Kedves olvasók!

1. Tudom, hogy ami így kezdődik azt már el se szoktátok kezdeni olvasni, de most kérlek tegyétek meg!
Van egy nagyon-nagyon kedves író társam, aki most publikálta, történetét blogon!

Márt fent van az első fejezet! Nekem nagyon tetszik, és szerintem nagyon tehetséges. Szerintem nézzetek be hozzá!
Link:  http://feligcsokoltholtak.blogspot.com/

2. Kevesen tudják de hatalmas nagy Harry Potter fan vagyok, és a nyáron elkezdtem egy HP-s fanficet, de nyugi innen sem hiányozhat Rob, még akkor is ha nem is Cedricként van benne, az első fejezet már fent van, de eddig nem igen mutogattam, de ezen most változtatok. Ennek is itt a linkje, nézzetek be:

Link: http://arya9135.blogspot.com/

3. Tudom valószínűleg el sem olvassátok... Bár reménykedem benne, és ezúton is szeretném megköszönni állandó olvasóimnak, akik folyton küldték a komikat, hogy vissza csalogatták Nenayt a blogra.

Puszi: Arya

Go back to dream

Tudom ez a századik ficcem, de!
Akiknek már kicsit elegük van a sok misztikus történetből, azoknak mindenképpen ajánlom, új alkotásomat a : Go back to dream-et.

http://arya91331.blogspot.com/2010/09/ismerteto.html

Egy romantikával, izgalommal és kalanddal átszőtt, NEM vámpíros, és nem is alkonyatos történet!

Szeptember 11

A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás (gyakori rövidítése: 9/11, ami a szeptember 11-ei dátum amerikai írásmódja (kimondva: nine-eleven) az al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merénylete volt az Egyesült Államok ellen. Azon a reggelen 19 al-Káida gépeltérítő szállt fel amerikai utasszállító repülőgépekre. A terroristák terveik szerint az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezették bele szándékosan a repülőgépeket. A New York Cityben Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba két repülőgép csapódott be, ezzel megölve a környező emeleteken dolgozó embereket. Mindkét épület összeomlott két órán belül, az összeomlást követően több épület is az ikertornyokhoz hasonlóan összedőlt, vagy megrongálódott. A harmadik repülőgép a Pentagon Virginia állambeli arlingtoni épületébe repült. A negyedik eltérített gépet egyes feltételezések szerint az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanásról, az utasszállító repülő Washingtontól mindössze 15 percnyire, Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. A repülőjáratok egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat
A terrorakció folyamán géprablókkal együtt összesen 3031 ember vesztette életét.^[1][2] Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt. Az Egyesült Államok válasza a terrorizmus elleni háború volt, melynek első eszköze Afganisztán megszállása volt. Így próbálták meg elkapni a tálibokat, akik al-Káida tagokat rejtegettek.
A Pentagonban okozott károkat egy éven belül kijavították, majd később a helyszínen megépítették a Pentagon Memorial emlékművet. A World Trade Center helyszínén a romok eltakarítását követően elkezdődtek az újjáépítések, 2006-ban fejezték be a 7 World Trade Center irodaépületét. A 1 World Trade Center (korábbi tervek szerint Freedom Tower) jelenleg építés alatt áll, 2013-ra tervezik az átadását. A mintegy 541 méter (1776 láb) magasra tervezett épület így Észak-Amerika legmagasabb épületeinek egyike lesz. 2007 és 2012 között további három épület átadását tervezik. 2009. november 8-án adták át a 93-as járat emlékhelyét (Flight 93 National Memorial). Ez volt az első mérföldköve a tizedik évfordulóig tervezett építkezéseknek.

(Wikipédia)

Részlet a Remember me című filmből: 
http://www.youtube.com/watch?v=XjIlhtjo0BI&feature=related

Örökkön örökké első fejezet

És akkor most már elkezdődött az Örökkön -örökké! Fent az első fejezet. Várom a véleményeket!

Örökkön örökké első fejezete

Sziasztok, már elkezdtem írni, és remélem, hogy ma éjjel már fel is kerül! Rövid kis megjegyzés XD

Sziasztok, hát megjött a második videó. Amúgy nem találtam olyat, aki jól alakította volna Nenayt. Így hát megragadtam, egyik kedvenc sorozatomat a Buffyt és összealkottam valamit. Szóval így tessék elképzelni a dolgokat. Tudom bonyolult de egy rövid magyarázat.

Buffy - Nenay
Willow - Lily
Xander - Bill
Angel - Wrath

De persze, ti tudjátok, hogy nem ez a valódi felosztás. Szóval, remélem, hogy nem akadtok ki nagyon, hogy milyen béna lett. És kérek véleményt!

25 fejezet - Kegyetlen játékok

 Hát eljött a Mindörökké utolsó fejezete. Remélem, hogy tetszett nektek. Várom a komikat. És mind látjátok, pont úgy, mint az első könyvben, úgy itt sem Nenay szemszögéből készült el az utolsó rész. A fejezet zenéjét hallgassátok meg. Főleg az utolsó oldalakra illik:  
http://www.youtube.com/watch?v=K7pwKDvwQpE&feature=related

És szeptembertől kezdetét veszi az Örökkön - örökké. Ha csak nem jön össze annyi sok komi, hogy előbb megírjam. Amúgy imádtalak titeket. Köszönöm, hogy olvastátok rémes alkotásom, és hogy bíztattatok! 
UI: A zenét hallgassátok végig! 

Florete finom derekát karoltam át az ágyunkban. Rézvörös haja szétterült a párnán, miközben megcsókoltam a tarkóját.

- Jó reggelt – suttogtam neki, nem mintha aludtunk volna. Ő lassan felém fordult és bánatosan elmosolyodott.
- Neked is – jegyezte meg, majd lesütötte arany szemeit. Kezemre csúsztatta a sajátját, és a nyakamba fúrta arcát. Szomorú volt. Nagyon is jól tudtam, hogy miért… Wrath, ő volt mostanában az esküvő után családunk minden gondolata.

Szerelmem hajába rejtettem arcomat, és mélyeket lélegeztem, igéző, friss illatából. Hófehér bőrén meg-megcsillant a napsugár, és vállán, egy-két helyen, még ragyogott egy-egy aranyszínű szeplő. Ő volt legszebb nő, a leggondoskodóbb anya, és legmegértőbb feleség, az egész világon, és minden porcikáját külön, külön imádtam. Végig simítottam bal kezemmel meztelen hátát. Annyi keserűség és szomorúság gyűlt össze mostanában a családunkban. Most már a Wolfokra is úgy tekintettünk, mint családunk szerves részére. Elvégre, két lányunk Elizabeth és Lujza ott találták meg a boldogságot, akárcsak Wrath.

- Mind gondolkodsz? – kérdezte puhán Florete és felemelte a fejét. Arcaink így egy magasságba kerültek.
- A Wolfokon – feleltem – Hogy mennyire a bőrünk aláívódtak.
- Reid! – csapott a hasamra megrovóan, mire én elnevettem magam, és játékosan megborzoltam, réz színű tincseit. A lágy csigák tapintása annyira lágy volt, akár a selyemé, és ahogy ragyogtak a napon, időnként aranyszínben szikráztak.
- Szeretlek – mondtam neki, mire arcán egyből átsuhant egy kis szín, elpirult…
- Én is – felelte, és játékosan hozzám bújt. Íves kis ajkát a hasamra tapasztotta, ahol az előbb megütött és félénken rám emelte a tekintetét, míg megcsókolta.

Hátra simította a tincseit, és felhúztam a fejét az enyémhez, és összeérintettem az ajkainkat. Lágyan becézgettem a száját, mely annyi gyönyör forrása volt, de csókunk megszakadt, ahogy Florete elhúzódott, és meztelen teste köré húzta a takarót. Lehajtotta a fejét, és a kezeinket nézte.

- Mi fáj, édesem? – buta kérdés, úgy is tudtam, hogy mi bántja, de ő szerette elmesélni a kis problémáit, gondjait, és nekem is jól esett volna egy ki kommunikálás.
- Hmm… Nenay – mondta, majd felemelte a fejét, de továbbra sem nézett rám. A falunkat nézte, ahol a sok-sok kép díszelgett. Oda se kellett pillantanom, akkor is tudtam, hogy melyiket nézi ennyire.

- Valóban nagyon szép ár ő és Wrath – egy esküvői képet nézett, ahol fiúnk, díszesen, öltönyben, elegánsan, táncol, csupa kékbe öltözött kedvesével. Ahogy egymásra mosolyogtak, mit sem sejtve arról, hogy lekapták őket. Emlékszem Floerete akart még csinálni pár képet, de nem engedtem neki, mert egyértelmű volt, hogy a helyzet egyre, és egyre intimbe lesz Nenay és Wrath között. Előttem van, ahogy kedvesem, egy fának dőlve kattintgatott az új fényképezőgépjével, melyet tőlem kapott születésnapjára. Pont olyan lila színe volt, mint ami Floretének a kedvenc árnyalata volt. Emlékszem mennyire örültem, mikor erre a gépre bukkantam Spanyolországban.

- Wrath olyan boldog volt vele – felelte halkan, majd felugrott az ágyból, rólam is lerántva takarót, és az antik íróasztalomhoz sietett. Olyan gyorsan és kecsesen mozgott, kihúzta a legalsó fiókot, kivette belőle a számtalan kulcs közül az egyiket, amivel kinyitotta a legfelső fiókot, és kivette belőle, a legújabb családi albumot.

Mikor megfordult, hogy visszasiessen hozzám észre, vette, hogy semmi sem takar, és éhes tekintetét szégyenlősen csak az arcomra korlátozta. Imádtam édes szemérmességét, és aranyos félénkségét. Igazán erkölcsös és jóságos nő volt, aki időnként meglepett engem valami kis titokzatos újítással, az ágyunkban.

Mellém sétált, jóval lassabban, mint ahogy elment az előbb. Sejtettem miért, kiélvezte a látványt. Kajánul elmosolyodtam, és emberi szemnek láthatatlanul rohantam hozzá, kaptam ölembe és ugrottam vele az ágyba. Halkan felsikkantott, ahogy rugózott egyet alattunk a matrac. Játékosan a nyakába haraptam, mire ő halkan felnyögött, és azonnal csókra nyújtotta ajkait. Ezúttal sem tagadtam meg tőle azt, amit kért.

- Szeretnél valamit, édesem? – toltam újra távol, mert az új fotóalbum, kényelmetlenül nyomódott a hasamnak, és bár most új terveim lettek volna a feleségemmel, nem akartam letámadni, mikor éppen kiöntötte volna nekem a szívét, lelkét.
- Jah igen… - legyintett egyet, és elmosolyodott – Melletted mindenről olyan könnyen megfeledkezem – nyomott egy újabb édes csókot a számra.

- Ez kölcsönös! Ugye tudod? – nyúltam álla alá, és megpusziltam a száját. Kedvesem pár percig elmerült a szemeimben, ahogy én is az övéiben, majd aztán az ölembe fészkelte magát, mellkasomnak döntötte a hátát, és felemelte az albumot. Az album vastag volt és lila tulipánok voltak rajta, meg zöld minták. Az összkép kissé rusztikus volt, de Foleretének tetszett. „Mindent szeretünk, ami lila” alapon ez sem lehetett kivétel.

- 2008 januárjában kezdtem el ezt – bökött az albumra, majd rám nézett, szinte már bocsánatkérően – de már betelt.

Elmosolyodtam, és megcsóváltam a fejemet – Meglep, hogy június elejéig kihúzta. Már áprilisban meg kellett volna telnie – cukkoltam, és kezeire csúsztattam az enyémeket, ahogy ő tette pár perccel korábban.

- Tudod, hogy mindig is érdekelt a fotózás, ahogy a festészet is – mondta egy kicsit sértetten, mire rögtön kiengesztelő csókok milliót adtam, vállára, nyakára, és a füle mögé. Törékeny kis teste még jobban az enyémhez simult, és halk kis dorombolásra emlékeztető morgása biztosított róla, hogy minden bűnömet megbocsátotta.


- Tudom, te érzékeny virágszál – súgtam a fülébe és összefűzött ujjainkkal felnyitottam az album keménytáblás fedelét.
- Ezt akkor fényképezte rólunk Maryon, miután nem sokkal besétáltak az ajtón kéz a kézben Wrath és Nenay, mikor összejöttek – mesélte izgatottan. Pontosan ugyan olyan jól emlékeztem az ominózus pillanatra, mint figyelmes feleségem. A képen Ő és én voltunk, ahogy összeölelkezve állunk a Wolf család karácsonyfája előtt. És a fénykép elkészülése után húsz másodpercre rá kinyílt az ajtó, és Wrath lépett be rajta fekete kabátjában mögötte, lilapulóverben sétált Nenay, kezeik eltűntek Wrath, szövetkabátjának zsebében, de a ruha dudoraiból jól ki lehetett venni, hogy össze vannak fonva ujjaik.
Florete gondosan lapozott egyet, és azon a képen már Maryon és Victor mosolygott szélesen vissza ránk. Ez a kép nálunk készült karácsonykor. Maryon éppen tejszínhabot kent Victor orrá, aki morcosan nézett rá. Persze a morcosság csak addig tartott, míg túlbuzgó lányunk meg nem csókolta Victor orrát, és hozzá nem bújt.

- Tökéletes pár – húzta végig ujjait a fotón kedvesem, ujjai megremegtek, ahogy a másik oldalra fordítottuk a tekintetünket.

Arnold. Immáron lassan két hónapja elhunyt fiúnk múltbéli arca mosolygott vissza ránk, ahogy illedelmesen megállt egy külön kép kedvéért az ablak mellett, így őt is és a hóba burkolt tájat is lekaphatta feleségem. Ujjaim összeszorultak, ahogy a fájdalom ismét a szívembe nyílalt. Behunytam a szemem és feleségem lágy hajához érintettem a homlokomat, miközben éreztem, hogy a teste finoman remeg karjaim között.

- Édes, okos fiam – motyogta a képnek, és megrázkódott a válla. Szemeim a lehetetlenségig szorultak össze, ahogy a gombóc nőtt a torkomban a veszteség és a fájdalom miatt. Arnold nem volt egy amolyan, társasági lény. Jóval távolabb állt a családtól, mint a többiek, és nem is igényelte annyira a törődést, de akkor is fiúnkként szerettük, és ezen nem változtathatott semmi sem.
- Lapozz! – kértem erőlködve, fogaim közt szűrve a szót.

Ahogy meghallottam a megnyugtató oldal suhogást, szemem újra kinyílt. A képen már az összes gyermekünk rajt volt, és szerelmeik is. A kép a téli szünet utolsó napján készült. Elől Jack feküdt, kezeivel támasztotta magát, és az ölében ülő hamiskásan mosolygó Coleent bámulta. Mögöttük Victor állta, hátulról átkarolva Maryont, akik, teliszájal vigyorgott. Mellettük kéz a kézben Lou és Lujza állt. Kik immár férj és feleség. A többiek szétszóródtak a háttérben, de egy pár újonnan jött boldogságával beragyogta az egész képet. Leghátul állt Wrath, csibészesen mosolygott, Nenayra, aki csillogó szemekkel nézett rá, és ő is vigyorgott.

Az egész délelőttöt a képek nézegetésével töltöttük. Felidéztünk vicces és szép emlékeket, hogy a csúf valóság még várasson magára.


Dél tájt öltözködni kezdtünk, de az nem ment valami simán. Feleségem idomai akkor bukkantak fel a takaró alól, mikor ő azt hitte, hogy nem figyelem. Apró, ám mégis diszkrét fehérneműt húzott, hogy este majd újra elcsábíthasson, de akkor már nem bírtam magammal. Finoman mögé lopakodtam, és átöleltem karcsú derekát.

- Őrjítően gyönyörű vagy – súgtam mohón a fülébe, mire ő felkuncogott és játékosan hozzám dörgölőzött.
- Ajánlom is, hogy kívánj! – felelte, majd megfordult és végig simított a mellkasomon – De szerelmem arra a kellemes kis időtöltésre most nincs idő – mondta, és lebiggyesztette ajkait.
- Hidd el nekem, van rá időnk bőven… - csúsztattam végig három ujjam, lapos hasán. Mikor kopogtak az ajtón.
- Látod – mondta csalódottan – megmondtam, hogy nincs – felelte feleségem. Kelletlenül elhúztam a kezemet gyönyörűséges testéről, és túl gyorsan felöltöztünk.
- Apa, anya. Láttam, hogy rosszkor zavarok, de látomásom volt. Louékhoz megy J és láttam, hogy valami fontosat akar mondani. Szerintem nekünk is ott kéne lennünk – kiabált át az ajtón lányom.
- Hát persze, hogy ott leszünk – sietett az ajtóhoz kedvesem, de mire kinyitotta Maryon már ott sem volt. Szerettem, hogy a lányunk legalább annyira diszkrét, mint jómagam, és nem olyan poénkodós, mint a fiaink: Jack, meg Victor.
- Vajon, mit akarhat J? – nézett rám Florete, és megigazította fodros, aranyszínű feslőjét.
- Nem tudom, de szerintem az ügy Nenayval lehet kapcsolatos, tekintve az utóbbi helyzetekre – utaltam halványan Silverre. Silver Watson.

Szegény lány! Egy teljesen új vámpír, akik félig ember… Nehezen tudtam lekövetni a megfelelő vériránti szükségletit, de azért nagy nehezen, csak sikerült valahogy. Nenay teljesen kiborult tegnap, amikor megtudta, és nem is csodálom, nyilván nagyon nehéz lehetett neki. Hiszen amit tett, életét kockáztatta, hogy megakadályozza, hogy megvédje a barátait, és a tudat, hogy ez mégsem sikerült… El tudtam képzelni, hogy mit érzett. Nekem is volt már olyan betegem, akit megpróbáltam vámpírrá tenni, de már késő volt, és nem tudtam segíteni rajta. Vagy olyan vámpíron akartam segíteni, aki ember véren élt, de a végén mégsem tudtam rávenni arra, hogy térjen át, a mi életmódunkra. A veszteség érzése mindig súlyos teher.

- Olyan fiatalka még az a lány, és már is, mennyi mindenen ment át – csóválta meg a fejét Florete. Hozzám bújt, és fejét mellkasomra hajtva mélyen befúrta oda az arcát.
- Ne aggódj! Kirk bizonyára, végre valahára megenyhül iránta – simítottam meg haját, és igyekeztem őt bíztatni, de nem voltam teljességgel biztos abban, amit mondok. Kirk tényleg egy erős, határozott jelem volt. De nem hittem volna, hogy ilyenekre képes, és elzavarja a lányát otthonról. Bár előtte szépen egyeztetett Jvel, hogy a lánya lakhat-e nála. Hozzánk nem jöhetett, pedig én azonnal felajánlottam. Holott sejtettem, hogy a válasz: nem, lesz. Így is sok időt töltött az utóbbi időkben nálunk. Nem lett volna neki büntetés, ha a vőlegénye családjával kell lennie.

- Te is láttad tegnap az arcát? Hogy mennyi fájdalom ült ki rá. Pedig erősen tartotta magát - súgta édesem a bőrömbe.

Bólintottam – Igen – feleltem, majd megpusziltan kedvesem fejét. – Wrath szinte belepusztult a gyönyörűségbe, hogy újra látja – suttogtam.

- Aha, láttam az arcát – markolta vékony ujjaival kedvesem, pólóm anyagát.
- Bár nem szívesen mondok ilyet édesem, de Wrath magának okozta a bajt. Szamár volt, hogy hallgatott Kirk-re és hagyta, hogy kicsússzon a kezei közül.

- Őt is meg lehet érteni! – vette egyből védelmébe fiúnkat szerelmem – Gondolj csak bele, ha látnál rá bármilyen kis esélyt arra, hogy engem elszakíts a sok fájdalomtól, és veszélytől, ami engem érhet, akkor ezért cserébe egy rövid időre hagynál, hogy kicsússzak a kezeid közül – tett macskakörmöket a levegőbe.

- Igazad van – sóhajtottam – De belepusztulnék, hogy nem csókolhatnálak, hogy nem simogathatnám a hajadat, és hogy nem ölelhetnélek bármikor magamhoz. Hogy amikor annyira kívánlak, mint most, nem csillapíthatnám a vágyaimat, vágyaim tárgyával.

Megremegett a kezeim között, és éreztem, hogy friss illata felerősödik.

- Tudod jól Reid, hogy én is kívánlak, ne kínozz még jobban – fúrta a fejét még mélyebbre a mellkasomba, ami már lehetetlenségnek számított szinte – Ha ott végeztünk, ígérem, mindenért kárpótollak – súgta, és pólón keresztül megcsókolta mellkasomat – De most akkor is mennünk kell! – húzódott végül el.


- Oké, oké – vettem nagy levegőt, és útközben fenekére kalandozó kezeimet védekezően magam elé emeltem – menjünk!
- Helyes – bólintott kedvesem határozottan, és kiindult a szobából. Vágyakozóan néztem ringó csípőjét, és beleborzongtam a gondolatba, hogy ha hazajöttünk, mi mindent teszek majd vele, mert egeik hergelt. De megindultam utána, mágnesként vonzotta kezemet dereka, és azt ölelve gyorsan a nappaliba siettem édes terhemmel.

Maryon és Jack ült a nagy kanapén egymás mellett. Maryon vakon bámulta a szőnyeget. Victor pedig őt. Jack és Coleen érkezett meg ziláltan. Ám Jack halvány mosolyából kivettem, hogy nekik valahogy szerencsésebben alakult a délelőttjük, mint nekem szerelmemmel. Coleen halvány, bágyadt mosollyal nézett Jackre, és mikor azt hitte, hogy senki sem figyeli őket, végig simított fiam nemesebbik testrészén. Halkan felköhögtem, hogy jelezzem, ennek itt már nincs helye. Ian is lejött Bethtel együtt. Utolsónak fiam jött régi önmagának árnyékaként. Arccsontja élesen kilátszott szemei üresek voltak és tompafényüek. Rossz volt így látni őt. Tudtam, hogy mi okozza azt a rengeteg kínt neki. Egyetlen szerelmének hiánya.

Nenay úgy kellett neki, mint egy alkoholistának egy korty konyak. Igen… Nenay mellett Warth erős volt, tettre kész, tele energiával, vidámsággal, és egy jó adagnyi felbőszült védelmező tigris ösztönnel. Ha csak valamelyik srác az iskolában elképzelte Nenayt a saját ágyában, a fiam, gyakorlatilag dühkitörést kapott, és nekem kellett megnyugtatnom, zakatoló elméjét. De az idő múlásával lassan lehiggadt, legfőképp az után, hogy együtt volt élte értelmével. Wrath elmondta, hogy miután Nenayval együtt volt, és apjától is megkapta a kezét, már nem volt annyira gyilkos hangulatban, inkább kárörvendő volt. Damonnnak is gyakran hajtogatta, az esküvő alatt, hogy: Ez a lány az enyém. És hidd csak el, ő rólam fantáziálgat.

Most ennek a magabiztos srácnak nyoma sem volt. Népes kis családunk megindult hát a Wolf házba.

Nem telt sok időbe, hogy oda érjünk. Teljesen lehiggadtam, és felkészültem, egy hosszú beszélgetésre Kirkkel. Eldöntöttem, hogy taktikát változtatok, és kerek-perec megmondom neki erről, az egészről a véleményemet. És igenis beleszólók a leendő menyem nevelésébe, mert nem voltam hajlandó elfogadni, hogy a dolgok máshogy is alakulhatnak.

Mikor megérkeztünk a Wolfokhoz, elmondtuk nekik, hogy J útban van hozzájuk. Kirk elmondta, hogy tudja, mert J telefonált. Csak remélni mertem, hogy nem azért mert Nenaynak baja esett.

Gondolkodtam, hogy Kirket most hívjam e félre, de úgy döntöttem, hogy talán Jvel együtt könnyebben meg tudom oldani a dolgot, és inkább üdvözöltem Lujzát, aki gondterhelten ölelt át engem, és családunkat. Valami feszültség nyomta a levegőt, nehéz volt lélegezni, mert az egész család aggodalma kihatott a ház hangulatára.

Majd hallottuk, ahogy befordul egy autó a Wolfház garázsához, felnéztem a fehérrózsára a menyezeten, és egy pillanatra felrémlett előttem, ahogy Nenay elmosolyodik, szélesen.

Amíg J ide sétált, addig minden egyes hangra figyelt mindenki, ahogy a bekötőúton megcsikordulnak a kövek, ahogy a dobog a feljáró lépcsőn, J cipője, majd ahogy megnyomja a csengőt. Abban a pillanatban Sandy már szélesre is tárta az ajtót, és úgy nézett J-re, hogy az én lábam is megremegett, a rengeteg sokktól.

- Mi történ J? – kérdezte Kirk. Ebben a pillanatban az oldalamon álló Wrath megkövült, felkapta a fejét, a szeme szikrákat szórt, és abban a másodpercben, fel is ordított.
- NEM! – és a szeme kigúvadt, ha ember lett volna biztos, hogy vérben forogtak volna már szemei.
- Mi történt? – kapott a szívéhez Sandy, és neki tántorodott az egyik kanapé lábának, miközben éreztem, hogy a szobába bevilágít a napsugár, akár szabad szemmel láttam volna, úgy véltem felfedezni Nenay vigyorát, mosolyát és játékos nevetését. Megzavarodtam, de aztán rájöttem, hogy érzései vetülnek rá Victorra, aki közvetít nekem, ahogy régebben ezt megbeszéltük.
Az egész szoba Nenayval lett tele, mindenütt ott volt hirtelen. És ekkor J kimondta.

- Nenay megszökött. Nem tudom hova – felelete. Wrath felordított, meglepődtem, hogy az emeletről hallom a hangját. Victor is megtántorodott, és mindkettőnket elemi erővel ráztak meg Wrath gondolatai képekben.


Nenay ahogy először mondta neki, hogy szereti, mikor először csókolta meg a lányt. Az első pillantás, amit rávetett, az első bók. Aztán, mikor Nenay felkiált, és a nevét sikoltja. Szerencsére, Wrath csak a lány arcára fókuszált. Mikor a lány elaludt a kezei között. Nenay szinte a nap sugaraival együtt játszott a szemem előtt. Mikor Victort lenyugtatta Maryon akkor tűnt fel, hogy Wrath lerohant a lépcsőn, és nekiugrott Jnek. Arca merő gyűlölet.
- Add vissza! Ő az enyém – kiabálta eltorzult arccal, miközben Nenay anyja, maga elé bámult, a szeme elhomályosultak, és valódi könnyek csillogtak a szemében, még ha nem is tudott sírni. Kirk elvágódott, bele egy kanapéba és csak kerek szemekkel bámulta a védekező J-t.

A három ikerfivér egymásra nézett, és mind más irányba indultak. Lou a garázsba. Bill a konyhába. Edmund az emeltre.
Jack és Ian próbálta Jről lerángatni Wrathot, akik gyakorlatilag megőrült. Maryon-t Victor karolta át. De hirtelen újra elrohantak Wrath emlékei. Nenay miközben zenét hallgat, mikor hozzá bújt, az érzés, hogy milyen volt hallgatni, ahogy gitáron játszott. Florete eközben megnyugtatólag fogta kezemet, és láttam, hogy éppen annyira össze van törve akár csak Sandy.

Ed, Lou és Bill visszatért, és egyszerre rázták meg a fejüket.

- Nincs itt a gitárja – kezdte Lou.
- A bankkártya sincs itt – kontrázott Bill.
- Mr. Morcos sincs itt – mondták egyszerre Wrath és Ed.

- Ez mit jelent? – kérdezte meg halkan Maryon.

- Nenay mindent elvitt, amit annak idején megbeszéltünk – suttogta halkan Sandy.

- Micsoda? Ezt nem értem – mondtam most én.

- Ez… - fújta ki hosszan a levegőt Sandy.

- Nenay elmesélte nekem – kezdett bele Wrath, és behunyta a szemeit – Hogy melyik két dolog fontos neki. A plüss kutyáját, mert nélküle nem szeret aludni és a gitárja, mert imád játszani.

- A bankkártya pedig nem más, mint az, hogy önálló akar lenni – folytatta Edmund.
- És ezek a dolgok eltűntek – folytatta az apja.

- Van még valami – suttogta Maryon hirtelen.

- Mi? – kérdezte mohón Wrath.

- A kép, a kocsidban – felelte Maryon.

Wrath eltűnt, majd két perc múlva megjelent kezében egy kép volt.

- Ez nem az a kép – suttogta.
- Magával vitte – bólintott Maryon.

- Valami van írva a képre – mutatott rá Florete.

Szeretlek! Mindörökké!
Cicus.