Örökkön örökké első fejezet

És akkor most már elkezdődött az Örökkön -örökké! Fent az első fejezet. Várom a véleményeket!

Örökkön örökké első fejezete

Sziasztok, már elkezdtem írni, és remélem, hogy ma éjjel már fel is kerül! Rövid kis megjegyzés XD

Sziasztok, hát megjött a második videó. Amúgy nem találtam olyat, aki jól alakította volna Nenayt. Így hát megragadtam, egyik kedvenc sorozatomat a Buffyt és összealkottam valamit. Szóval így tessék elképzelni a dolgokat. Tudom bonyolult de egy rövid magyarázat.

Buffy - Nenay
Willow - Lily
Xander - Bill
Angel - Wrath

De persze, ti tudjátok, hogy nem ez a valódi felosztás. Szóval, remélem, hogy nem akadtok ki nagyon, hogy milyen béna lett. És kérek véleményt!

25 fejezet - Kegyetlen játékok

 Hát eljött a Mindörökké utolsó fejezete. Remélem, hogy tetszett nektek. Várom a komikat. És mind látjátok, pont úgy, mint az első könyvben, úgy itt sem Nenay szemszögéből készült el az utolsó rész. A fejezet zenéjét hallgassátok meg. Főleg az utolsó oldalakra illik:  
http://www.youtube.com/watch?v=K7pwKDvwQpE&feature=related

És szeptembertől kezdetét veszi az Örökkön - örökké. Ha csak nem jön össze annyi sok komi, hogy előbb megírjam. Amúgy imádtalak titeket. Köszönöm, hogy olvastátok rémes alkotásom, és hogy bíztattatok! 
UI: A zenét hallgassátok végig! 

Florete finom derekát karoltam át az ágyunkban. Rézvörös haja szétterült a párnán, miközben megcsókoltam a tarkóját.

- Jó reggelt – suttogtam neki, nem mintha aludtunk volna. Ő lassan felém fordult és bánatosan elmosolyodott.
- Neked is – jegyezte meg, majd lesütötte arany szemeit. Kezemre csúsztatta a sajátját, és a nyakamba fúrta arcát. Szomorú volt. Nagyon is jól tudtam, hogy miért… Wrath, ő volt mostanában az esküvő után családunk minden gondolata.

Szerelmem hajába rejtettem arcomat, és mélyeket lélegeztem, igéző, friss illatából. Hófehér bőrén meg-megcsillant a napsugár, és vállán, egy-két helyen, még ragyogott egy-egy aranyszínű szeplő. Ő volt legszebb nő, a leggondoskodóbb anya, és legmegértőbb feleség, az egész világon, és minden porcikáját külön, külön imádtam. Végig simítottam bal kezemmel meztelen hátát. Annyi keserűség és szomorúság gyűlt össze mostanában a családunkban. Most már a Wolfokra is úgy tekintettünk, mint családunk szerves részére. Elvégre, két lányunk Elizabeth és Lujza ott találták meg a boldogságot, akárcsak Wrath.

- Mind gondolkodsz? – kérdezte puhán Florete és felemelte a fejét. Arcaink így egy magasságba kerültek.
- A Wolfokon – feleltem – Hogy mennyire a bőrünk aláívódtak.
- Reid! – csapott a hasamra megrovóan, mire én elnevettem magam, és játékosan megborzoltam, réz színű tincseit. A lágy csigák tapintása annyira lágy volt, akár a selyemé, és ahogy ragyogtak a napon, időnként aranyszínben szikráztak.
- Szeretlek – mondtam neki, mire arcán egyből átsuhant egy kis szín, elpirult…
- Én is – felelte, és játékosan hozzám bújt. Íves kis ajkát a hasamra tapasztotta, ahol az előbb megütött és félénken rám emelte a tekintetét, míg megcsókolta.

Hátra simította a tincseit, és felhúztam a fejét az enyémhez, és összeérintettem az ajkainkat. Lágyan becézgettem a száját, mely annyi gyönyör forrása volt, de csókunk megszakadt, ahogy Florete elhúzódott, és meztelen teste köré húzta a takarót. Lehajtotta a fejét, és a kezeinket nézte.

- Mi fáj, édesem? – buta kérdés, úgy is tudtam, hogy mi bántja, de ő szerette elmesélni a kis problémáit, gondjait, és nekem is jól esett volna egy ki kommunikálás.
- Hmm… Nenay – mondta, majd felemelte a fejét, de továbbra sem nézett rám. A falunkat nézte, ahol a sok-sok kép díszelgett. Oda se kellett pillantanom, akkor is tudtam, hogy melyiket nézi ennyire.

- Valóban nagyon szép ár ő és Wrath – egy esküvői képet nézett, ahol fiúnk, díszesen, öltönyben, elegánsan, táncol, csupa kékbe öltözött kedvesével. Ahogy egymásra mosolyogtak, mit sem sejtve arról, hogy lekapták őket. Emlékszem Floerete akart még csinálni pár képet, de nem engedtem neki, mert egyértelmű volt, hogy a helyzet egyre, és egyre intimbe lesz Nenay és Wrath között. Előttem van, ahogy kedvesem, egy fának dőlve kattintgatott az új fényképezőgépjével, melyet tőlem kapott születésnapjára. Pont olyan lila színe volt, mint ami Floretének a kedvenc árnyalata volt. Emlékszem mennyire örültem, mikor erre a gépre bukkantam Spanyolországban.

- Wrath olyan boldog volt vele – felelte halkan, majd felugrott az ágyból, rólam is lerántva takarót, és az antik íróasztalomhoz sietett. Olyan gyorsan és kecsesen mozgott, kihúzta a legalsó fiókot, kivette belőle a számtalan kulcs közül az egyiket, amivel kinyitotta a legfelső fiókot, és kivette belőle, a legújabb családi albumot.

Mikor megfordult, hogy visszasiessen hozzám észre, vette, hogy semmi sem takar, és éhes tekintetét szégyenlősen csak az arcomra korlátozta. Imádtam édes szemérmességét, és aranyos félénkségét. Igazán erkölcsös és jóságos nő volt, aki időnként meglepett engem valami kis titokzatos újítással, az ágyunkban.

Mellém sétált, jóval lassabban, mint ahogy elment az előbb. Sejtettem miért, kiélvezte a látványt. Kajánul elmosolyodtam, és emberi szemnek láthatatlanul rohantam hozzá, kaptam ölembe és ugrottam vele az ágyba. Halkan felsikkantott, ahogy rugózott egyet alattunk a matrac. Játékosan a nyakába haraptam, mire ő halkan felnyögött, és azonnal csókra nyújtotta ajkait. Ezúttal sem tagadtam meg tőle azt, amit kért.

- Szeretnél valamit, édesem? – toltam újra távol, mert az új fotóalbum, kényelmetlenül nyomódott a hasamnak, és bár most új terveim lettek volna a feleségemmel, nem akartam letámadni, mikor éppen kiöntötte volna nekem a szívét, lelkét.
- Jah igen… - legyintett egyet, és elmosolyodott – Melletted mindenről olyan könnyen megfeledkezem – nyomott egy újabb édes csókot a számra.

- Ez kölcsönös! Ugye tudod? – nyúltam álla alá, és megpusziltam a száját. Kedvesem pár percig elmerült a szemeimben, ahogy én is az övéiben, majd aztán az ölembe fészkelte magát, mellkasomnak döntötte a hátát, és felemelte az albumot. Az album vastag volt és lila tulipánok voltak rajta, meg zöld minták. Az összkép kissé rusztikus volt, de Foleretének tetszett. „Mindent szeretünk, ami lila” alapon ez sem lehetett kivétel.

- 2008 januárjában kezdtem el ezt – bökött az albumra, majd rám nézett, szinte már bocsánatkérően – de már betelt.

Elmosolyodtam, és megcsóváltam a fejemet – Meglep, hogy június elejéig kihúzta. Már áprilisban meg kellett volna telnie – cukkoltam, és kezeire csúsztattam az enyémeket, ahogy ő tette pár perccel korábban.

- Tudod, hogy mindig is érdekelt a fotózás, ahogy a festészet is – mondta egy kicsit sértetten, mire rögtön kiengesztelő csókok milliót adtam, vállára, nyakára, és a füle mögé. Törékeny kis teste még jobban az enyémhez simult, és halk kis dorombolásra emlékeztető morgása biztosított róla, hogy minden bűnömet megbocsátotta.


- Tudom, te érzékeny virágszál – súgtam a fülébe és összefűzött ujjainkkal felnyitottam az album keménytáblás fedelét.
- Ezt akkor fényképezte rólunk Maryon, miután nem sokkal besétáltak az ajtón kéz a kézben Wrath és Nenay, mikor összejöttek – mesélte izgatottan. Pontosan ugyan olyan jól emlékeztem az ominózus pillanatra, mint figyelmes feleségem. A képen Ő és én voltunk, ahogy összeölelkezve állunk a Wolf család karácsonyfája előtt. És a fénykép elkészülése után húsz másodpercre rá kinyílt az ajtó, és Wrath lépett be rajta fekete kabátjában mögötte, lilapulóverben sétált Nenay, kezeik eltűntek Wrath, szövetkabátjának zsebében, de a ruha dudoraiból jól ki lehetett venni, hogy össze vannak fonva ujjaik.
Florete gondosan lapozott egyet, és azon a képen már Maryon és Victor mosolygott szélesen vissza ránk. Ez a kép nálunk készült karácsonykor. Maryon éppen tejszínhabot kent Victor orrá, aki morcosan nézett rá. Persze a morcosság csak addig tartott, míg túlbuzgó lányunk meg nem csókolta Victor orrát, és hozzá nem bújt.

- Tökéletes pár – húzta végig ujjait a fotón kedvesem, ujjai megremegtek, ahogy a másik oldalra fordítottuk a tekintetünket.

Arnold. Immáron lassan két hónapja elhunyt fiúnk múltbéli arca mosolygott vissza ránk, ahogy illedelmesen megállt egy külön kép kedvéért az ablak mellett, így őt is és a hóba burkolt tájat is lekaphatta feleségem. Ujjaim összeszorultak, ahogy a fájdalom ismét a szívembe nyílalt. Behunytam a szemem és feleségem lágy hajához érintettem a homlokomat, miközben éreztem, hogy a teste finoman remeg karjaim között.

- Édes, okos fiam – motyogta a képnek, és megrázkódott a válla. Szemeim a lehetetlenségig szorultak össze, ahogy a gombóc nőtt a torkomban a veszteség és a fájdalom miatt. Arnold nem volt egy amolyan, társasági lény. Jóval távolabb állt a családtól, mint a többiek, és nem is igényelte annyira a törődést, de akkor is fiúnkként szerettük, és ezen nem változtathatott semmi sem.
- Lapozz! – kértem erőlködve, fogaim közt szűrve a szót.

Ahogy meghallottam a megnyugtató oldal suhogást, szemem újra kinyílt. A képen már az összes gyermekünk rajt volt, és szerelmeik is. A kép a téli szünet utolsó napján készült. Elől Jack feküdt, kezeivel támasztotta magát, és az ölében ülő hamiskásan mosolygó Coleent bámulta. Mögöttük Victor állta, hátulról átkarolva Maryont, akik, teliszájal vigyorgott. Mellettük kéz a kézben Lou és Lujza állt. Kik immár férj és feleség. A többiek szétszóródtak a háttérben, de egy pár újonnan jött boldogságával beragyogta az egész képet. Leghátul állt Wrath, csibészesen mosolygott, Nenayra, aki csillogó szemekkel nézett rá, és ő is vigyorgott.

Az egész délelőttöt a képek nézegetésével töltöttük. Felidéztünk vicces és szép emlékeket, hogy a csúf valóság még várasson magára.


Dél tájt öltözködni kezdtünk, de az nem ment valami simán. Feleségem idomai akkor bukkantak fel a takaró alól, mikor ő azt hitte, hogy nem figyelem. Apró, ám mégis diszkrét fehérneműt húzott, hogy este majd újra elcsábíthasson, de akkor már nem bírtam magammal. Finoman mögé lopakodtam, és átöleltem karcsú derekát.

- Őrjítően gyönyörű vagy – súgtam mohón a fülébe, mire ő felkuncogott és játékosan hozzám dörgölőzött.
- Ajánlom is, hogy kívánj! – felelte, majd megfordult és végig simított a mellkasomon – De szerelmem arra a kellemes kis időtöltésre most nincs idő – mondta, és lebiggyesztette ajkait.
- Hidd el nekem, van rá időnk bőven… - csúsztattam végig három ujjam, lapos hasán. Mikor kopogtak az ajtón.
- Látod – mondta csalódottan – megmondtam, hogy nincs – felelte feleségem. Kelletlenül elhúztam a kezemet gyönyörűséges testéről, és túl gyorsan felöltöztünk.
- Apa, anya. Láttam, hogy rosszkor zavarok, de látomásom volt. Louékhoz megy J és láttam, hogy valami fontosat akar mondani. Szerintem nekünk is ott kéne lennünk – kiabált át az ajtón lányom.
- Hát persze, hogy ott leszünk – sietett az ajtóhoz kedvesem, de mire kinyitotta Maryon már ott sem volt. Szerettem, hogy a lányunk legalább annyira diszkrét, mint jómagam, és nem olyan poénkodós, mint a fiaink: Jack, meg Victor.
- Vajon, mit akarhat J? – nézett rám Florete, és megigazította fodros, aranyszínű feslőjét.
- Nem tudom, de szerintem az ügy Nenayval lehet kapcsolatos, tekintve az utóbbi helyzetekre – utaltam halványan Silverre. Silver Watson.

Szegény lány! Egy teljesen új vámpír, akik félig ember… Nehezen tudtam lekövetni a megfelelő vériránti szükségletit, de azért nagy nehezen, csak sikerült valahogy. Nenay teljesen kiborult tegnap, amikor megtudta, és nem is csodálom, nyilván nagyon nehéz lehetett neki. Hiszen amit tett, életét kockáztatta, hogy megakadályozza, hogy megvédje a barátait, és a tudat, hogy ez mégsem sikerült… El tudtam képzelni, hogy mit érzett. Nekem is volt már olyan betegem, akit megpróbáltam vámpírrá tenni, de már késő volt, és nem tudtam segíteni rajta. Vagy olyan vámpíron akartam segíteni, aki ember véren élt, de a végén mégsem tudtam rávenni arra, hogy térjen át, a mi életmódunkra. A veszteség érzése mindig súlyos teher.

- Olyan fiatalka még az a lány, és már is, mennyi mindenen ment át – csóválta meg a fejét Florete. Hozzám bújt, és fejét mellkasomra hajtva mélyen befúrta oda az arcát.
- Ne aggódj! Kirk bizonyára, végre valahára megenyhül iránta – simítottam meg haját, és igyekeztem őt bíztatni, de nem voltam teljességgel biztos abban, amit mondok. Kirk tényleg egy erős, határozott jelem volt. De nem hittem volna, hogy ilyenekre képes, és elzavarja a lányát otthonról. Bár előtte szépen egyeztetett Jvel, hogy a lánya lakhat-e nála. Hozzánk nem jöhetett, pedig én azonnal felajánlottam. Holott sejtettem, hogy a válasz: nem, lesz. Így is sok időt töltött az utóbbi időkben nálunk. Nem lett volna neki büntetés, ha a vőlegénye családjával kell lennie.

- Te is láttad tegnap az arcát? Hogy mennyi fájdalom ült ki rá. Pedig erősen tartotta magát - súgta édesem a bőrömbe.

Bólintottam – Igen – feleltem, majd megpusziltan kedvesem fejét. – Wrath szinte belepusztult a gyönyörűségbe, hogy újra látja – suttogtam.

- Aha, láttam az arcát – markolta vékony ujjaival kedvesem, pólóm anyagát.
- Bár nem szívesen mondok ilyet édesem, de Wrath magának okozta a bajt. Szamár volt, hogy hallgatott Kirk-re és hagyta, hogy kicsússzon a kezei közül.

- Őt is meg lehet érteni! – vette egyből védelmébe fiúnkat szerelmem – Gondolj csak bele, ha látnál rá bármilyen kis esélyt arra, hogy engem elszakíts a sok fájdalomtól, és veszélytől, ami engem érhet, akkor ezért cserébe egy rövid időre hagynál, hogy kicsússzak a kezeid közül – tett macskakörmöket a levegőbe.

- Igazad van – sóhajtottam – De belepusztulnék, hogy nem csókolhatnálak, hogy nem simogathatnám a hajadat, és hogy nem ölelhetnélek bármikor magamhoz. Hogy amikor annyira kívánlak, mint most, nem csillapíthatnám a vágyaimat, vágyaim tárgyával.

Megremegett a kezeim között, és éreztem, hogy friss illata felerősödik.

- Tudod jól Reid, hogy én is kívánlak, ne kínozz még jobban – fúrta a fejét még mélyebbre a mellkasomba, ami már lehetetlenségnek számított szinte – Ha ott végeztünk, ígérem, mindenért kárpótollak – súgta, és pólón keresztül megcsókolta mellkasomat – De most akkor is mennünk kell! – húzódott végül el.


- Oké, oké – vettem nagy levegőt, és útközben fenekére kalandozó kezeimet védekezően magam elé emeltem – menjünk!
- Helyes – bólintott kedvesem határozottan, és kiindult a szobából. Vágyakozóan néztem ringó csípőjét, és beleborzongtam a gondolatba, hogy ha hazajöttünk, mi mindent teszek majd vele, mert egeik hergelt. De megindultam utána, mágnesként vonzotta kezemet dereka, és azt ölelve gyorsan a nappaliba siettem édes terhemmel.

Maryon és Jack ült a nagy kanapén egymás mellett. Maryon vakon bámulta a szőnyeget. Victor pedig őt. Jack és Coleen érkezett meg ziláltan. Ám Jack halvány mosolyából kivettem, hogy nekik valahogy szerencsésebben alakult a délelőttjük, mint nekem szerelmemmel. Coleen halvány, bágyadt mosollyal nézett Jackre, és mikor azt hitte, hogy senki sem figyeli őket, végig simított fiam nemesebbik testrészén. Halkan felköhögtem, hogy jelezzem, ennek itt már nincs helye. Ian is lejött Bethtel együtt. Utolsónak fiam jött régi önmagának árnyékaként. Arccsontja élesen kilátszott szemei üresek voltak és tompafényüek. Rossz volt így látni őt. Tudtam, hogy mi okozza azt a rengeteg kínt neki. Egyetlen szerelmének hiánya.

Nenay úgy kellett neki, mint egy alkoholistának egy korty konyak. Igen… Nenay mellett Warth erős volt, tettre kész, tele energiával, vidámsággal, és egy jó adagnyi felbőszült védelmező tigris ösztönnel. Ha csak valamelyik srác az iskolában elképzelte Nenayt a saját ágyában, a fiam, gyakorlatilag dühkitörést kapott, és nekem kellett megnyugtatnom, zakatoló elméjét. De az idő múlásával lassan lehiggadt, legfőképp az után, hogy együtt volt élte értelmével. Wrath elmondta, hogy miután Nenayval együtt volt, és apjától is megkapta a kezét, már nem volt annyira gyilkos hangulatban, inkább kárörvendő volt. Damonnnak is gyakran hajtogatta, az esküvő alatt, hogy: Ez a lány az enyém. És hidd csak el, ő rólam fantáziálgat.

Most ennek a magabiztos srácnak nyoma sem volt. Népes kis családunk megindult hát a Wolf házba.

Nem telt sok időbe, hogy oda érjünk. Teljesen lehiggadtam, és felkészültem, egy hosszú beszélgetésre Kirkkel. Eldöntöttem, hogy taktikát változtatok, és kerek-perec megmondom neki erről, az egészről a véleményemet. És igenis beleszólók a leendő menyem nevelésébe, mert nem voltam hajlandó elfogadni, hogy a dolgok máshogy is alakulhatnak.

Mikor megérkeztünk a Wolfokhoz, elmondtuk nekik, hogy J útban van hozzájuk. Kirk elmondta, hogy tudja, mert J telefonált. Csak remélni mertem, hogy nem azért mert Nenaynak baja esett.

Gondolkodtam, hogy Kirket most hívjam e félre, de úgy döntöttem, hogy talán Jvel együtt könnyebben meg tudom oldani a dolgot, és inkább üdvözöltem Lujzát, aki gondterhelten ölelt át engem, és családunkat. Valami feszültség nyomta a levegőt, nehéz volt lélegezni, mert az egész család aggodalma kihatott a ház hangulatára.

Majd hallottuk, ahogy befordul egy autó a Wolfház garázsához, felnéztem a fehérrózsára a menyezeten, és egy pillanatra felrémlett előttem, ahogy Nenay elmosolyodik, szélesen.

Amíg J ide sétált, addig minden egyes hangra figyelt mindenki, ahogy a bekötőúton megcsikordulnak a kövek, ahogy a dobog a feljáró lépcsőn, J cipője, majd ahogy megnyomja a csengőt. Abban a pillanatban Sandy már szélesre is tárta az ajtót, és úgy nézett J-re, hogy az én lábam is megremegett, a rengeteg sokktól.

- Mi történ J? – kérdezte Kirk. Ebben a pillanatban az oldalamon álló Wrath megkövült, felkapta a fejét, a szeme szikrákat szórt, és abban a másodpercben, fel is ordított.
- NEM! – és a szeme kigúvadt, ha ember lett volna biztos, hogy vérben forogtak volna már szemei.
- Mi történt? – kapott a szívéhez Sandy, és neki tántorodott az egyik kanapé lábának, miközben éreztem, hogy a szobába bevilágít a napsugár, akár szabad szemmel láttam volna, úgy véltem felfedezni Nenay vigyorát, mosolyát és játékos nevetését. Megzavarodtam, de aztán rájöttem, hogy érzései vetülnek rá Victorra, aki közvetít nekem, ahogy régebben ezt megbeszéltük.
Az egész szoba Nenayval lett tele, mindenütt ott volt hirtelen. És ekkor J kimondta.

- Nenay megszökött. Nem tudom hova – felelete. Wrath felordított, meglepődtem, hogy az emeletről hallom a hangját. Victor is megtántorodott, és mindkettőnket elemi erővel ráztak meg Wrath gondolatai képekben.


Nenay ahogy először mondta neki, hogy szereti, mikor először csókolta meg a lányt. Az első pillantás, amit rávetett, az első bók. Aztán, mikor Nenay felkiált, és a nevét sikoltja. Szerencsére, Wrath csak a lány arcára fókuszált. Mikor a lány elaludt a kezei között. Nenay szinte a nap sugaraival együtt játszott a szemem előtt. Mikor Victort lenyugtatta Maryon akkor tűnt fel, hogy Wrath lerohant a lépcsőn, és nekiugrott Jnek. Arca merő gyűlölet.
- Add vissza! Ő az enyém – kiabálta eltorzult arccal, miközben Nenay anyja, maga elé bámult, a szeme elhomályosultak, és valódi könnyek csillogtak a szemében, még ha nem is tudott sírni. Kirk elvágódott, bele egy kanapéba és csak kerek szemekkel bámulta a védekező J-t.

A három ikerfivér egymásra nézett, és mind más irányba indultak. Lou a garázsba. Bill a konyhába. Edmund az emeltre.
Jack és Ian próbálta Jről lerángatni Wrathot, akik gyakorlatilag megőrült. Maryon-t Victor karolta át. De hirtelen újra elrohantak Wrath emlékei. Nenay miközben zenét hallgat, mikor hozzá bújt, az érzés, hogy milyen volt hallgatni, ahogy gitáron játszott. Florete eközben megnyugtatólag fogta kezemet, és láttam, hogy éppen annyira össze van törve akár csak Sandy.

Ed, Lou és Bill visszatért, és egyszerre rázták meg a fejüket.

- Nincs itt a gitárja – kezdte Lou.
- A bankkártya sincs itt – kontrázott Bill.
- Mr. Morcos sincs itt – mondták egyszerre Wrath és Ed.

- Ez mit jelent? – kérdezte meg halkan Maryon.

- Nenay mindent elvitt, amit annak idején megbeszéltünk – suttogta halkan Sandy.

- Micsoda? Ezt nem értem – mondtam most én.

- Ez… - fújta ki hosszan a levegőt Sandy.

- Nenay elmesélte nekem – kezdett bele Wrath, és behunyta a szemeit – Hogy melyik két dolog fontos neki. A plüss kutyáját, mert nélküle nem szeret aludni és a gitárja, mert imád játszani.

- A bankkártya pedig nem más, mint az, hogy önálló akar lenni – folytatta Edmund.
- És ezek a dolgok eltűntek – folytatta az apja.

- Van még valami – suttogta Maryon hirtelen.

- Mi? – kérdezte mohón Wrath.

- A kép, a kocsidban – felelte Maryon.

Wrath eltűnt, majd két perc múlva megjelent kezében egy kép volt.

- Ez nem az a kép – suttogta.
- Magával vitte – bólintott Maryon.

- Valami van írva a képre – mutatott rá Florete.

Szeretlek! Mindörökké!
Cicus.

24 fejezet - Örökké tart

Amint visszaértem  J házához, felfutottam a garázson keresztül a szobámba. Egy pillanatra megálltam azonban. A tetováló asztal és mellette a szék, amin feküdtem… Majd a motoromra tévedt a szemem, amelyet J bőszen javított. Megráztam a fejem, és felmentem.

Lefeküdtem, cipőmet lerúgtam a lábamról, és feltettem a fejemre a fejhallgatót, és vidám zenét kezdtem hallgatni, amitől nekem is jobb kedvem lesz.  De a végén az lett belőle, hogy egy kis piával rásegítettem, és a végén részegen vonaglottam az indulattoktól, piától, és vad zenétől. És őrült ötletem támadt. A tükör elé álltam, levetem a fejemről a kendőt, felborzoltam a hajamat, és nem zavartattam magamat, mikor egy laza mozdulattal elkentem összekenődött sminkemet. Betéptem… de nem igazán érdekelt. Most az egyszer nem…

A szoba hirtelen megfordult körülöttem, ahogy megindultam az ajtó felé. Uh… Most talán kicsit jobban nyomom, mint hittem. A fejemhez nyúltam, melyből lassan egyenként tűntek el szörnyű gondok. A barátnőmnek okozott baj, a családdal lévő összekülönbözés, a klántól való félelem, és pasim hiánya. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire tud hiányozni.

Miközben kiléptem a szobámból, és a nárciszsárga színű folyosón végig botorkáltam, míg elértem a lépcsőn, és kis híján lezuhantam volna, ha nem kapaszkodom meg a korlátban, ami nagyot nyekkent a súlyom alatt.

- Hoppá – nevettem fel, majd lassan elindultam. Közben egyszer csak Wrath újra betolakodott a gondolatimban. Mennyire hiányzott, hogy újra együtt legyünk, hogy a cuccaiba bújjak, és amikor nem figyel oda, mélyeket szippantsak a pólójából, vagy ingjéből. Vagy miután együtt voltunk, lássam elégedett és piszkodul nagyképű mosolyát. Könnyek lepték el a szememet, eszembe jutott, hogy- hogyan szokott mosolyogni, ahogy szájának egyik sarka elindult, hogy büszkén félmosolyba vágja magát, és megdübörgesse a szívemet.

Leértem az utolsó lépcsőfokon és leültem rá, helyesebben seggre vágtam magam. Térdeimre támasztottam a kezemet, és belehajtottam a fejemet, és mélyeket lélegeztem, a spicces állapoton túl agyam nem hagyott fel a kínzásommal.

Eszembe jutott az utóbbi idő, amit J-vel és az alakváltókkal töltöttem.  Az együtt töltött kellemes percek. A közös szalonnasütés, amiből én sose ettem, de én is mindig részt vettem.

A tűz lángjai magasra csaptak, miközben én még jobban magam köré tekertem S piros pulcsiját.

- Hé N, csak nem fázol? – kérdezte S, és szemöldökhúzogatva lehúzta a felsőjét. És láthatóvá vált izmos felsőteste.

- Fúj S, húzd vissza a pólódat, mert megvakulok – tette a kezeit a szeme elé Erin, és Y- nek döntötte magát. Y elmosolyodott és védelmezően átölelte feleségét, és finom puszit nyomott a homlokára.

-         Hé minden oké? – kuporodott oda hozzám Rupert. Vörös haja most finoman a szemébe lógott.

-         Aha – hazudtam, és a kezemben tartott bögrében lévő teából ittam egy nagy kortyot.

-         Nem tudsz aludni? – kérdeztem J-t, mikor láttam, hogy ég a garázsban a villany.

-         Nem – jött a válasz az egyik kocsi alól. Hamar megtaláltam egy Range Rover alatt, és mellé csúsztam az autó alá.

-         Kicsit piszkos ez a hely egy hölgynek – mondta, és megtörölte kézfejével olajos arcát.

-         Valóban… egy hölgynek valóban. De te hol látsz itt egy hölgyet? – kérdeztem, és kivettem a kezéből a zseblámpát, és jobban megvilágítottam azt a részt, amin éppen dolgozott.

Hosszan fújta ki a levegőt, majd rám nézett. És mélybarna szemeibe merülve hallgattunk.

-         Te egy hölgy vagy! Egy pofás kis hölgy, és örülök, hogy itt vagy – mondta, és újra szerelni kezdett.

-         Holnap fizika doli? – kérdeztem a suli folyosóján sétálva Ruperttől.

-         Nem, a tanár korábban lépett le, valami Fizika verseny miatt – mondta, és nekidőlt az egyik szekrénynek.

-         Tuti? – kérdeztem és idegesen körbe pillantottam.

-         Biztos, beszéltem Maryonnal – felelte, aztán rám nézett jég kék szemével. Morcosan felhúztam az orromat.

-         Jól van – feleltem, majd elindultam, már Maryon sem hajlandó komunikálni velem? Aztán rezegni kezdett a telefonom, egy sms, persze Maryontól.

Ezer bocsi, de nem mertem beszélni veled, mert nem tudtam, hogy ma éppen, hogy vagy. Így Fehéragyarral üzentem neked.

A kis sunyi… Biztos látta, ahogy Rupert emészti magát.

Felsóhajtottam, és felnéztem a tenyeremből.  Könnyek már most mosták az arcomat, a részegség és a józanság határán sétáltam. Felálltam és elindultam, hogy haza menjek. Nem bírom tovább.

Megindultam át az erdőn, át a játszótéren, át önbecsülésem összehulló porain. És most először nem bírtam ki zokogás nélkül, azt, hogy befutottam az ajtón.

De ami fogadott még jobban meglepett.

-         Nenay? – állt fel hirtelen anya. Arcán mosoly suhant át – Hát haza jöttél?- és kinyújtotta felém a karját. Megtöröltem a szememet, de nem mozdultam.

-         Mondd el…, hogy miért! – nyeltem egyet. Wrath ekkor tűnt elő a konyhából, mellette a szőke lány, és Damon és apám.

-         Mit mondjon el? Amit már úgy is tudsz? – kérdezte apám higgadtan, és kortyolt valamit a fehér csészéből.

-         Nem tudok én semmit – feleltem, és vadul kivágtam a karomat, majdnem levertem egy fehér vázát – a barátaimat akartam megmenteni…

-         És!? Kikért meg rá? – tágultak ki apa szemei, és elakadt a szavam. Wrath most azonban nem húzódott meg a sarokban megindult felém, de mielőtt elért volna megállt. Egy karnyújtásnyira volt tőlem, de én nem nyúltam érte.

-         Hogy… Hogy mondhatsz ilyet? – kérdeztem, és átöleltem magam a karommal, hogy véletlenül se essek kísértésbe.

-         17 éve, minden áldott nap, azon igyekeztünk anyáddal, sőt a testvéreiddel, hogy megóvjunk, ezektől, a szörnyektől. Nem lettünk vámpírok, nem lettünk emberek! Te tudod a legjobban, hogy milyen, ha csak az tiszta, hogy nem vagy se ez, se az! – testvéreim lassan özönlettek be a nappaliba – Megvolt az esélyünk, olyan sok év után végre, újra idejöttünk! Ide, ahol eredetileg éltünk, a régi házunkba. Megtaláltak a Darkok, és nézd – folytatta – Lounak felesége lett! Hány évig nem kötődhetett senkihez sem, csak mert te voltál?! Edmund újra élni kezdett! Hány évig voltál te… minden szava, minden gondolata? Barátaink lettek… és olyanok, akik valóban megértenek minket! Akik vigyáztak rád. Hiszen még egy vőlegényt is kaptál. Esélyt arra az életre, amit biztosítani akartunk neked, amire vágytál! És te mit teszel!? Eldobod azért, mert úgy hiszed, hogy te vagy a szegény áldozat, akiknek meg kell tenni ezt, meg azt! Tévedésben vagy Nenay Wolf. A családod! A családod védte meg a barátaidat, a dolgokat, amiket szerettél, mi menekültünk veled, kontinensről, kontinensre. Azt akartuk, hogy te, mint egy kislányunk esélyt kapj, egy jó életre… de te semmibe vetted az áldozatot, amit érted hoztunk. Most is bűzlesz az alkoholtól, nemet mondasz arra, hogy haza gyere, bőgsz, mint egy gyönge gyermek.

-         Kirk – szólalt meg hűvösen Wrath és olyan vágyakozva nézett rám, hogy a szívem belesajdult.

-         Nem Wrath! Tudja meg! Hány éjszakán átróttad az erdőt?! Hány éjszaka ültél az ablaka előtt, hogy vigyázzál rá!? Nos mégis mennyiszer? Miközben ő azt hitte, hogy nem szereted őt? Hány napod-pazaroltad arra, hogy megvéd, amikor ő még csak tudatában sem volt annak, hogy milyen veszélyes az, amit csinálsz?!

Nem érkezett válasz, rám nézett és aranyszeméből nem tudtam semmit kiolvasni. Csak falt a szeme.

-         Soha nem esett nehezemre – felelte végül és a földre nézett. Majd a hülye szőke szólalt meg.

-         Semmi baj Wrath, tudom, hogy fáj - mondta lány, mire dühösen ránéztem.

-         Héj, te okoztad a bajt – emelte fel az védekezően a kezeit.

-         Téged nem kérdezett senki – szögezte le hirtelen Lou. A szívem megdobbant és halkan felsóhajtottam. A testvéreim ugye!!! Eszembe jutott egy régebbi beszélgetés, az egyik vámpír támadás idejéről:

-         Tartottam tőle - biccentett Rupert, majd várakozóan Reid-re nézett.
- Nos nem kizárt, hogy egész New Sunny veszélyben van - értett egyet Wrath korábbi megszólalásával Reid. Félelem lett rajtam úrrá, és görcsösen szorítottam Bill karját.
- Nos piócák - szólalt meg S.
- Kuss legyen pincsi kutya - sziszegte Jack, és kivillantotta fehér, éles fogait...
- Ez nem alkalmas idő a veszekedésre - mondta J. S megsimogatta bekötözött karját.
- Mi legyen, hiszen Erin... - suttogta Y, és öntudatlanul is a szívéhez kapott.
J hosszan nézte őt, majd bólintott és így szólt.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek nektek. De egyik barátunk Erin, várandós, ő nem fog csatlakozni. Remélem, megértitek.

Azóta nem beszéltünk többet Erin babájáról, bár még nem látszott rajta, hogy terhes volna, de egyre gyakrabban bújt érzelgősen a férjéhez. Amit persze, minden kismama megtesz, hiszen mégis csak a születés édes és szerelmes összefüggéséről szól. Arról, hogy két szerelmes összehoz valami közöset, valamit magukból és egymásból, egy jó dolgot, aminek örülni kell. De nekem ki örül? Mintha senkinek nem kellenék már…

Váratlanul megtántorodtam, és összegörnyedtem. Az a vodka nem volt túl jó ötlet. A fehérbolyhos szőnyegre öklendeztem fel a piát, és behunytam a szemem, mert a rosszérzés túl erős volt. Szóval megint önző voltam. Azt hittem, hogy én vagyok a szegény meg nem értett lélek… Pedig a családomat és az azokat körülvevő dolgokat nem értette meg senki.

Valaki hirtelen felrántott, és bebotorkált velem a wc-be és kagylóba nyomta a fejem, hogy oda hányjak.

Lujza és Edmund voltak a fürdőben.

Lujza erősen tartott, miközben  Ed felmosóval a kezében ment ki összetakarítani, amit alkottam.

Nagy levegőt vettem, mikor véget ért az öklendezési kényszer. Lujza felsegített, pont úgy, mint akkor, amikor először betegedtem meg.

Majd miután kimostam a számat, és felfrissítettem az arcomat, a fürdőszoba tükréből visszanéztem rá.

-         Nenay, tönkretetted az esküvőm utáni részt, azaz a mézesheteimet. De nem haragszom. Eleinte haragudtam, most már nem. Látom, hogy mit teszel, és csak arra tudok gondolni, hogy milyen gyenge kislány vagy! Neked van hősre szükséged, nem neked kell azzá válnod. Fogadd el Wrathot, higgy apádnak, és még visszacsinálhatod.

Rá néztem, miközben hallottam, ahogy nappaliban lassan feloszlik a családom, és a vendégek.

-         Nem bántam meg, hogy értük mentem – néztem végül Lujzára. A haja már hosszabb volt, és a szája szélén még ott volt a testékszer. A szeme akár a borostyán, az alakja tökéletes, talán kicsit túl vékony, de amúgy semmi más hiba.

-         Ez esetben, nem tudok segíteni! Hát nem érted, hogy az áldozat, amit hoznod kellett hiába való!

-         Hiába való? – vágtam gyöngén, a fehér mosdópultra - Megmentettem Rupert testvérét, és nem hagytam, hogy Silver … - itt elakadt a hangom.

-         Bizony… Silver – mondta Lujza, és sajnálkozóan rám nézett.

És ekkor a pia felpörgetett.

-         Le van szarva, hogy mit gondolsz! – mondtam, miközben éreztem, hogy a vodka, mégis csak jó ötlet volt.

-         Mi? – nézett rám.

-         Az van, hogy le vagytok… - mondtam, és vihogni kezdtem.

-         Be vagy rúgva – mondta Lujza józanul.

-         Ugyan már Lulu… Nem emlékszel, amikor egymásnak estünk Lou szobájában? Mikor verekedtünk és nekibasztál az ablaknak, és meg fojtogattalak…  - mondtam, miközben vadul villogott a szemem.

-         Nenay – rázta meg a fejét, és én kisétáltam az ajtón.

-         Ja ribanckám – szóltam a szőke lánynak – Gyorsan mozogj, azt szereti – mondtam.

-         És Többé nem érdekel, hogy téged nem érdekel – feleletem Wrathnak – Mind azt csináljátok, amit akartok! Mind azt akarjátok, hogy más legyek, mint aki vagyok! És mind azért vagytok kiakadva, hogy milyen szar életetek van, hogy én itt vagyok! Ha ez a bajotok, akkor ez tényleg egy nagyon ramaty helyzet.

-         Nenay – nyúlt a karom után Wrath, miközben apám szörnyülködött, most az egyszer köpni és nyelni nem tudott.

-         Wrath? – rebesgettem a szempilláimat – Lesz, ki megvigasztaljon – biccentettem a szőke ribanc felé.

-         Hogy mondhatsz ilyet?! Amikor most mondták el, hogy mennyire…

-         Ha menni akarsz, menjél – intettem. A vodka jó barát, csak nem szabad Jack  Danielsre inni…

Majd kifutottam a házból ezúttal boldogan. De előtte elcsentem Mr. Morcost az ágyamról. Elfutottam, és röhögtem,  a pia megtette a hatását. Zsebemben a bankkártyámmal, és fejemben a teljes felpörgéssel, hamar hazaértem J hez. Aztán lehiggadtam, mikor a többiek vagy fél tucat kávét nyelettek velem.

J már várt, szégyenletes viselkedésemről már szóltak neki…

A garázsba foglaltunk helyet, és ő velem szemben végezte az utolsó simításokat a motoromon.

-         Tudod, ez az egész, nem a hősiességről vagy a harcról szólt – kezdtem – hanem rólam. Világ életemben kerestem a választ arra, hogy mi vagyok. És most, most, hogy már tudom – megnyaltam ajkam – most azt felejtettem el, hogy ki vagyok. Egy rossz gyermek? Egy felelőtlen tinédzser? Vagy egy alkoholista, párkapcsolat függő – nevettem fel keserűen.

-         Eddig az utolsó hangzott a legrosszabbul – törölgette, fényesítgette a mocimat J – Mondok neked valamit.

Gyere mond el mi a baj bébi’ én figyelek rád
Előttem ne legyen titkod én nem vagyok az apád
Látom van valami ami a szívedet nyomja
Tudom az élet súlya tudom a világ gondja

Gyere ne félj tőlem én nem verlek át
Ha belekezdtél hát folytasd tovább
Ha akarod suttoghatsz nekem
Az is elég hogy halljam és én majd
Ott leszek és segítek ha baj van

Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék
Nézd meg jobban hogy élnek anyádék
Ha nem hiszed el hogy az élet
Tényleg örökké tart akkor
Hiába úszol belefulladsz pedig
Ott van a másik part

Borítsunk fátylat a múltra
A dolgok jönnek aztán mennek hirtelen és
Néha elvisznek magukkal arra az útra
Ahol az érzelmek laknak nem az értelem,

Gyere, ne félj tőlem én, jól tudom mi bánt
Néha mindenki, elkövet néhány hibát,
De ha magadba nézel, és azt látod, hogy
A szíved tiszta, akkor
Jó az út, amin jársz és többé
Ne is fordulj vissza

Szépen elénekelte a dalt, és elállt a motorom mellől. Ez felhívás keringőre? Menni vagy nem menni?

A szél tépte a hajamat, miközben motorom hátán szeltem a tájat, egy hátizsákkal, és sok – sok pénzzel.

Egyedül voltam, és az első utam a fodrászhoz vezetett a bank után, ahol kivettem az összes pénzt a bankkártyámról. Majd a fodrásznál vágattam a hajamból, és befestettem az egészet feketére. A ruha boltban új ruhákat vettem, miközben a fejem felett szállt sas J.

Soha nem az volt a kérdés, hogy mi vagyok, vagy az hogy ki, hanem az, hogy azaz élet, amit élek, vajon valóban az én életem. Nem mások által rám erőltetett szerep, vagy a menekülésem a gondoktól. Visszatérek oda, ahonnan elindultam, és elkezdek mindent, előröl.  Megnézem milyen leszek, ha a valóban Nenay Wolf leszek.

Aznap késődélután kopogtattam egy rock bolt ajtaján. Fordult a kulcs, nyílt a zár. És kilépett elém Diego Wero, ledobtam a táskámat, és a nyakába borultam.

- Üdv idehaza kislány – mondta, majd belépett velem a lakásba.

Good Night!

Kedves olvasóim!

Közületek páran, biztos, hogy olvasták az általam írt sztorit a Good Night-ot. Az oldal átalakításon ment át, a sztorit is átírtam, az első fejezet már fent van. És szeretném ha véleményeznétek, hogy milyen lett, vagy, hogy tetszik-e nektek az átalakítás. Remélem oda is kapok néhány véleményt.

Ha még nem nézted meg akkor itt egy link: http://arya-goodnight.blogspot.com/

És egy rövid kis ismertető: Egyszer már benned is megfogalmazódott a gyanú, hogy este nem vagy egyedül? Hogy a kedvenc parkod fái közül egy figyelő, éhes tekintet követ? Hogy az órád kattogása elnyomja az ablakod nyikorgását miközben kinyílik? Hogy a kezeden keletkezett sebek, hogyan kerülhettek éjjel a kezedre?

A válasz megfejtése nehéz. Nem tudni ki ólálkodik a szobádban, míg te az igazak álmát alszod, hogy ki figyeli, minden apró mozdulatot... Ezek után menj nyugodtan aludni... Én biztos nem alszom, amíg ki nem derül az igazság. Addig is míg látjuk egymást: Good Night!