- Ha reálisan gondolkodunk, akkor mindent meg tudunk oldani – mondta Reid, miközben éppen megjöttem az iskolából. Fárasztó volt már, május eleje volt, és én már nagyon vártam a nyárt! Csak úgy folyt rólam a víz, a nagy hőség miatt. Nagy meglepetésemre, éppen J és S ült Wrath-ék nappalijában.
Azért nem haza jöttem, mert ma délután lesz megtartva Lou és Lujza esküvője, és még nem készült el minden rendesen. Wrath és családja nem jött ma iskolába, mert sütött a nap, ahogy az én fivéreim se mutatkoztak az oktatás becses intézményében. Én persze írhatok irodalom dolgozatot és készülhettem a földrajz nagy feleltetésre… Bosszúsan lehajítottam a táskámat az egyik sarokba.
- Szia Nenay – köszönt Reid. A két alakváltó biccentett. Még a fejük is egyszer mozdult meg… Kicsit vicces volt.
- Sziasztok – köszöntem nekik, majd lekuporodtam az egyik kanapéra, és felvettem az esküvői meghívó egy ki nem küldött példányát. A címzés Diego Wero névre szólt. Diego és én még mindig tartottuk a kapcsolatot, és bántott, hogy Lou végül úgy döntött, hogy túlságosan is kockázatos őt meghívni ide.
S, szokás szerint egy laza kis fehér trikót viselt és egy kopott farmert papuccsal, a nyakában pedig egy fekete fog lógott.
J –n rajta volt az egyik új kalapja, és helyes kis körszakálla is meg lett nyírva kissé. Meleg, barnaszemei rám mosolyogtak.
- Miről beszélgettek? – kérdeztem, és felnéztem Redire. Egy rövid szövetnadrág volt rajta, és egy könnyű kis póló, ma ő sem ment be dolgozni.
- Az esküvő idejére szeretném megerősítetni az egész birtokot, nem tudni, hogy a Klán nem próbálkozik – e, újra – mondta kellemetlen arckifejezéssel. A szemei aranyszínűek voltak, fehérbőre szikrázott.
- Oh – mondtam, és eszembe jutott a legutóbbi találkozásom az agyarasokkal…
- Nyugalom, most nem lesz semmi baj – mondta S, és a térdemre helyezte a kezét, mint egy nyugtatólak. Reid figyelemmell kísérte mozdulatot, látszott rajta, hogy legszívesebben rászólna a vérpárducra, hogy vegye le rólam a koszos, kismancsát.
Az utóbbi két- három hétben azonban nagyon jól összehaverkodtunk S-el. Míg Wrath újra átváltott hősbe, és újfent azzal töltötte minden idejét, hogy Buffy a vámpírok rémét játszott, addig én az emberi és állati barátaimmal foglalkoztam a legtöbbet. Bár már a suliban is látták, hogy el vagyok jegyezve, sőt sokan megkérdezték, hogy nem elhamarkodott-e egy ilyen házasság. Én tudtam, hogy nem… Bár az utóbbi időben, megint megkérdőjeleztem szerelmünk erősségét, főleg mikor Wrath egyszerűen csak lelépett, és se szó, se beszéd ott hagyott, akár hol is voltam. És már két hete egy csóknál több nem is történt közöttünk. Bár Wrath gyakran szekált S-el, hogy biztos fajtalankodunk, tudtam, hogy a vicc mögött valódi félelem és rettegés áll. Rupert óta nem bízott meg az alakváltókban.
- Kösz S! – mondtam hálásan, és szélesen rá mosolyogtam. S visszavigyorgott rám. Barna szemeiben huncut fény gyúlt. Meg akarta szívatni a vámpír papát, ahogy ő hívta. És mit ne mondjak nekem se volt ellenemre, hogy időnként úgy tegyek, hogy az ne tetszem a Dark családnak. Az utóbbi időben erősen a háttérbe szorultam, mint érző/élőlény. De a nevemmel mindenki úgy vagdalkozott, mint egy éles karddal. Többek között az én, szerettet testvéreim is a saját életüket, kezdték el élni, ami legalább pozitívum volt. Jó volt látni, hogy Ed és Beth viszonya egyre és egyre mélyebb lesz, már kézen fogva sétáltak a suliban, de ahogy figyeltem az ő szerelmi életüket a csók még nem csattant el közöttük.
Ajtó csapódást lehetett hallani, Wrath és Victor jöttek meg. Valószínűleg vadászni voltak, Victor amint meglátta J-t és S-t felmászott a szobájába, hogy lehozza a terveit az esküvő szakaszerű megtartásáról. Wrath átsétált a nappalin, egy laza mozdulattal lelökte a S kezét a térdfejemről, és lehajolt, hogy megcsókoljon. Puha és most a vértől forró ajka erősen tapadt az enyémre, a nyelve pedig vadul követelte jussát. Tudtam, hogy vörös leszek az izgalomtól, és kipirulok a vágytól egyszerre, de nem tehettem róla… Annak ellenére, hogy időnként kihajítottam volna egy csukott ablakon, még is csak ő volt az egyetlen lény, aki mellette az életemet el tudtam képzelni.
Kettőt biccentett az alakváltók felé, rám pedig meghamísíthatatlan elégedettséggel vigyorgott. Tudtam, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy milyen sokat jelent nekem ő, meg ha megcsókol, vagy ha egyszerűen csak jelzi, hogy még mindig vágyik rám… Női gyengeség egy helyes és vonzó rosszfiúra vágyni, aki tudja, hogyan csábítsa le az emberről a kalóz bárányos bugyiját… De hát, ha egyszer ez van?
- Maryon-ék már várnak, hogy felpróbált a koszorúslány ruhádat.
- És hol vannak ők? – álltam fel mellőle, és elindultam a suli táskámért, hogy kivegyem belőle a mobilomat, hogy oda szóljak, hogy lehet kések egy kicsit.
- A ti házatokban – mondta Wrath, és ott hagyta a még tanácskozó férfiakat.
- Szuper! Hiszen nem beszéltük meg, hogy itt próbálunk – motyogtam, és dühösen a vállamra tettem a táskámat.
- Elviszlek, úgy is el kell mennem hozzátok, áthozni Lou-ék nászajándékát – mondta, majd összekulcsolta az ujjainkat. Elköszöntünk a többiektől, Victor kellemes ruhapróbát kívánt angyali mosollyal, mire én csak dühösen rámorogtam.
A Harley-mat itt hagytam náluk, mert este, úgy is itt fogok majd aludni, ha minden igaz, így nyugodtan szálltam be, Wrath csoda kocsijába, ami most is tökéletesen le volt kenve lakkal, és belül is ki lett takarítva.
- Tudod, egyszer csinálhatnál egy igazi kis helyes rumlit a kocsidban… Nagyszerű érzés – mondtam, miközben benyúltam a kesztyűtartóba, és el kezdtem keresgélni a CD –jei között.
- Majd alkalom adtán juttasd eszembe – mondta, miközben kitolatott a garázsból, félig hátra fordult, kék vékony pulcsi volt rajta, de gondolom alatta nem volt más. A CD között matattam, megpillantottam egy gyűrött fényképet rólunk.
Ujjaim közé vettem óvatosan, a már gyűrött képet, és megnéztem alaposan. A képet annak idején Lujza csinálta. Én éppen Wrath hátán vigyorogtam, miközben ő engem tartva nézett fel rám, mert éppen szamárfület mutattam neki. Mosolyogtam. Szerettem ezt a képet.
- Ez az egyik kedvenc képem rólunk – mondta, miközben bevett egy kanyart. Felnéztem rá, de ő éppen az utat nézte. Gyorsan visszatettem a képet a CD-ék közé, majd találomra kihúztam egyet.
- Green Day? – kérdeztem.
Bólintott, és kivette a kezemből a CD-t és becsúsztatta a lejátszóba. Boulevard broken dreams szólalt meg, ami az egyik kedvenc számom volt.
A zene ritmusára ütögettem az ujjaimat a combomhoz, és néztem a mellettünk elsuhanó tájat.
- Tudod nagyon szép vagy, amikor csak így elbambulsz – mondta Wrath. Felé fordultam és láttam, hogy most az egyszer engem és nem az utat nézi, miközben 130-al tép.
- Ne ugrass – méltatlankodtam. És elfordítottam a fejemet.
- Nem poénkodok – nézett mélyen a szemembe, és egy gyors csókot adott a számra.
- Csak nem vagy féltékeny? – kérdeztem meg. Az utóbbi időben ritkán beszélgettünk.
- Képzeld el Nenay nem! Csak egyszerűen szeretlek téged – szólt, majd tetettet komolysággal, folytatta – Végül is, miért is csókolnálak meg, és szeretgetnélek… ja tényleg, azért mert féltékeny vagyok!
Felnevettem mellette, és hagytam, hogy a combjára tegye a kezemet.
- Tudod, jobban szeretem, ha biztonságba vagy! De ez még nem jelenti azt, hogy nekem jó, hogy nem lehetek veled – mondta, majd lefékezett a házunk előtt.
- Oké, oké – bólintottam. Kikapcsoltam a biztonsági övet, és ki akartam nyitni az ajtót, mikor a gyerekzár hirtelen kattant és én értetlenkedve megfordultam. Wrath csak erre várt. Megcsókolt és finoman áthúzott az ölébe, egy lassú szenvedélyes csókra, kifulladásig csókoltam ajkát, és simogattam a tarkóját, miközben selymes, bronzos hajába túrtam.
Kopp-kopp. Az ablak felé fordítottam a fejemet, és Bill integetett nekünk. Vigyorogtam egy sort, miközben Wrath bosszúsan hagyta, lekászálódjak a csípőjéről, sejtettem, hogy más tervei is voltak, és örültem neki, hogy újra kezd „normálisan” viselkedni. Bár egy vámpírok által élt életben eléggé relatív a normálisság fogalma.
- Hugica, már nagyon várnak fent – mondta Bill, és segített kimászni a kocsiból – Szerbusz sógor – mosolyogva hajolt be Bill az ajtón, és még szélesebb lett mosolya, mikor Wrath bosszankodva kiszállt, és birtoklóan húzott el a bátyám mellől.
- Úgy hiszem most már tényleg mennem, kell, légy rossz – pusziltam meg kedvesem állát, és befutottam a nappaliba, majd onnan fel az emeletre. A második nappali ahol a csocsó asztalok és számítógépek voltak, most mind a falhoz tolva pihentek, és Maryon valamint Florete dolgozott elképesztően gyors tűcsapásokkal egy fehér ruhakölteményen.
- Szerbusz Nenay – szólt kedvesen Florete.
- Szia Nenay, a te szobádba raktam a ruhádat, légy szíves próbáld fel a cipővel is, amit külön kikészítettem neked – fel sem nézett rám, ujjai olyan gyorsan mozogtak, hogy képtelen voltam követni a mozdulatokat.
- Hello… oké – bólintottam, majd elindultam a szobám felé, és becsuktam magam mögött az ajtót. Az ágyon ott hevert egy hosszúkás rózsaszín doboz fekete masni mintával rajta. Kibújtam a viseletes puma sportcipőmből, és megnéztem magamnak a királykék színű magas sarkút. Nem baj… Végül is a bátyám esküvőjén vagyok… Neki is lehet egy jó napja. Wrath meg majd cipel a lépcsőknél, mosolyodtam el kajánul, és, megnéztem a dobozka tartalmát. A királykék színű estélyi ruha gyönyörű volt. Nyakpántos és mélyen dekoltált, az esése lágy, és a mell alatti részen volt egy sötétebb színű szalag, ami a hátulján egy masniban végződött. Örömmel próbáltam fel a ruhát, bár fogalmam se volt róla, hogy hajamat addigra hogyan oldjuk meg, főleg, hogy a kezdésig már csak négy óránk volt.
- Felvetted – kopogott be Maryon az ajtómon.
- Igen – nyitottam ki neki.
- Gyönyörű… tökéletesen áll rajtad, de én már előre láttam – fényezte előttem magát.
- Köszönöm – öleltem meg.
- Nagyon szívesen – vigyorgott.
- Amúgy, mit csináltok Lujza ruhájával? – kérdeztem, és kidugtam a fejem az ajtórésen.
- Áh semmit, csak a fejemben láttam egy ruhát, ami tuti, hogy tetszik majd neki, így hát egy kicsit átalakítottam ezt a Versace – modellt.
- Aha – bólintottam összehúzott szemöldökkel – Azért remélem jobb, ha tisztában vagy vele, hogyha nem tetszik Lujzának a ruha képes és lefújja az esküvőt.
- Nekem mondod!? – méltatlankodott – Mégis csak én éltem vele jó pár évtizedet.
- Vénasszony – öltöttem rá nyelvet.
- Dedós – utánzott.
- Lányok – szólt anyáskodva, megrovóan Florete.
- Oké, oké – emelte fel Maryon a kezét – Szívem, ha végzek, akkor megmossuk a hajad, és kitalálok neked valamit – mutatott lófarokban lévő hajamra.
- Rendben – zártam ki a szobámból. Hamar átöltöztem valami kényelmesebbe, és éppen elkaptam Wrath-ot, aki egy hatalmas dobozt cipelt.
- Segítsek? – kérdeztem.
- Nem kell, majd másban, ha kérhetem – mondta, és mosolyogva megcsókolt.
- Perverz – ütöttem meg a vállát – Amúgy visszaviszel? Segítek Victoréknak felrakni a díszletet – nyitottam ki az ajtót.
- Persze – mondta, majd a zsebébe nyúlt egy másik slusszkulcsért.
- Nem a csoda kocsiddal megyünk? – kérdeztem meg.
- Nem- felelte szűkszavúan. A garázsunkban egy hatalmas dzsip állt. Óh te jó ég! Kerekedtek el a szemeim.
- Ez az én Jack öcsikém második szerelme – mutatta be a hatalmas piros és fehér kocsit nekem – szia dzsip ő itt az én első és egyetlen szerelmem – parodizált. – Most, hogy így megismertétek egymást, elindulhatunk –mondta Wrath. Nevetve nyomtam egy puszit az arcára.
- Tőlem – rántottam meg a vállamat.
A felszállással akadtak gondjaim, Wrath örömmel nézte a küszködésemet, majd a fenekemnél fogva megemelt és az ülésbe nyomott engem.
Motyogtam egy köszönömöt. A dzsip belseje is ultra modern volt. Totál megütközve néztem a sok cuccra, gombra, zsinórra. Wrath hátsó ülésre tette a nagy csomagot, és beszállt a vezető ülésbe.
- Kicsit ijesztő – simítottam végig a berendezéseken.
- Első látásra – kacsintott rám.
- Meg másodikra is. Hidd el, meg fogod szeretni Hildát – veregette meg a combomat Wrath, miközben beindította motort.
- Hildát? – mosolyogtam el.
- Azt – bólintott Wrath.
Az úton nem beszélgettünk sokat, én kicsit féltem, de ezt semmi pénzért nem mondtam volna el Wrathnak.
- Juj a ruhám ott maradt! – sikítottam fel. Ekkor csörrent meg a mobilom.
- Halo.
- Nenay, a ruhádat elküldtem Victorral tíz perc és ott lesz nálunk – itt megszakadt a vonal.
- Ismerd el, hogy néha jó, hogy ilyen túlbuzgó – mondta Wrath.
- Nos igazad van. KIVÉTELESEN – hangsúlyoztam ki.
- Jah – motyogta, és elengedte a kormányt.
- Hé – sikítottam fel és a kormányért nyúltam.
- Mi az? – vigyorgott angyalian.
- Fogd meg – sikoltoztam idegesen.
- Had halljam! – mondta ártatlanul.
- Soha – mondtam eltökélten, de hangom remegett, ahogy én irányítottam Hildát.
- Akkor vezess te! – nyúlt a biztonsági övének csatjáért.
- Jó… oké… Mindig igazad van – mondtam és hagytam, hogy újra a kezébe vegye a kormányt. Megtöröltem gyöngyöző homlokomat.
Dühös pillantást lövelltem fellé, mire csak egy jókedvű vállrándítás volt a válasz.
- Szeretlek te kis bolond – mondta.
- Ne hízelegj… - morogtam, már tudtam, hogy nem tudok haragudni rá.
- Nem esik jól? – kérdezte.
- Tudod, hogy igen – mondtam, majd az oldalához bújtam.
- Tudom - ölelte át szabad kezével a derekamat.
A Dark villát vagy egy órán keresztül pofoztuk rendbe. Aztán Maryon jött, hogy megcsinálja a hajamat… Nos az nagyon kemény volt.
A hajmosás után különböző lehetetlen kenceficékkel nyomta tele a fejemet, majd hajvasalóval csak még jobban kiegyenesítette a hajamat, és finoman permetezett rá még valami ismeretlen anyagot. A kezdésig már csak két óra volt. Sietősen felöltöztem és lefutottam fogadni a vendégeket. Segíteni a papnak. Mikor volt egy szabad, de annál éhesebb percem… korgó gyomorral néztem a nagy tál friss piros eper felé.
- Gyönyörű vagy – súgta hátulról a fülembe Wrath. Megrándultam, és amikor megfordultam elképesztő dolgot láttam. Ott állt a szokásos fekete zakó és fehér ing ruhában, és egy királykék csokornyakkendő volt a nyakába.
- Te is – mondtam elfúlva.
- Hoztam neked valamit – somolygott, majd a háta mögül előhúzott egy vékonyka ezüstláncon függő aprócska kis keresztet.
- Köszönöm – simogattam meg a szép ajándékot – nagyon szép.
- Neked bármit – csókolt bele a nyakamba, és feladta rám a láncot.
- Nos? – fordultam körbe.
- Elképesztő – mondta, és megcsókolt.
