag harisnyával, és egy fekete pulcsi volt rajta. Az erdőt nézte miközben beszélt hozzánk.

- Elegem van már abból, hogy úgy viselkedtek egymással mint két dedós…- fakadt ki. Hüm ez egyre szebb lesz, mondtam, majd összefontam a kezeimet a mellkasomon. Wrath a hajába túrt, és zavartan nézett rám.

- Már nem azért… de neked mi közöd van hozzá? – kérdezte meg a Bunkóén. Amit én persze tolmácsoltam neki. A pöttöm lány úgy fordult meg, mintha hideg vizet öntöttem volna rá.

- Nenayval, majd mi megoldjuk ha vannak vagy lesznek gondjaik – erősített meg engem Wrath.

- Egy vannak gondjaitok. Kettő, igazából csak annyi közöm van hozzá, hogy láttam Wrathot egy öltönyben egy templomban, és azt mondta Victornak, hogy reméli, hogy TE – és rám bökött – nem szöksz meg az esküvőtökről! – vuá… ez kicsit gyors volt nekem nagy hirtelenjében.

Wrath arca éppen olyan riadt volt, mint az enyém, talán mégis csak van egy másik nő… aztán Maryon felmorgott.

- Nem Wrath, fogalmam sincs, hogy Nenay meg fog-e szökni róla! – kiabálta Maryon. Ekkor azonban ledermedtem, Maryon apró vállai fölött megjelent Ő. Nem hittem a szememnek, nagyokat pislogtam, és néztem a messzeségbe. Az erdő szélén állt a nagydarab szőke, aki nem volt más, mint a Viking, akit nem olyan régen szíven szúrtam…