Hello

Amúgy elkészült az Örökkön Örökké blogja
http://arya9133.blogspot.com/ ---> itt érhetitek el.

16 fejezet - Szerelmi szálak

Reggel kéjes borzongásra ébredtem. Testem tökéletesen érezte magát, és örömmel simult az erős hashoz és mellkashoz, mely védelmezően ölelt körül. Bár szörnyű volt a temetés, de mégis jobban éreztem magamat, hogy tegnap… nos… együtt voltunk. Vidám mosollyal ajkamon felnéztem Wrath-ra.

Kócos haja most is csillogott a reggeli nap fényében, akár csak a bőre. Még sose láttam őt, szikrázó napsütésben. Bár apuékat, meg Edéket gyakran… Mégis felejthetőek voltak az érzéki csillogása mellett. Megsimogatta a hajamat, majd futó csókot lehelt az ajkamra, és kezével finoman a pólója, ami most rajtam volt az alá araszolt.

Mint egy másnapos kuncogva és vigyorogva vettem ezt tudomásul.

-         Este, úgy aludtál el, hogy mosolyogtál - mondta vigyorogva, miközben egyik ujja finoman cirógatta alhasam környékét.

-         Nem csoda, kedves uram – és vigyorogva felemeltem a gyűrűs ujjamat, és megbabonázva a gyűrűt néztem.

-         Önt ilyen könnyen el lehet bűvölni hölgyem? – kérdezte megjátszott komolysággal.

-         Hát… - csücsörítettem az ajkamat, majd összevontam a szemöldökömet, mintha nagyon, komolyan beszélnénk – a vőlegényem tegnap megmutatta micsoda lepedőakrobata és én teljesen el voltam ájulva, még most is a hatása alatt vagyok – mondtam. Bár alig bírtam ki, hogy ne vigyorogjak. Rám kacsintott, majd a keze még lejjebb csúszott mire alig kaptam levegőt.

-         Tetszik tudni, ha ilyeneket mond nekem a kedves vőlegényéről, erős késztetést érzek arra, hogy bizonyítsam milyen is, vagyok én – morogta erotikusan.

-         Nem vagyok semmi jó dolog elrontója – pihegtem.

-         Teljesen megbolondít magácska… Mit szólna, ha egy kis időre kölcsön venném a vőlegényétől, hogy bizonyítsam én mennyire, szeretem magát? – kérdezte dorombolva.

-         Kedves uram, én nem tudom mennyire, tehetnék a kedvére…

-         Óh ezen ne aggódjon, a vőlegénye megsúgtam nekem, milyen mennyei magácskával lenni…

Felnevettem, miközben csodás érzés fogott el, és mellkasához bújva megrázkódtam.

-         Hmmm – leheltem csillogó szemekkel.

-         Bizony ám… - hörögte, miközben az ő szeme is elfeketült a vágytól.

Kényelmesen hozzá simulva szuszogtam még egy ideig, majd végig simítottam meztelen mellkasán.

-         Furán érzem magamat – motyogtam. Érzetem, hogy egyből megfeszül.

-         Miért? – köszörülte meg a torkát.

-         Mert szomorúnak kéne lennem, és a helyett… nagyon… teljesen…. – pironkodó szünet – Kielégülten érzem magamat.

Hangosan kacagott mellettem, majd még közelebb húzott magához.

-         Hasonlóan érzem magam… drága hölgyem.

-         Szóval… Te is…

-         Elélveztem? – segített ki.

Úgy elpirultam, hogy zavaromban, a mellkasát kezdtem el ütögetni.

-         Ezt akartad kérdezni nem? – húzogatta a szemöldökét, míg a szeme hamiskásan csillogott… Ellenállhatatlan bunkó gazember!

-         Jah – húztam a fejemre a takarót.

-         Hm… Szerintem te is tudod a választ… abból következően, hogy a kádat szétvertem, és lyukat ütöttem a csempébe.

-         Tényleg? – kerekedett el a szemem.

Perverz bugyi olvasztó mosoly…

-         Oh – suttogtam, mikor finoman, ám de egyértelműen beleharapott az ajkamba. És kissé vadabbul egymásnak estünk…

-         Mit nézel? – fordultam félig hátra, mikor magamra húztam a kék pólómat.

-         A leggyönyörűbb őrültet – mondta mosolyogva.

Megforgattam a szememet… tipikus pasi…

-         Te nem fogsz felöltözni? – kérdeztem.

-         Minek… hamarosan úja visszabújsz mellém – és a ruhámra bökött – ezek nélkül.

-         Nem vagy egy kicsit beképzelt? – kérdeztem, majd végig járattam a szemem a testén és ahhhhhhhhhhhhhhh.

-         Nem hinném – vigyorgott, és felkászálódott az ágyból.

-         A-a… mára ennyi elég volt – vigyorogtam, de tudtam, hogy ő fog győzni…

-         Belőled sose elég – suttogta, és felmorgott. Majd hatalmas karjaival elkapott és az ágyba dobott.

-         Wrath! - nevettem fel. Ő is elmosolyodott, majd finoman megcsókolt.

-         Igen? – kérdezte tüneményesen.

-         Szeretnék beszélni erről az Arnold és… - hezitáltam, vajon kinyögjem-e a csaj nevét, avagy még se.

-         Coleen ügyről?! – húzta el a száját.

-         Aha – nyújtottam el, majd ajkamba haraptam.

-         Velem drágám erről inkább ne… Sőt… Várj, tudok valakit, aki biztos szívesen elmeséli neked kettejük történetét – mondta higgadtan Wrath, majd felhúzott magára egy boxert, és egy farmert.

-         Választhatok neked én felsőt? – kérdeztem meg. Döbbenten nézett rám, de azért szórakozottan bólintott. Felsegített az ágyról, és finoman hátulról átkarolva, átvezetett a termetes méretű ruhás szekrényéig.

-         Nos Nenay… - tárta ki előttem a szekrényt.

-         Hú… - válogattam az anyagok között melynek… nem hazudok…. Háromnegyede fekete volt – Juj… Ez? – húztam ki egy fekete felsőt az elején az állt Rosszfiú… - Fogadjunk, hogy ezt Jacktől kaptad! – nevettem.

Szerelmem elnézően mosolygott rajtam, majd zokszó nélkül felhúzta a felsőt. Megcsóválta a fejét, és beletúrt a hajába.

-         Gyere ide – tártam ki neki a karomat, annyira édes volt. Látszott rajta mennyire nem érzi jól magát abban a cuccban. Kedvemért azonban mégis felhúzta.

Megölelt és megcsókolt, majd megsimogatta állam vonalát, és kaptam egy puszit a nyakam tövére.

-         Túl tökéletes vagy nekem, te gyönyörű őrült – mondta. Majd finoman megcsókolt újra. Már régen voltunk ennyire jóban… Örömmel viszonoztam, de mikor nekidöntött az ajtónak eltoltam magamtól.

-         Szeretnék beszélni…

-         Te mindig szeretsz beszélni… és kíváncsi is vagy… - ráncolta össze a szemöldökét.

-         Ah! Zavar talán – tettem csípőmre a kezemet.

-         Morcos- vigyorgott rám – na gyere cicus – dobott fel a vállára, és kisietett velem a szobájából.

-         Nah de gyerekek – ütköztünk bele Jackbe, aki éppen egy száltörülközőben jött föl a lépcsőn. Wrath megdermedt, de aztán halkan felkuncogott és lerobogott velem a lépcsőn.

-         Florete! – mondta halkan, és letett a nappali egyik kanapéjára.

-         Igen? – dugta be a fejét az ajtón az említett. Gyönyörű rézvörös haja lány loknikban simult a hátára, és fekete felső volt rajta fekete melegítőnadrággal, melynek az ülep részére aranyozott betűkkel az ADIDAS volt hímezve.

Hirtelen elszégyelltem magamat, amiért nincs rajtam fekte ruha, de Florete kedves mosolya, és kíváncsiságom még marasztalt.

Wrath egy ideig Florete szemébe nézett, majd felém fordult és finoman megcsókolt.

-         Cicu… Kicsim – vigyorgott hamiskásan – Elmegyek Reidhez, láttam Jack fejében, hogy össze akar hívni, minket-srácokat… Szóval szerintem csak este vagy későeste felé jövök haza. Itt alszol ma? – kérdezte, és várakozóan keresztbefonta izmos karját, izmos mellkasán.

-         Hát anyuék benne vannak – mondtam, majd ránéztem.

-         Óh kicsim, apukádék is mennek Reid emlék vadászatára – mondta Florete, majd elszégyellte magát, amikor Wrath szúrósan ránézett a vadászatszó miatt… Hiába, sose felejti el, hogy vega vagyok.

-         Jaj Wrath – simítottam meg a karját, és kuncsorogtam még egy puszit.

-         Örül a szívem, jó látni, hogy végre… - aztán elhalkult Florete szava, és apró ajkával egy ó betűt formált.

-         Nenay… az a kezeden, nem egy eljegyzési gyűrű? – sikkantott aprót, és kigúvadtak sötétkaramell szemei.

-         De-de – mondtuk egyszerre, büszkén Wrathtal.

Örömmel ölelt meg minket és gratulált, majd a tekintete hirtelen üres lett. Mosolya eltűnt és ajka lefelé görbült.

-         Bárcsak Arnold is láthatta volna ezt. Nagyon kedvelt téged – mondta Florete. Vigasztalóan átöleltem, miközben válla fölött az én férfimre néztem. Az ő arca is szomorú lett egy csapásra, és hosszúkezével babrált, amíg simogattam Florete hátát és vigasztaltam.

Florete aztán kibontakozott a kezemből és leült a kanapéra, míg én gyorsan megöleltem Wrath-ot és egy gyors szájra puszit adtunk egymásnak.

-         Este megvársz? – súgta a hajamba, míg ölelkezve kikísértem a bejárati ajtóig.

-         Érdemes? – incselkedtem, csak, hogy nevessen végre. Mint kiértünk Florete látószemszögéből, finoman a falnak lökött és vadul az ajkamnak esett. Mikor elváltak ajkai az enyémtől a térdem is remegett.

-         Ez már a te döntésed – súgta, majd az egyik kezével megpaskolta a hátsómat.

-         Meglátjuk – súgtam kábultan, miközben azt ordítottam magamban, hogy: IGEN!IGENIGENIGENIGENIGEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Amint kedvesem magára kanyarította a bőrkabátját, és feltette a napszemüvegét, ki is sétált az ajtón, le a garázsukhoz. Nehézkesen szakadtam el az üvegtől, amelyen keresztül figyeltem, és szerintem ezzel ő is tisztában volt, mert vigyorgott, mint a vadalma…

Visszasiettem hát Floretéhez, aki egy párnát ölelt át, és várakozóan felnézett rám.

-         Wrath-ot nagyon boldoggá tetted azzal, hogy igent mondtál neki Nenay – mondta, majd a kanapét megütögette, jelezve, hogy foglaljak helyett. Lezuttyantam mellé, ajkam még most is bizsergett Wrath csókjától.

-         Nem csak ő lett nagy boldog, hanem én is – mosolyodtam el, majd félénken beharaptam az alsóajkamat tudva, hogy Wrath, még hall minket.

Hallottam, hogy Wrath „csoda” verdája felbőg, majd elhajt.

-         Nos, Wrath mondta, hogy beszélni szeretnél velem… Sejtem, hogy miről, és szívesen is beszélek róla. De meg kell, hogy ígérd, Coleen előtt még csak véletlenül se hozod ezt szóba.

-         Rendben – bólintottam, majd figyelmesen Floretére néztem. Ő meg engem nézett – Szóval Arnold és Coleen? – kérdeztem, mire ő bólintott.

-         Bizony volt idő – nézett le a kezében tartott párnára.

- Szóval ők ketten...? - kérdeztem, és várakozóan néztem Floretére.
- Igen... Coleen nagyon szerelmes volt Arnoldba - elmosolyodott - Nem is gondoltam volna, hogy lehetséges, hogy Jack-et jobban szeresse Arnoldnál.

Valahogy nem tudtam elképzelni a büszke, okos Arnoldot, és a csinos, szép kis kurvát Coleen-t. Nem illettek össze.
- És hogy-hogy, vég lett? - kérdeztem, bár sejtettem, ki volt a szakítás oka.
- Arnold... Tudod ő, valahogy számára nem Coleen volt az igazi, és eldobta őt magától. Ezért én nagyon haragudtam rá! Szegény lány - sóhajtott fel Florete és felnézett az emelet tájékára - Tudod Coleen összetört, mint egy üveg. Pontosan emlékszem az arcára... Aztán eltűnt, majd tizenhét múlva, amikor már Jack velünk élt, egyszer csak visszajött. Jackre nézett, és még én is hallottam a gondolatait, pedig ez Wrath reszortja - mosolyodott el.

-         Oh – suttogtam, majd megfogalmazódott kérdésemet feltettem neki.

-         Hogy lehetséges, hogy Arnold és Ő… Annyira ésszerűtlen – ráncoltam a szemöldökömet.

-         Az érzéseink gyakran azok – mondta Florete – Tudod, Coleen nem volt ahhoz szokva, hogy ne dicsérjék meg, vagy ne néznék rá csodálattal. El volt kényeztetve, ezért cserébe elkápráztatott mindenkit a külcsínnel. És amikor lenézően rátekintet Arnoldra és azt várta, hogy ő majd csorgatja a nyálát, Coleen jól orra bukott – kuncogott fel Florete.

Én is elmosolyodtam.

-         Nem tudta megemészteni, hogy egy ilyen… Coleen szavaival élve „Kis könyvmoly” nem áhítozik rá. Ennek érdekében mindent megtett, hogy felhívja a fiam figyelmét magára. De az eredmény hatástalan volt. És egyik este, Coleen kopogtatott én és Reid ajtaján, és elbeszélgetett velünk. Coleen elmondta, hogy nagyon szenved, és hidd el, akkor tényleg igaz volt. Elmondta, hogy akarata ellenére beleszeretett Arnoldba, és nagyon fáj neki, hogy a fiú semmire se méltatja őt.

Nem akartam megbántani Floretét, de én tökéletesen megértettem Arnoldot.

-         Igen? –mondtam várakozóan.

-         Aztán Reid, egy hétre rá mikor még mindig nem javultak a dolgok, beszélt Arnolddal, aki így esélyt adott Coleen-nek – dühös arccal nézett rám – Arnold volt az egyik legbecsületesebb nevelt fiam, és nagyon összetörtem, mikor kiderült, hogy Coleent, csak a teste miatt használja. Igazából, semmi mást nem tett vele, minthogy időnként az ágyába vitte. Bár mindig elvitte moziba, sétált vele a parton, és mindig hozott neki virágot, sose mondta neki, hogy szereti, vagy hogy számára fontos…

Most rajtam volt a sor, hogy elhülljek, én sem ilyennek ismertem meg a pedáns tanuló Arnold Sean Spartan Darkot.

-         Ezt nem néztem volna ki belőle – vallottam be.

-         Nos Nenay, mi sem… - mondta Florete, majd tovább mesélt. – Egyik este, Coleen egy szál köntösben rontott be a hálónkba, és némán zokogva, verte az ágyneműt.

-         Mikor Reiddel faggatni kezdütk elmondta nekünk, hogy miután együtt voltak, ő elmondta Arnoldnak, hogy szereti, és erre Arnold kidobta őt.

-         Gondolom, ez nagyon kiakasztotta őt – sajnos megsajnáltam a lányt. Wrath és én Bár eddig még csak kevésszer voltunk együtt, azt is főleg tegnap és ma korahajnalban csináltuk… De mi totálisan elolvadtunk tőle, és totál átmentünk „Extra Romantikus Nyálasba”. Még én is! Pedig én azért kemény csaj vagyok… Vazze…

-         Hát minket, el kell, hogy mondjam – Coleent csitítgattuk reggelig, de ő az Istenért sem volt hajlandó abba hagyni a sírást, így hát magára hagytuk egy kicsit, hogy elbeszélgessünk Arnolddal… Mire visszatértünk, Coleen cuccai eltűntek, és ő maga is – Floeret bájos, porcelán arcán fájdalom suhant át.

-         Nem sokkal rá – folytatta – Durván 5 év múlva, megtaláltuk Jack-et, ahogy haldoklott egy árokban. Hazahoztuk és gyermekünké tettük… - majd a hajába túrt, és elmosolyodott jelezve, számára tetsző rész következik – Egészen 17 évig nem tudtunk semmit Coleenről. Aztán egy napon, megjelent. A haja sokkal hosszabb lett, és fogyott is pár kilót, de még mindig gyönyörű volt. Én nagyon örültem neki, ahogy Arnold is szívesen fogadta őt, de nem sokáig beszélt vele, valami kísérletén dolgozott… Meséltem neki addig családunk új tagjáról Jackről. Láthatólag nem nagyon foglalkoztatta az ügy, és amikor meghallottuk, hogy a vadászatból – bocsánatkérő pillantás – visszatértek Reiddel… Coleen már rohant is ki, hogy üdvözölje Reidet. Sejtettem, hogy nagyon hiányoztunk neki. Aztán megakadt a szeme a fiún, aki éppen egy tigris által szétkarmolt inget lengetett felém, bocsánatkérően.

Ez jellemző volt Jackre. Összemosolyogtunk.

-         És hát Jacknek akkor is figyelemre méltó volt az ereje. Coleen feketén csillogó szemei azonnal elvesztek Jack szemeiben, és nagyon hamar esküvő lett a dologból – mosolygott tovább Florete.

-         És mit szólt ehhez Arnold? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem tudom, örült annak, hogy Coleen boldog, de szerintem a szíve mélyén kicsit egész a haláláig szerette őt. Ahogy Coleen számára is sérthetetlen Arnold, pedig csúnyán elbánt vele.

-         Jack tudott erről? – kérdeztem.

-         Arról, hogy valaha együtt voltak arról igen, de azt nem sejtette, hogy Coleen Arnold miatt hagyott el minket.

Még beszélgettünk egy ideig, majd Florete elvitt egy étteremben, ahol bevágtam egy szép nagy pizzát, majd kicsit sétálgattunk New Sunny-ban, miközben elmesélt még néhány dolgot Coleen és Arnold szerelméről. Késő este durván 10 körül értünk haza, hozzájuk. A fiúk még nem jöttek meg. Maryon éppen horror filmet nézett a tv-ben Beth-tel. Lujza egy másik vámpíros könyvet olvasott, míg Coleen az ablak előtt ülve bámult kifelé.

Florete gyorsan csatlakozott Coleenhez, én pedig felsiettem Wrath szobájába. Belépetem a fürdőbe, és mosolyogva csodáltam a Wrath által okozott rombolást. Még szerencse, hogy a zuhany fülkét nem tette tönkre az én erőcsávóm. Miután lezuhanyoztam, és belebújtam Wrath egyik pólójába, megágyaztam magunknak, és érdeklődve, levettem Wrath könyvét az éjjeli szekrényéről. Éppen Shakespeare- től olvasta a Hamletet és a Makrancos hölgyet. A könyvben a második műhöz lapoztam és elolvadtam az ott talált írástól.

„Nenay-ra emlékeztet!” majd egy mosolygós feje szerepelt mellette.

-         Siess édesem – súgtam, szinte a könyvnek, mikor kinyílt Wrath szobájának ajtaja. Kedvesem lépett be, majd nézet rám.

-         Szóltál – gúnyos mosoly –édesem?

-         Igen – pirultam el, és kitártam felé a kezemet.

-         Hiányoztál – tekerte a karjaimat a nyaka köré, miközben hanyatt döntve csókolgatni kezdett… És én persze viszonoztam… Mert őrülten szerettem, mert elvarázsolt, és mert összetartoztunk.

-         Annyira szeretlek – nyögte, mikor finoman eggyé váltunk a meleg plüsstakaró alatt. Csillogó szemekkel néztem rá. Ő volt a mindenem. És amikor nedvesen csillogó ajkával elmondta azt a mondatot, amitől a szívem meglódult, minden akaratom elillant, és felsikoltottam a szépsédtől.

Csak annyit súgott a fülembe: Szeretlek drága feleségem!

15 fejezet - Nenay aki nem akar Wrath nélkül élni

- Szeretlek – húzott magához hátulról.

Igazából, még soha életemben nem reszkettem annyira, mint mikor először ölelt magához Wrath ruha nélkül. Furcsa volt, mert annak ellenére, hogy reszkettem, és szégyenlősen takargattam magamat, már ahogy lehetett, mohón csókoltam őt. És igazából ez volt az egészben a legszebb, hogy a testem már készen volt rá, csak a kislány, aki bennem élt, nem merte megadni, azt, amire mind a ketten vágytunk. Féltem mikor ajaki soha nem érintett helyeket súroltak, és volt, hogy csiklandós ingertől felnevettem. De imádtam őt kényeztetni erre hamar rájöttem.

- Te is lehettél volna a helyében – suttogtam, miközben Wrath helyet cserélt velem a kádban – Meghaltam volna, ha te vagy az… - suttogtam, és végig simítottam arcának élén. Olyan tökéletes volt, és számomra pótolhatatlan, akárcsak ez a perc… A szeme szikrázott, amikor finoman suttogva ennyit mondott:

- Örökké szeretni foglak én gyönyörű bolondom – mondta majd finoman, vigyázva rám, a magáévá tett.


Fájt… Igen kellemetlen volt először. Főleg, hogy a kádban voltunk, és semmi helyem nem volt. De amilyen gyöngéd, és figyelmes volt az én vámpírom, mindent megtett, hogy gyönyörködjön bennem, amikor a legtökéletesebb volt ő nekem. Aztán megláttam az ő elragadtatott arcát, és megfeszülő testét…

Pihegve simultam a mellkasához, és öleltem őt szorosan magamhoz. Mellkasa ütemtelenül mozgott, miközben nedves hajamat simogatta, és időnként apró csókot adott a bal kezem ujjaira.

- Jól vagy szépségem? – kérdezte még mindig a vágytól rekedt hangon.
- Igen – simultam teljesen a testéhez, bele a bőrébe, hogy újra egy legyek belőle. Megmagyarázhatatlan elégedettség lengett körül. Olyan voltam, mint egy kölyökkutya, akit végre valaki hazavitt a kisállat kereskedésből.

- Sajnálom, hogy túl mohó voltam - simított a végig régi harapásának helyén – De majd elepedtem érted… Különösen a mai nap után… Szükségem volt a bőrödre az enyémen, és érezni akartam puha kis tested az enyém alatt. Annyira kellettél…

- SSSSSSSSSSS – néztem fel félénken csillogó sötétarany szemeibe. Pontosan azt éreztem, amit ő. Ha nem lett volt ez a bensőséges és lágy dolog közöttünk, mint ez a fürdős élmény, akkor már régen széthullottam volna. Apró darabokra, amelyeket nem lehetett volna többé összerakni. Wrath tartott egyben, jöttem rá hirtelen.


- Értesz? – vonta fel szépívű szemöldökét. Izmos hasára rajzoltam az ujjammal, miközben halkan suttogtam a választ.
- Nekem is szükségem volt rád! Az erődre, a figyelmedre… Az érzésre, hogy mindentől megvédesz – vallottam be, és éreztem, hogy a vér az arcomban szökik… - És… tökéletes voltál.

Nem mosolygott, csak lejjebb csúszott és ajkát az enyémre csúsztatta, szerelmesen csókolóztunk a vízben, miközben érzetem egy kellemtelen szúrást az alhasam környékén. Már túl voltam az első sokkon, amikor véres vízben láttam magunkat. Wrath megnyugtatott, hogy őt sem ingerli ez most, és engedett másik vizet, de ez már egy órája volt. Furcsa volt, hogy már elvesztettem a szüzességemet. De valahogy így volt helyes, hogy neki adtam.

- Nem fázol? – kérdezte, miközben borsódzó bőrömet simogatta a langyos vízben. A pillantásuk összekapcsolódott. Eltemettünk egy vámpírt, akit szerettünk, és aljas módon én hálát adtam azért, hogy ez a gyönyörű férfi nem jutott a sorsára Arnoldnak.

Ahogy ott feküdt a kádban, bronzos tincsei , össze-visszaálltak, és szinte feketének látszottak vizesen csillogva. Sötétarany tekintete szüntelenül pásztázott. És a teste… Mint a legszebb műalkotás, tökéletes, sima, bársonyos. Izmos teste tökéletes volt, és tudtam, hogy ez a kábult köd is csak az ő érintéseinek köszönhető… Nem az én kis bénázásomnak.

- Kicsit – feküdtem fel a hasára. Ajkán félmosoly jelent meg.
- Én kiscicám – simította a fülem mögé vizes hajamat. Majd óvatosan kiszállt a kádból, és a meleg fekete bolyhos törülközővel törölgetett végig. Tiszta vörös voltam, miközben mohón itta tekintete testem minden vonalát. Majd mikor rám adta végtelen férfias elégettséggel a pólóját, újra a karjába kapott és a szobájába viharzott velem.

Észrevettem, hogy a gatyája az ágyra van hajítva, márkás sport cipője a szoba egyik, cipőjének párja a szoba másik végében hever. Nyakkendője lazán az ágyra hajítva. Ez nem volt jellemző rá. Összevontam a szemöldökömet, majd felnéztem rá.

- Per pillanat csak az érdekelt, hogy te jól vagy-e – mondta, miközben végig nézett az ágyon. Az ágyon? – Tetszik? – kérdezte.

- Kihúzhatós… - állapítottam meg, mikor felfedeztem a kanapé körvonalait.

Végig simítottam arcának élén, majd megpusziltam, és finoman meg is cirógattam a nyelvemmel. Félve gondoltam rá, hogy neki milyen is lehetett…velem.. ott…! Te jó ég, még a gondolatba is belepirulok.

- Nenay – suttogta mélyen morgó hangon. Egész testem remegett, a mély lelki köteléktől, amely olyan erős lett a fürdőszobai eset után, hogy szinte éreztem, ahogy kettőnket összefűz.
- Örökké – suttogtam, bár semmi értelme nem volt... De ajkaink mohón újra eggyé váltak.

Látjátok ennyi az élet. Ő és én is rádöbbentünk erre, mikor Arnold távozott immár az élőholtak világából. Akaratlanul is arra gondoltunk, hogy de jó, hogy nem a másikat vesztettük el. És valahogy egy gyöngéd szerelmeskedés formájában háláltuk meg a sorsnak, hogy meghagyott minket egymásnak.

Szerelmes voltam. Még soha ennyire nem volt ilyen intenzív és kétségbe esett vágyódásom iránta. Szenvedtem, ha úgy fordultunk az ágyban, hogy tetőtől – talpig nem simultunk össze, vagy ha nem tudtuk összesimítani az ujjainkat.

Ha elvesztettem volna… Ha többé nem ölelhettem volna meg. Ha nem érezhettem volna meleg bőrét az enyém. Ha nem kaphattam volna ajkáról több csókot. Ha nem láttam volna szemének parázsló fényét vagy nem érezhettem volna ölelésének biztonságos melegét… nem… nem akarom tudni, hogy akkor mi lett volna.

Éjfél volt mikor végre képes voltam megszólalni.

- Coleen… - kezdtem, de Wrath megfeszült.
- Ki ne ejtsd többé a nevét az én jelenlétemben – morogta, majd gyengéden megcirógatta a combomat, összefűzött ujjanikkal.
- De igaza volt – motyogtam – Hibásnak érzem magam Arnold halálával kapcsolatban – mondtam ki végül a szörnyű mondatot… mely egyből visszarántott a földre.
- Semmi közöd nem volt hozzá – mondta, majd mérgesen az ablak felé fordította a fejét – Coleen a volt szerelmét siratja…
- MI? – kerekedtek el a szemeim.

Szép arca az enyém felé fordult, majd hosszú lágy csókok után, melyek megnyugtatták szerelmem háborgó lelkét, folytatta azt, amit elkezdett.

- Szóval, évekkel ez előtt Coleen és Arnold egymásba szerettek. Nem, azt hiszem a szerelem nem a megfelelő szó… A szerelem az olyan, mint a köztünk lévő kapocs. Az ő kapcsolatuk teljesen más volt. Arnoldot nem hatotta meg Coleen szépsége, soha. Soha nem mondott rá egy dicsérő vagy kedveskedő szót. És azt hiszem Coleen beleszeretett az elérhetetlen tudós fiúba, akit elbűvölt a tudás.

Megcirógattam a mellkasát, hogy további beszédre buzdítsam, de ő csak fájón megcsóválta a fejét és halkan ennyit súgott: - Közeli a gyász - távolabb akartam húzódni tőle, jelezzem, nem köteles maradni, nyugodtan gyászoljon, ahogy neki jó, de ő megrándult, mikor combja is kicsúszott lábaim közül.

- Csak hadd tartsalak a karjaim között – kérte gyermekien félve – Nenay ne távolodj el tőlem, mikor majdnem elveszítettelek! A kis tested, minden bársonyos törékeny vonala összecsuklott a kezemben, mikor mérget jutattam a testedbe! Azt hittem ez lesz az utolsó érintés, de te kinyitottad a szemedet, és minden fájdalom elmúlt, elszállt. Csak te éltetsz! – szorított magához.

-Szerelmem – suttogtam, miközben potyogtak a könnyeim – Olyan jó vagy hozzám…
- Tévedsz – rázta meg a helyét – Én törlesztek a sorsnak, hogy itt vagy. Megígértem, hogy ha te életben maradsz minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjelek! – ígérte és finoman végighúzta ujját mellem vonalán.

Ajkammal megkerestem ajkát és örömmel fogadtam vad sóhajait, majd gyengéd ujjait a popsimnál. Nagyon vad állatias ösztön ébredt Wrathban ami nekem nagyon tetszett, ám Coleen szavai beárnyékolták kettőnk szerelmének fordulópontját. Elhúzódtam, mire csalódott, vágyakozó morgás hagyta el vámpírom torkát.

- Wrath… Az is bűn, hogy élek. C.. A nővérednek igaza volt. El kéne mennem! Messzire, hogy ti nyugodtan éljetek nélkü…nélkülem – szipogtam a végén, de megtartottam a komoly hangomat, és figyelmesen kémleltem a sötétségbe burkolt arcát. Aztán hirtelen, felkapott a karjába, majd nagy lendülettel lesuhant velem a földszintre. Érdekes volt… mert senki nem volt lent. Aztán tovább haladt le velem, egy ismeretlen és rejtett csapóajtón keresztül az alaksorba. És ott is le volt kapcsolva a villany.
- Nem látok semmit – mocorogtam a karjában.
- Majd mindjárt látsz mindent – suttogta a fülembe, és apró puszikat nyomott a nyakamra. Majd felkattintotta a villanyt.
- Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan csinálta...

- Szóval milyen? - kérdezte izgatottan, és összedörzsölte mind a két tenyerét. Furcsa volt, észre se vettem, hogy már lerakott.
- Hát - mondtam még mindig döbbenten- Nagy...
Elégedetten mosolyogva lépett mögém, és ölelt át.
- Édes kis menyasszonyom - mondta, és megcsókolta fedetlen nyakamat.
- Wrath ez hatalmas...
- Nem tudsz naprendre térni mi? - kérdezte elégedetten.
- Hát... Nem - vallottam be. És odasimultam hozzá.
- De mégis... miért? - kérdeztem két perc múlva.
A tekintete lágy voltam... ki se kellett mondania a választ úgy is tudtam, hogy azt mondaná: Mert szeretlek!

A hatalmas képen melyet ő maga rajzolt, egy lány volt. AC/DC-s pólója volt, és a haja meglebbent a szélben, miközben a kép készítője felé fordult. Szemének macskavágású pupillája, misztikus szépséggé tették a rajzolt lány.

- Gyönyörű vagyok a képen – tátottam el a számat. Mintha egy másik Nenay Wolf lett volna a képen, a kire én egy kicsit hasonlítok a szem meg az AC/DC-s póló miatt.
- Mert ilyen vagy – mondta Wrath, majd gyengéden összefűzte ujjainkat.

Fölnéztem rá, s ő kedvenc félmosolyommal nézett le rám. De ez a mosoly nem volt vidám. A gyász továbbra is ott csillogott a szemükben, az övében és az enyémben is.

- Ha nem lennél – simított végig arcom vonalán – akkor én sem lennék egész. Te tartasz egyben, te vagy az éltem, a testem, a szívem – mondta, majd gyengéden megcsókolt.
- De…
- Nem Nenay… Nincs de, tudod, az életben vannak ilyen egyszerű tények. Nélküled, nem kell az élet! – mondta határozottan.
- Ne mondj ilyet – borzadtam el.
- De mondok – acélosodott meg az arca.
- De ne! – rémültem meg.
- DE IGEN – mordult rám.
- NEM – folytak le a könnycseppek az arcomon.
- Fogad el, nem fogok nélküled élni, ha Coleen hibájából elmész innen, én utánad megyek, ha a bajod esik, nekem is bajom fog…
- Wrath ez őrültség, miattam ne tedd kockára az életed! – szinte rettegtem… Létezik olyan boldog világ, ahol ő NINCS?
- TE vagy az ÉLTEM – mondta, majd kitárta karját.

Igen, azt hiszem hazaértem. Nincs több Én… Megszűntem én lenni. Már csak egy lány voltam, helyesebben jövendőbeli mennyasszony.

- Wrath?
- Igen – nézett le rám miközben én felágaskodtam egy csókért.
- Elmondjuk apáéknak… az eljegyzést?
- Már megtörtént… Amíg aludtál, elkértem a kezedet.
- És?
Mosolygott – Szerinted?
- Igent mondott? – ragyogtam az új céltól. Egy élet vele…
Bólintott, majd a rajza mögül előhúzta a dobozkát. Féltérde ereszkedett, és felpattintotta a dobozka tetejét.
- Nenay Wolf… Megtisztelsz azzal, hogy a feleségem leszel?
- Naná… Azaz Igen – ugrottam a nyakába, miközben elterültünk a földön. Felhúzta az ujjamra a Gyűrűt, majd várakozóan rám nézett.
- Szeretnék valami szépet mondani… de nem tudok, csak annyit, hogy Szeretlek – mondtam.
- Ennyi elég nekem – mondta, majd felkapott a karjába, és lágyan csókolózva felcipelt a szobájába.

14 fejezet - A temetés

-         Magához tért! – mondta megkönnyebbülten Reid.

-         Nenay! Drága kislányom – ölelt át anya.

-         Túlélte, hisz Wolf – veregette meg a vállamat apa.

(egy héttel később)

Csöndben húztam fel a fekete szoknyát, és a hozzá illő fekete blúzt. Nem panaszkodtam, hogy ez egyszer harisnya van a lábamon, és szoknya. Ennyivel tartoztam Arnold emlékének.

-         Arya – kopogtatott be apa az ajtómon.

-         Készen vagyok! – néztem még egyszer a tükörképemre. A nyakamra feltekertem a nyakamra a fekete selyemsálamat, hogy eltakarjam Wrtah fogsorának nyomait. Majd a szembenéztem saját magammal. A macskavágású pupilla összeszűkült, nem bírtam elviselni saját pillantásomat. Arnold, miattam halt meg. Mert én itt maradtam, a helyett, hogy elhúztam volna innen… messze… nagyon messze.

Apu benyitott, majd csöndben nekidőlt az ajtófélfának.

-         Ne vádold magadat Nenay. Ami történt, az a nem a te hibád volt – mondta, miközben a tükörképem és apám pillantása összefonódott. Zöld szeme gyengéden csillogott, elegánsan, feketébe öltözötten állt mögöttem. Izmai megfeszültek miközben felém, nyújtotta a kezét.

-         Mehetünk? – kérdezte. Elfordítottam a szememet a tükörről, és apámba karoltam, és kisétáltam vele a szobámból. Le a lépcsőn, melynek korlátjából, hiányzott néhány darab. Egy újabb csata áldozatai voltak ők is, akár csak Arnold.

Lent Lou állt, és szorosan ölelte magához Lujzát, aki a fejét a bátyám vállába fúrta, és némán rázkódott a válla a könnyek nélküli zokogástól. Fején fekete kis kalap volt, melyről fekete hálószerű anyag simult az arcára. Fekete egybe részes selyemruha volt rajta, hozzá illő, hosszú szövetkabáttal és sállal. Lujza rám nézett, Lou válláról, és szemében nem volt harag irányomba. Kilépett Lou elől, és felém tárta ki a karját. Apu elengedte a kezemet, és finoman meglökött Lujza felé. Lujza magához szorított, és gesztenyebarna haja egy pillanatra az arcomba lebbent.

-         Nem a te hibád – suttogta a fülembe, majd elengedett és rám nézett – Arnold, azért halt meg, mert a Viking megölte.

Milyen erős. Lujza annak ellenére, hogy annak előtte, egy mocskos kurvának tartottam, most a legerősebb és legbátrabb nőnek tűnt az egész világon, ahogy megacélozta a lelkét.

-         És meg fogjuk bosszulni! – mondta Lou, és megveregette a hátamat. De éreztem, hogy ez a mondat Lujzának szól.

Anyu sétált ki ekkor a konyhából Bill-lel az oldalán, ők is feketébe voltak öltözve, és mind a földet nézték.

-         Ed-ék hol vannak apa? – fordultam újra apám felé.

-         Edmund a Dark villában van Elizabeth-tel, a tetemtőnél találkozunk velünk – mondta apa, majd anya mellé sétált.

-         Nenay, te velem jössz a Ferrarival? – kérdezte Bill.

Bólintottam, majd Bill mellé sétáltam, és együtt megindultunk a garázsba. Apa, anya, Lou és Lujza beültek a Jaguárunkba. Én meg Bill beszálltunk a fiúk tűzpiros sportkocsijába.

Bill vezetett. Kinyílt a távirányítású garázs ajtó és legördültünk a feljárón, és kihajtottunk az útra. Apáék kocsija ment előttünk. Ez lesz Arnold Sean Spartan második temetése.

-         Tudtad, hogy Arnold igazi sírja, valójában Winwood-ban van? – kérdezte meg Bill.

-         Nem, nem tudtam – feleltem, és tanulmányoztam a szürke égboltot, a fákat, és a harmatos füvet.

-         Pedig ott van. Reid mesélte nekem, szerdán – mondta majd bekanyarodott a főútra.

Sok ember jött el New Sunny-ból a kicsi temetőhöz, ahol már fel volt ravatalozva, egy koporsó. Valójában nem Arnold feküdt benne, hanem egy másik halott, aki ennek a csodálatos vámpírnak a nevén viselt sírban kap, egy királyhoz illő temetést. Arnold, már azon a napon eggyé vált a természettel, mikor én még mélyen aludtam, elkábulva a szerelemtől és a normális élet reményétől.

Amint megérkeztünk a temetőbe, megláttam, hogy a parkolóban rengeteg autó áll. Nyílván, vannak vámpírok is, akik Reidék ismerősei lesznek.

-         Nenay – nyitott ajtót nekem Bill.

-         Áh igen – szálltam ki a kocsiból. Bill a sluszkulcsot a kocsi felé mutatta megnyomott egy gombot, a fényszóró villant egyet, fémes kattanást lehetett hallani, majd elindultunk a temető kapuja felé.

Sok ismerős arcot láttam. Silver ott állt egy kisebb csoportban az anyukájával és az apukájával.

Gondolom az öccse otthon maradt a nagyival.

Aztán megláttam Rupertet és Mrs. Cole-t is. Valamit Rup nagyszájú, nagymenő bátyát is. Rupert is észrevett engem, és biztatóan, rám mosolygott. Láthatólag zavarban volt.

És ekkor megakadt a szemem a egy ismeretlen vámpír családon. Egy szőke hajú, rendkívül formás lány ölelte magához az én Wrathomat. Torkomból, morgás szakadt fel, mire Bill megszorította a kezemet.

-         Nyugalom Arya! Wrath téged szeret – azért megkétszereztem lépteinket. A szőke lány mellett egy magas fekete hajú, fekete szemű 30-as évei elején járó férfi állt. Nyílván a barátja.

Wrath rám nézett a lány válla fölött. Majd finoman ellökte magától a lány, mondott neki valamit, majd megindult felém és Bill felé.

Meseszép volt, csupa fekete volt mindene, és fehér bőrét ez még jobban kihangsúlyozta, de így is lélegzetelállító volt.

Mikor összetalálkoztunk a zöld, harmatos fűben, gyorsan kezet szorított Billel, majd gyengéden a karjába vont engem.

-         Ma este – mondta Billnek, miközben engem szorított magához – gyertek át. Nenay, majd alszik az én szobámba. Fontos megbeszélni valónk van – mondta Wrath. Bill valószínűleg bólintott, majd odasétált a gyászoló Dark családhoz.

-         Mikor kezdődik a szertartás? – kérdeztem meg hosszú percek múlva, miközben, még mindig Wrath ölelése tartott egyben.

-         Tíz perc múlva – mondta szomorúan.

-         Sokan eljöttek – suttogtam a mellkasába.

-         Sokan szerették őt – mondta fojtott hangon. Felnéztem rá, könnyes szemekkel, mire ő csak fájdalmas szemvillanással válaszolt.

-         El kéne, engedj – szipogtam.

-         Nem tudlak – súgta, és éreztem, hogy ha ő most ember lenne, valószínűleg csordogálnának a könnyek a szeméből.

-         Én se téged – szorítottam meg a kezeimet a hátán, és a fejemet, újra a mellkasára hajtottam. Éreztem, hogy ajkát a hajamhoz érinti, majd lecsúsztatta karjait a derekamra. Majd gyengéden ám de hátorozottan megindult velem a koporsó körül gyászoló, álldogáló családjához.

Coleen feje férje mellkasán pihent és egyfolytában rázkódott a válla. Az ő arcát is eltakarta egy fekete a fátyol, akárcsak a család összes nőtagjáét. Rájöttem azért, hogy ne lássák, hogy valójában nincsenek könnyeik. Florete éppen kezet szorított az igazgatóval, aki utána meg is ölelte őt és Reidet is.

Maryon a koporsó mellett állt, kezét az annak a tetejére fektette. Mögötte Victor állt, arca kemény, szemében vad düh csillogott. Beth testvéremhez állt a koporsó túloldalán. Ian pedig…

Nem láttam sehol. Megfordultam Wrath ölelésében, és körbenéztem a temetőben. Ekkor láttam meg, hogy Ian ott ál a frissen kiásott sírgödör előtt. Kezében rózsafüzér, és egy imást mormolt. Nagy könnycseppek szaladtak végig arcomon, és Wrath- hoz bújtam, aki csak szorított és szorított magához.

A tiszteletes váltott néhány szót Reiddel, majd a fekete koporsóhoz sétált melynek oldalán aranyozott betűkkel ez állt.

Arnold Sean Spartan Dark élt 18 évet.

-         18? – kérdeztem suttogva Wrathtól?

-         Igen, aznap amikor meghalt, akkor töltötte be – súgta. Még jobban neki kezdtem a sírásnak.

A szertartás viszonylag rövid volt. De nagyon szép és megható. Elkísértünk az utolsó útjára, egy hajléktalant, aki Arnold emlékének fényében, szenderült jobb létre. Sose fogom elfelejteni azokat a tekinteteket, amelyekkel azon a napon találkoztam. Reid szomorú szemét, Florete meghatódott, fájdalmas tekintetét. Coleen gyűlölködő pillantását amivel végig mért. Jack komoly pillantását. Ian szemének tompa fényét. Lujza összetört tekintetét. Beth zokogó hangját, Victor arcán a néma dühöt. Maryon mély fájdalmát és Wrath…

Wrath az egész szertartás alatt a karjában tartott el nem eresztett, még akkor, sem amikor a részvétett fogadta. Az ölébe húzva vezette velem hozzájuk, és amikor előkészítették az éttermet amelyet lefoglaltak Arnold torához, még akkor is az én és az ő ujjai összekulcsolva pihentek Wrath térdén. Neki is fájt, de valahogy úgy tűnt Wrath a szíve mélyén hálás.

Hálás értem. Hálás azért, hogy Arnold feláldozta magát értem. Azért a lányért akit Wrath mindennél jobban szeretett.

A toron Reid elmondott egy beszédet és Wrath is. Mindkettő szívbe markolóan szép volt. Képtelen voltam enni, csak turkáltam az ételt és egyre laposabbakat pislogtam. Wrath észrevette mindezt. Elnézést kért a vendégektől, és haza vitt hozzájuk. A karjában cihölt fel a szobájába, majd a szekrényéből előhalászott nekem egy sima fekete pólót, és az alsóneműs fiókjából egy boxert. Átöltöztem a fürdőszobájában, majd, álmosan és fáradtan kicsoszogtam onnan.

-         Gyere ide – mutatott a kanapéra, amelyen feküdt ő maga is. Mellé bújtam, aztán hozzá simultam teljesen.

-         Nem tudok nélküled élni – suttogtam még halkan Wrath karjába, amit a fejem alá csúsztatott.

-         Nem is kell - ölelte át másik kezével a derekamat.

-         Ha te lettél volna ott, Arnold helyében, én…

-         CSSSSS! – szorította magához csípőmet – Aludj, drága szerelmem, aludj. Vigyázni fogok rád, és az álmaidra – puszilta meg a tarkómat, mire kirázott a hideg a szó legjobb értelmében. Aztán mély álomba merültem. Nem álmodtam semmit, csak elnyelt az üres, meleg sötétség.

Mikor felébredtem, akkor egy veszekedés foszlányaira nyíltak ki a szemeim. Ránéztem Wrath szekrényén a digitális órára, 19 óra 35 percet mutatott.

-         Fogd be a szádat Coleen – sziszegte Wrath. Ezt mindenképpen meg kell néznem! Wrath és Coleen sose voltak annyira jóba, de azért Wrath akár mennyire dühös is most az egész világra, még sem beszélhet így a nővérével!

Lesiettem hát a lépcsőn. Coleen vadul kapálódzott Jack kezei között, és Wrathra morgott. Apu és Anyu is ott álltak, én leültem az utolsó lépcsőfokra, majd figyelmesen hallgatózni kezdtem.

-         Még őt véded!? – sikította.

-         Coleen, nem Nenay hibája, ami történt! – mondta nyugodtan Reid, aki a hatalmas íróasztalnak támaszkodott.

-         Mi nem az én hibám? – pattantam mégis fel, ülő helyzetemből.

Wrath ingerülten megfordult, és felém tárta karjait.

-         Nem Wrath… Ezt most, muszáj hallanom –

-         Igen jobb is ha hallja – sziszegte vipera módjára Coleen.

-         Coleen! Csitulj – szorította még jobban Jack feleségét.

-         Nem hagyjuk, hogy elrontsd ezt – morogta Maryon, akit Victor fogott vissza.

-         Már pedig elmondom neki, amit akarok! – karmolt végig férje karján.

-         Mondd – fújtam ki a levegőt.

-         Nem mondasz semmit! – dobbantott a lábával Lujza.

-         Ezen már nem léphetünk csak úgy túl – mondta Coleen, Lujzának.

-         De igen! – csattant fel Florete is.

-         Halljam – tettem csípőmre a kezemet. Miközben anya rám szólt.

-         Nenay, ezt nem kell hallanod. Coleen kicsit frusztrált.

-         Persze mert Coleen mindig frusztrált, őrült, zaklatott… - sorolta dühösen. Majd végleg kirántotta magát férje karjai közül.

-         Ne merd… - sziszegte Wrath de már késő volt.

-         Mert Nenay tökéletes! Ő a te nagy szerelmed… na de még sem szeretett téged annyira, hogy megkímélje a családod életét, és itt hagyjon téged a francba. A saját családját sem szereti annyira, hogy megvédje őket! Csak eljátssza az ártatlan kislányt, amikor valójában a markába röhög, hogy egy vámpírral kevesebb. Az első naptól kezdve gyűlöli a fajtánkat, gyűlöl mindenkit. Igen, még téged is Wrath! Lehet, hogy még a saját apját is gyűlöli.

-         Hogy mi? – tátottam el a számat, ennyi ostobaság hallatán.

-         Ne játszd az értetlent. Tudom, hogy nagyon menő lehet, hogy mindenki oda van érted, de én átlátok rajtad! Valójában a te hibád, hogy Arnold, most nem itt ül velünk. Te vagy az oka annak, hogy elment. A te hibád! A te lelkeden szárad. Na mi van? Csak nem elvitte a cica a nyelvedet? Hm? Vagy te is nekem adsz igazat. Ha megdöglöttél volna, akkor Arnold még most is élne.

Ekkor Florete egy hatalmas pofont kevert le Coleennek. A csattanás hangja, még sokáig visszhangzott a fülemben, miközben az alattomos könnynek szúrni kezdték a szememet.

-         Neked nincs szíved! – morogta Florete, majd megfordult és berohant a konyhába, és bevágta maga után az ajtót. Reid bocsánatkérően rám nézett, majd így szólt:

-         Nenay ne figyelj oda rá.

-         Sa… Saj… - nagyot nyeltem – Sajnálom – mondtam zokogva, majd felfutottam Wrath szobájába. Bevágtam magam után a fürdőszoba ajtaját, és levetkőztem. Tele engedtem a kádat vízzel, majd zokogva elmerültem a habok között. Felhúztam a térdeimet, és azokra hajtva a fejemet zokogni kezdtem.

-         Nenay – simította ki a hajamat az arcomból Wrath. Ott térdelt a kád mellett. És csöndben simogatott.

-         Én… én… - szipogtam, de nem tudtam mit mondani. Wrath ledobta magáról a selyem köpenyét, és mögém ült a vízben. Megdermedtem…